Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2023. február 2. csütörtök, 19:55

Együtt egy jobb internetért!

Idén 20. alkalommal rendezik meg a Biztonságos Internet Napot (Safer Internet Day – SID) szinte a világ minden országában. Ennek alkalmából a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, mint a Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciumvezetője, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Orczy Úti Kollégiumában internetbiztonsággal kapcsolatos programot szervez 2023. február 7-én. A Biztonságos Internet Nap célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Programjának keretein belül csaknem 200 országban ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet az internet szükségességére, előnyeire és veszélyeire.  Kormányok, nagy informatikai cégek, civil szervezetek, pedagógusok, gyerekek és szüleik fognak össze, hogy együtt mutassanak rá a világháló fontosságára. Ez a nap lehetőséget teremt arra is, hogy a gyerekeket olyan hasznos tartalmak felfedezésére és létrehozására buzdítsa, amelyeket később a családban, iskolában, barátokkal, majd a munkájuk során is tudnak használni.

 A SID esemény mottója: „Együtt egy jobb internetért!”

A rendezvényhez kapcsolódva két pályázatot írtunk ki gyerekeknek. A SID-napra e pályázatok nyerteseit, szüleiket és tanáraikat hívtuk meg. Idén a legókészítő pályázatra 81, a videókészítő pályázatra pedig 29 munka érkezett be.

A Biztonságos Internet Nap rendezvényen a pályázat nyertesei mentorok irányításával többfordulós internetbiztonsági játékon vesznek részt. A gyerekeket kísérő szülőknek, tanároknak előadásokkal készülünk az okos internethasználattal kapcsolatosan.

Bereczki Enikő, ifjúsági és generációs szakértő például „A közösségi média hatása a gyermekek, fiatalok önértékelésére, testképére” témakört járja majd körül. „A fiatalok által kedvelt csatornákon tömegesen megjelenő önreprezentációra és a külsőségekre fókuszáló tartalmak több kutatás egybehangzó állítása szerint rendkívüli mértékben rontják a fiatalok mentális egészségét, csökkentik az önbizalmat, és általános elégedetlenséget keltenek a kiskorúakban a saját életükkel, külsejükkel kapcsolatban. A testképzavarok, az önértékelési zavarok egyre korábbi életszakaszban jelentkeznek, gyakran akár már a prepubertás korban kialakulnak. Ennek egyik oka a helytelen közösségimédia-használat – a jelenség azonban nem választható el a rossz szülői mintától, illetve a szülők digitális felelősségvállalásától sem. Fontos célként kell kitűzni, hogy a gyerekek és a serdülők a külső megjelenés prioritásán túl, más területen is értékeljék és kipróbálhassák magukat.”

Krasznay Csaba, az NKE Eötvös József Kutatóközpont Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetőjeKiberbiztonság a közösségi médiában, avagy jótanácsok aktív és kevésbé aktív TikTok/Insta/Youtube/Facebook felhasználóknak” címmel tart prezentációt.

Szabó Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója pedig „Oktatás, tudatosítás, felelősségvállalás – Gyerekek biztonsága a világhálón és általában a digitális világban” című előadással készül.

A pályázatok ünnepélyes eredményhirdetését és az ajándékátadást a SID-nap végén rendezzük meg.

Safer Internet Day, Biztonságos Internet Nap 2023 (SID2023)

PROGRAM

Rendezvény helyszíne: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Orczy Úti Kollégiuma (NKE, 1089 Bp., Orczy út 1.)

Rendezvény időpontja: 2023. február 07., 9:00-14:00

A. TEREM (2 egybenyitott interaktív terem)

B. TEREM (2 egybenyitott interaktív terem)

9:15-12:00

Mentorok: Boross Tamás – Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, Nemzeti Kibervédelmi Intézet, Fekete Zsombor – Digital Lions Klub, Tossenberger Tamás és Bohus Dorottya – Google Magyarország, Vadász Zita – Digitális Kereskedelmi Szövetség, Molnár Bernadett és Ungvári Miklós – OTP Bank

Többfordulós csapatjátékok, interaktív feladatok internetbiztonság témában:

1.       Csapatválasztás és bemutatkozás

2.       Kálmán György (OTP Bank) – Interaktív előadás

3.       Kvíz

4.       Kiberactivity

5.       Kibeszélő

6.       Szókereső

09:00-09:05

Köszöntő: dr. Edvi Péter, elnök, Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat

09:05-09:10

Köszöntő: dr. Krasznay Csaba, intézetvezető, NKE Eötvös József Kutatóközpont Kiberbiztonsági Kutatóintézet

09:15-09:35

Előadó: Szabó Péter, ügyvezető igazgató, Microsoft Magyarország

09:35-09:55

Előadó: Ruszcsák Ádám, kiberbiztonsági konzulens, T-Systems

09:55-10:15

Előadó: dr. Krasznay Csaba, intézetvezető, NKE Eötvös József Kutatóközpont Kiberbiztonsági Kutatóintézet

10:15-10:35

Előadó: Bereczki Enikő, ifjúsági és generációs szakértő

10:35-10:55

Előadó: Turányi Tatjána, kiberbiztonsági és kiberpszichológiai tanácsadó, Quadron Kibervédelmi Zrt.

10:55-11:15

Előadó: Szabó Zoltán, kiberbiztonsági tanácsadó, Fortix Consulting Kft.

11:15-11:35

Előadó: dr. Balogh Anna, ügyész, Legfőbb Ügyészség

11:35-11:55

Előadó: Szigeti György, alosztályvezető, Nemzeti Nyomozó Iroda

12:00-12:45

EBÉDSZÜNET (catering helyszíne: előtér)

12:50-13:30

7.       Szabadulószoba

12:50-13:10

Előadó: Kiss Tamás – mb. főosztályvezető, Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, Nemzeti Kibervédelmi Intézet

13:10-13:30

Előadó: Kálmán György, IT biztonsági vezető tanácsadó, OTP Bank

13:30-13:50

A B. teremben a pályázatok ünnepélyes eredményhirdetése és az ajándékok átadása, Moderátor: dr. Edvi Péter

Egy üzenet

  1. […] Rendezvény időpontja: 2023. február 07., 9:00-14:00További információ: osztalyfonok.hu […]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep