Más világ

Vacsora után fáradtan és gondterhelten, az egész napi munkám után, leülök a televízió elé. Színek, gyorsan váltakozó képek, zene és szöveg. Narrátor mondja, és most valamiért úgy érzem, hogy csak nekem sorolja a lehetőségeket: vedd, cseréld, tatarozd, egyél, igyál! Hívd! Legyen bankkártyád, hitelkártyád, hívj és házhoz megy a segítség. Csoda akciók: tea alig ötszáz forintért, csak most. Joghurtok, sütőporok, élelmiszerek, internet, mobiltelefon hihetetlenül kedvező áron! Hátradőlök a fotelemben, amit már régen át kellett volna húzatnom egy kárpitossal és azon tűnődöm, tényleg miért is vagyok ilyen lehetetlen és tehetetlen. Értelmes embernek számítok, két diplomám is van, miért is nem jut ez eszembe, amikor osztom a havi kosztpénzt, hogy ilyen egyszerűen is lehet boldogságot vásárolni.

Hiszen olyan egyszerű az élet! Hosszú az ősz, ma is milyen gyönyörűen, melegen sütött a nap!

Végig nézek a szobámon: mit is vennék, ha lenne bankkártyám, hitelkártyám? Először is lehet, hogy új könyves polcot, vagy új szőnyeget, de lehet, hogy a függönyömet cserélném le a leghamarabb? Vagy feltölteném a hűtőmet mindenféle akciós finomsággal? Mert hülye, azért nem vagyok? Segít nekem a Kiskegyed is! Médiás cuccok is kellenének: nincs DVD-lejátszóm sem, igaz eddig sem hiányzott, de ilyen olcsón bárkinek megéri! Vagy fűrész, fűnyíró, esetleg új telefon új dizájnban? Na és a reklámban, olyan gyönyörűen berendezett konyhák, szobák vannak, esetleg lecserélhetném a lakás teljes bútorzatát?

El is szörnyülködöm magamon: nekem reklám kell ahhoz, hogy felébredjek? Hát ilyen igénytelen lennék? Föl sem merült még eddig bennem, hogy ennyi mindenem hiányzik! Hol élek én? Hol és miben éltem eddig! Hisz a televíziót minden magyar ember nézi, ezt már rengetegen csinálhatják: vehetik, ehetik, ihatják, cserélhetik! Mióta mehet ez a reklám, lehet, hogy már minden akciós termék elfogy, mire én fölébredek! Elfog az idegesség, gyomorgörcs, hevesebb a pulzusom is: lehet, hogy holnap már késő! Mégsem ülök az autómba, és nem indulok, valami nem enged. Szorítom a fotel karfáját: ha most elindulok, először mindenképpen őszi kabátot veszek a gyereknek. A tavalyi már kicsi, a nővéréé meg mindig túl nagy.

De teát, azt veszek. De még sem az alig ötszáz forintosat, mert az „örlgréj” csak százharminc. A DVD-lejátszót, azt feltétlen megnézem. Nem fogjuk többé a számítógép monitorját nézni, a szőnyegen kucorogva: fotelből a televízió előtt, kényelmesen, micsoda felemelő érzés! Közben eszünk, akciós finomságokat: margarint, sonkát, vajat, csipszet, gumicukrot, jégkrémet. Segít a Kiskegyed is, hülye sem vagyok.

Még mindig a fotel karfájánál tartok, még föl sem álltam, a lábam sem mozdult.

Kabátot, azt feltétlen venni kell a gyereknek, az biztos. De tea, inkább mégsem veszek, mert van még hat filter és az elég lesz a következő fizetésig. DVD-lejátszót sem veszek inkább, akkor nem egymásba gabalyodva cirógatnánk egymást a gyerekekkel a szőnyegen, az olyan muris, meghitt is! Akciós finomságokra meg egyszerűen nem telik: még ki kell fizetnem az albérletét a nagyobbik gyermeknek, aki nem kapott kollégiumot az egyetemen, a kicsinek meg a napközi térítési díját kell vinni holnap. A mai postával megjött a gázszámla is, három napos határidővel.

De a hitelkártya, az fantasztikus lenne! Már, ha nem kellene egy összegben visszafizetnem tizenöt napon belül a felhasznált összeget, mert különben negyven százalékos téháem. A bankkártyámat közösen használjuk a férjemmel, a közös bankszámlánkhoz. Meg szoktuk beszélni, hogy ki, mikor, mennyit vesz le. És eszembe jut a mai napom. Családgondozóként dolgozom. Mára jutott egy fiatalkorú terhesség, kétségbeesett szülőkkel és fájdalmas fiatalkorúval. Volt két védendő fogyasztós adatlapom, elmaradt villanyszámla-tartozással, hátha nem kötik ki. Volt egy egymást összevert házaspárom öt gyermekkel. Láttam füsttől és párától fekete konyhaszekrényt, vastagon füstporos falakat. Elszomorodott emberarcokat, alkoholtól megmarkánsodott ráncokat és torzult vonásokat. Éreztem az igénytelen ember szagát. Elkísértem a gyógypedagógust a koraszülötten világrajött, ma már két éves, hiperaktív, enyhén autisztikus gyerek aggódó anyukájához. Ismerem, minden nap látom őket. Televíziójuk nekik is van, munkahelyük vagy tisztes jövedelmük régen nincs. Ők is nézik a reklámokat: ez a boldog másvilág.

Nekem még van mit beosztanom, nekik már régen nincs. Elkeseredettek, megkeseredettek, savanyú szagúak és megsavanyodottak. Kesergők és megkeseredettek. Bizakodók voltak egykor, ma már elbizonytalanodottak. Pedig ma a nap is sütött. De holnapra már esőt mond, hűvösebb időt. Eltűnnek az őszi napfény sárgái és az első hideg után minden rondazöld és sárbarna lesz. Hallgathatjuk az esőt, a szelet. Az utcán az emberek összehúzzák majd magukon a pulóvert, a kabátot. Az esernyő (már akinek van) alatt arc nélküli emberek fognak sietni egy ajtón belülre, a melegebbre. Leülnek a televízió elé, és nézik a más világot.

Ráczné Csajbók Csilla