Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2010. szeptember 25. szombat, 19:31

IKSZ=Iskolai Közösségi Szolgálat
vagyis hogyan fejlesszük a fiatalok részvételi hajlandóságát, szociális érzékenységét, együttműködési és projekt-menedzsment készségeit?

Az Iskolai Közösségi Szolgálat programvezetőjeként írok ezen az oldalon. Ha még nem hallottatok erről a programról, sőt a közösségi szolgálat jelentésére is csak tippjeitek vannak, az azért van, mert a program csak tavaly indult, a közösségi szolgálatra pedig számos elnevezést használunk itthon, például szociális témahét, karitatív szociális munka, szeretetszolgálat, stb.

Én végzettségemet nézve matematika-angol szakos középiskolai tanár vagyok, és mint ilyen öt évet tanítottam egy budapesti gimnáziumban. Tanítani jó, és én mindig is erre a pályára készültem. Szerencsésnek érzem magam, hogy humán, és reál tantárgyat is taníthatok. Ám találtam egy ’tantárgyat’, amit még tanítani szeretnék és ez a ’szociális érzékenységre és a közösség iránti felelősségvállalásra nevelést’ foglalja magában.

Megismertem egy alapítványt, aminek egyik fő célja, hogy a fiatalok megtapasztalják, hogy a közösségükért, a környezetükért tenni jó és fontos dolog. A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DIA) tíz éve nyújt szakmai és logisztikai segítséget fiatalok helyi önkéntes csoportjainak. Tőlük hallottam az iskolai közösségi szolgálatról, és velük indítottam el ezt a programot, mert hosszú távú célunk, hogy minden középiskolás tanulmányai alatt legalább egy alkalommal megtapasztalhassa az önkéntes tevékenység, a társadalmi felelősségvállalás élményét.


A közösségi szolgálat, tehát azt jelenti, hogy a fiatalok megoldanak egy helyi problémát, értéket teremtenek, és közben tanulnak önmagukról, a társadalomról, a felelősségvállalásról. Az iskolai közösségi szolgálat pedig egy szervezett keretek között (osztály, csoport, szakkör, DÖK) végzett tevékenység, amely a helyi közösség érdekeit szolgálja. Például: a szomszédos óvoda rozsdás kerítésének lefestése, a helyi park kitakarítása, segítségnyújtás egy idősek otthonában vagy gyermekotthonban, karácsonyi ajándékgyűjtő akció stb.

A világ számos országában az érettségire való felkészítés kötelező eleme a közösségi szolgálat. Hiszem, hogy a magyar középiskolák pedagógiai programjának is része lehet az Iskolai Közösségi Szolgálat, hiszen több intézményben már sikeresen működik ilyen vagy hasonló rendszer.

A programban a közösségi tevékenységet minden esetben előkészítő órák alapozzák meg, és ún. feldolgozó órák zárják le, ám ezen túl minden iskola maga dönti el, hogyan szeretné a közösségi szolgálatot az iskolai élet elismert és megbecsült részévé tenni (szakkör, témahét, DÖK projekt, egy-egy önkéntes osztály).


A honlapunkon meg lehet találni már működő iskolai modelleket, valamint információt, elérhetőséget és sok-sok fényképet. Keressük a kapcsolatot az érdeklődő iskolákkal, és őszintén örülnénk, ha tapasztalatcsere és együttműködés indulna el az olyan iskolák között, akik szeretnék, hogy a közösségi szolgálat valamilyen formája az iskolai élet elismert és megbecsült része legyen.

Álljon itt néhány idézet olyan fiataloktól és felnőttektől, akik már megtapasztalták:

„Gyereknap alkalmából fogyatékos gyerekek otthonában tartottunk játszóházat. A felkészítés alatt voltak kétségeim, féltem, hogy nem megfelelően szólok a gyerekekhez vagy nem fognak kedvelni. A program előtt a koordinátor elmondta, hogy ne mi válasszunk gyereket, majd ők választanak. Ez így is történt. Két kislány mellém telepedett, el sem mozdultak mellőlem egész nap és együtt kifestőzünk. Rég kaptam ennyi szeretetet.:) Valami megváltozott bennem.” Debreceni diáklány

„Szerintem az iskola graffiti-mentesítése remek lehetőség volt arra, hogy tegyünk valami hasznosat és szépet a közért. És persze mindenki nyert egy élményt és csinált valami olyat, amit egyébként soha nem próbálna ki. Köszönöm a lehetőséget, egy élmény volt.” Budapesti középiskolás

„Minden fiatalnak joga van arra, hogy közösségi élményeket szerezzen. Így a fiatalok megtanulnak együttműködni, feladatokat elosztani, ütemtervet készíteni. Itt van arra tér, hogy ne otthonülő, magányos, hanem közösségi ember váljon belőle.” Somogy megyei közösségfejlesztő

„A projektmunka során a fiatalok sokkal elfogadóbbak voltak a társaikkal szemben, mint én lettem volna, ha én irányítom a kerítésfestést. Ezért a hozzáállásukért őszintén csodálom őket és toleranciát tanultam tőlük” Zala megyei tanár

Matolcsi Zsuzsa
matolcsi[pont]zsuzsa[kukac]i-dia[pont]org
+36 (30) 297-3054

3 üzenet

  1. csilla szerint:

    Nagyon tetszik! A szívemet melengeti az ötlet, hol és hogyn lehet ide jelentkezni?

  2. Matolcsi Zsuzsa szerint:

    Szia Csilla! matolcsi.zsuzsa@i-dia.org
    36(30)297-3054 írj/hívj bátran!

  3. csilla szerint:

    Kedves Zsuzsa!
    Rajtad keresztül, két szervezetet is találtam egy száz kilóméteres körzeten belül, aminek létezéséről eddig nem tudtam. Köszönöm, hogy megismerhettelek benneteket! Sok mosolyt!

Hozzászólás a(z) csilla bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep