Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2023. február 23. csütörtök, 9:49

A Kreatív Partnerség Magyarország program nemzetközi sikere

Budapest, 2023. február 23. – Bekerült a világ 100 leginnovatívabb oktatási programja közé a Kreatív Partnerség Magyarország program. Ezzel első alkalommal fordult elő, hogy az innovatív, hatásos és látható eredményeket elérő oktatási programokat felkaroló és bemutató HundrED elnevezésű finn alapítású nemzetközi szervezet listáján magyar kezdeményezés is szerepel. A program a T-Tudok Zrt. és a Kreatív Tanulás és Oktatás Alapítvány kezdeményezése.

Felkerült Magyarország az oktatási innovációk világtérképére! A Kreatív Partnerség Magyarország program itthonról egyelőre egyedüliként található meg a HundrED 100-as toplistáján. A rangsor a világ leginnovatívabb oktatási kezdeményezéseit mutatja be, olyanokat, amelyek mérések alapján is bizonyítottan eredményesek.  A magyar program többek között azért is került kiválasztásra, mert a HundrED 2023 100-as toplistájának összeállítása során a tanárok szakmai fejlődését támogató és az ún. 21. századi kompetenciákat fejlesztő kezdeményezések kaptak kiemelt figyelmet.

A HundrED nevű nemzetközi kezdeményezés célja, hogy világszerte segítsék az innovatív, hatásos és látható eredményeket felmutató oktatási fejlesztéseket, és minél szélesebb körben be is mutassák azokat. Az idei százas toplistájuk összeállításához összesen mintegy 3000 oktatási projektből válogatták ki a legjobbakat, amelyek 108 országban közel 1,4 milliárd gyermeket értek el.

A Kreatív Partnerség program azért jött létre, hogy teret biztosítson a kreatív pedagógiának a köznevelési intézményeken belül. A kezdeményezés Magyarországon 2015 óta van jelen, első és azóta is töretlenül működő helyszíne Pécs, ahol a T-Tudok szakemberei, a Pécsi Egyetem Művészeti Karának oktatói és hallgatói, valamint A Creativity, Culture and Education nemzetközi alapítvány együttműködésében, Pécs öt iskolájában indult el a program. A Pécsi Bártfa Utcai Általános iskola azóta már a program modellintézményévé nőtte ki magát. A program célja egyrészt a tanulók kreativitásának fejlesztése tanórai környezetben, tanulási teljesítményük növelése, másrészt a pedagógusok kreatív pedagógiai-módszertani eszköztárának bővítése, valamint a partnerségben részt vevő intézmények fenntartható fejlődésének biztosítása.

A program reflektál arra a problémára, hogy az oktatás általános gyakorlatának középpontjában nem a tanuló áll, így nem képes bevonni, önbizalommal felruházni, valamint tanulni tanítani a diákokat. Ennek gyakori következménye az alacsony iskolai teljesítmény, a lemorzsolódás, és a korai iskolaelhagyás.

A programban ezért kifejezetten tanuló- és tanulásközpontú oktatás zajlik, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy ebbe a tanulók jobban bevonhatók, ráadásul a résztvevő diákoknak gyorsan javul a magatartásuk és javulnak az eredményeik is. Ebben az oktatási modellben a gyerekek a mechanikus tudáselsajátítás helyett eljutnak odáig, hogy számottevő segítség nélkül, saját gondolkodási folyamataikra támaszkodva, saját logikai keretben tudják feldolgozni a tantervi ismereteket, vagy akár képessé válnak a már meglévő tudáskereteket is átrendezni.

A Kreatív Partnerség céljainak középpontjában a kreatív szakemberek és iskolák közötti hosszú távú kapcsolat létrehozása áll. A program egy olyan pedagógiai megközelítést dolgozott ki – „jól működő osztályterem” elnevezéssel – amely a tanárokat osztálytermi munkájuk átalakítására bátorítja. A tanulás-tanítás átalakításához művészeti, kreatív alkotási folyamatokat vesznek alapul, ezeket csatornázzák be a tanórai és az iskolai életbe, illetve a szaktárgyi tanításhoz fűződő módszertani technikákat a művészeti gyakorlatból emelik át. Az osztályteremben és az iskolai terekben tanulókkal dolgozva a művész művész marad, a pedagógus pedig pedagógus. A program nem művészeti nevelést kínál: a Kreatív Partnerség program ugyanis arra készíti fel a művészeket, hogy úgy dolgozzanak a tanárokkal és a tanulókkal, hogy fenntartható változást érjenek el a tanárok addigi tanítási gyakorlatában, a tanulók addigi tanulási módjában, tanulás-felfogásában, illetve fejlesszék a program összes résztvevőjének kreativitását és kritikai gondolkodását” -mondta Németh Szilvia, a Kreatív Partnerség program vezetője.

A HundrED zsűritagjai közül többen úgy vélik, ez a megközelítés markánsan hozzájárul a diákok sokszínűségének fejlesztéséhez. Egy kínai HundrED szakértő szerint, a diákok csapatmunkával kapcsolatos készségeinek és tapasztalatainak fejlesztése átvihető a kultúrák között, ráadásul a magyar gyakorlat innovatív tanácsokat kínál a felsőoktatási kurzusreformokkal kapcsolatban is. Más felkért értékelők pedig kiemelik, a művészetek bevonása az oktatási beavatkozások erőterébe, és felhasználása az osztályterem dinamikájának átalakítására a bevett oktatási gyakorlatok gyökeres megváltoztatásának motorja lehet.

Lásd bővebben: https://hundred.org/en/innovations/creative-partnerships-hungary;

www.kreativtanulasesoktatas.hu

Kapcsolat: Németh Szilvia

Email: nemeth.szilvia@t-tudok.hu

Kapcsolódó link

Németh Szilvia: Hogyan fejleszthető a kreativitás a mai magyar iskolában? 1-3.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep