Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2010. február 25. csütörtök, 12:40
Címkék:

KÖZÖD – Önkéntes Fiatalok Napja

Az OFOE februári ajándékaként szakmai segítséget adunk a KÖZÖD programhoz csatlakozó csoportoknak. Várjuk a környezetükért tenni kívánó osztályok, csoportok jelentkezését! Ötletekkel, módszertani segédanyaggal, tapasztalatokkal segítjük az érdeklődő pedagógusokat.

Az idén április 24-én szervezik meg a KÖZÖD! Önkéntes Fiatalok Napját. Ezen a napon több száz önkéntes csoport valósítja meg saját programját országszerte, ki-ki saját környezetének jobbításáért.

A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) által koordinált KÖZÖD! program keretében évek óta több száz helyi közösség szervez kisebb-nagyobb közösségi projekteket. Az országszerte működő ifjúsági önkéntes csoportok mellett ma már nem ritka, hogy egész osztályok csatlakoznak a kezdeményezéshez.

Most arra vállalkozunk, hogy szakmai támogatást nyújtsunk azoknak a pedagógusoknak, akik szívesen részt vennének osztályukkal ebben a valóban hasznos és igazi összekovácsoló erővel bíró kezdeményezésben. Hogy mi is legyen a feladat, azt az osztállyal együtt kell kitalálni… Szóba jöhet bármi, ami örömet szerez a szűkebb-tágabb környezetben valakinek, ami jó hatással van az iskola vagy a környék, a lakóközösség hétköznapi életére.

Projektötletek és regisztráció, valamint további hasznos információk a program honlapján találhatók. Regisztrálni március 3-tól lehet.

Az OFOE úgy járul hozzá a projekt sikeréhez, hogy ajándékként – partnerünkkel együttműködve – ezúton pdf-ben közzétesszük a DIA Közösségi projektek című módszertani füzetét. Hasznos útmutató a KÖZÖD! programhoz, de komoly segítség más közösségi, illetve tanítási projektek lebonyolításához is.

Kedves Kollégánk!

Ha osztályoddal részt veszel a KÖZÖD! programon, várjuk a beszámolódat – képekkel, dokumentumokkal, akár videóval –, melyet honlapunkon szívesen közzéteszünk. Sőt, aki elkészíti beszámolóját, a KÖZÖD! díjakért meghirdetett pályázaton is részt vehet. Érdemes tehát dokumentálni a folyamatot!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
--
2023.05.27.
Kiakadt a magyar apuka: a sporttagozatos suliban felmondtak a tesitanárok, az informatikai szakközépben nincs informatikatanár
Korchma Zsombor beszámolója szerint a helyzet így a 2022/2023-as tanév vége felé a következő:Az informatikai szakközépiskolába járó fiának szeptemberben volt informatikatanára utoljára...
(Forrás: rtl.hu)
--
2023.05.27.
Tiltakoznak a diákok, mert érettségi közben rúgták ki a történelemtanárukat
A hivatalos indoklás szerint azért kellett elbocsátani M.-et, mert szakmai minősítése 2 százalékkal elmaradt a központilag előírt szinttől. Úgy tudjuk, hogy a szakmai elkötelezettséget é...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
Hiánypótló egyetemi szakképzés indul a MOME-n
Az itthon és külföldön egyaránt dinamikusan fejlődő szolgáltatástervezési szakmában egyre több vállalat és intézmény keres service designert, hogy segítségükkel tökéletesítsék szolg...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.05.27.
„Ne csak mi tudjuk, hogy baj van” – mindkét elsős osztály tanítónője elmegy a hosszúhetényi suliból
Két elsős osztály is indulna ősszel, de mindkét kijelölt tanítónő elmegy a hosszúhetényi általános iskolából. A hír meglepte, elkeserítette a szülőket, akik dühösek és cselekedni...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep