Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2010. november 1. hétfő, 9:08

A kölcsönös bizalom és a közösségi értékek nevelése óvodás és kisiskolás korban

(Gyorsjelentés egy műhelybeszélgetésről)

Az Értéktér nyílt civil kezdeményezés. Résztvevői hazai társadalomkutatók, gazdasági szakemberek, civil értelmiségiek, akik folyamatos konstruktív diskurzussal igyekeznek hangot adni szakmailag megalapozott érvelésüknek. Lásd bővebben: http://www.ertekter.hu/rolunk/

„Churchillt plagizálva a társadalom értékrendjének megváltoztatása túl fontos dolog, hogy kizárólag a politikusokra bízzuk, ill. arra várjunk, hogy politikusok megoldják ezt a feladatot helyettünk. A civil szféra képes lehet arra, hogy a szükséges változásokat sürgesse, kezdeményezze, elindítsa. Ez a program szándékaink szerint ezt a célt szolgálja, ilyen civil értelmiségi tevékenység. Minél többen tudnak róla, minél többen támogatják, minél többen vesznek részt benne, annál előbb indulnak el a mindenki által fontosnak tartott, mindenki által sürgetett változások”– mondta Felcsuti Péter a projekt egyik kezdeményezője.

A projekt indítópontját a TÁRKI „A gazdasági felemelkedés társadalmi-kulturális feltételei” címet viselő 2009-ben elvégzett kutatásának eredményei jelentették. A kutatás részletes dokumentációja a TÁRKI website-ján publikusan elérhető.

Az Értéktér munkacsoport tagjai készítettek egy izgalmas és informatív infovideót a kutatás legfontosabb tanulságairól, valamint ennek mindennapi életünkre való következményeiről.

Az értékrend megváltoztatásában pedig az iskola, a pedagógusok fontos szerepet játszanak.

Az Értéktér projekt részeként került sor 2010. október 28-án egy műhelybeszélgetésre a budapesti Deák Diák Iskolában A kölcsönös bizalom és a közösségi értékek nevelése óvodás és kisiskolás korban címmel.

Részlet Ranschburg Jenő vitaindítójából

„Az emberben két, egymásnak élesen ellentmondó, veleszületett késztetés él. Egyrészt vágyunk arra, hogy „önmagunk” legyünk, vagyis individuumok, akik – legalábbis alapvető vonásainkban – minden más személytől világosan különbözünk, másrészt pedig törekszünk arra, hogy megfeleljünk a civilizáció (az adott kultúra) norma- és szabályrendszerének, azaz arra, hogy – valamilyen kulturális „ideálhoz” viszonyítva – egyre hasonlóbbakká váljunk egymáshoz.

A pszichológiában azt a folyamatot, melynek során az egyén célja az önmagára ismerő, a másoktól megkülönböztető karaktervonások hangsúlyozása, individualizációnak nevezzük, míg a közösséghez tartozás, a csoportban való élni, tevékenykedni tudás igénye a szocializációfogalmában jelenik meg. Míg az individualizáció legfontosabb viselkedésmintáit – a versenyt és a teljesítményt – rendszerint stressz, féltékenység és gyanakvás kíséri, a szocializáció alapélménye a bizalom: közösségben élni és hatékonyan tevékenykedni kölcsönös bizalom hiányában gyakorlatilag lehetetlen! A pszichológiai kutatások egyértelműen igazolják, hogy a bizalom a szociális élet nélkülözhetetlen előfeltétele: könnyebbé teszi az emberek közötti együttműködést, és a „közösség élményét” nyújtja a résztvevők számára.”

Az interjú teljes szövege elolvasható itt.
Az interjú videofelvétele megtekinthető itt.

A felkért hozzászólók négy témában próbálták megválaszolni a közösségek és a gyerekek viszonyában felmerülő kérdéseket és problémákat:

1. szociális kompetenciák (bizalom, szociabilitás, kooperáció) fejlesztése (moderátor: Ranschburg Jenő);
2. konfliktuskezelés mint szociális kompetencia (moderátor: Szekszárdi Júlia);
3. csoportban élni és tevékenykedni (moderátor: Vekerdy Tamás);
4. közösségnevelés – média (moderátor: F. Várkonyi Zsuzsa).

A témavezetők és a felkért hozzászólók előzetes munkaanyagai itt olvashatók.
A sikeres és tartalmas műhelybeszélgetés részleteire a közeljövőben még visszatérünk.

Szekszárdi Júlia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep