Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2010. december 16. csütörtök, 12:46

Emlékérmet kapott az OFOE

Az Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (az SZMPSZ) november 3-án ünnepelte megalakulásának 20 évfordulóját Komáromban. A Szövetséggel történő több éves együttműködésért és támogatásért egyesületünk az ünnepi ülés keretében emlékérmet kapott.

Rajtunk kívül két másik hazai civil szervezet részesült ebben e megtiszteltetésben: az Igazgyöngy Alapítvány (L. Ritók Nóra) és a Magyar Drámapedagógiai Társaság (Kaposi László). Az érmet az OFOE nevében Földes Petrával együtt vettük át.

Az SZMPSZ-szel közös pályázatok keretében nem csupán tanfolyamokat és tréningeket tartottak egyesületünk tagjai, hanem ennek köszönhetően készülhetett meg az OFOE születésnapi Történetek és módszerek című új osztályfőnöki kézikönyve,amely a határontúli magyarok körében is nagy sikert aratott.

Szekszárdi Júlia

Józsa Mónika vezényli a Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetség Vass Lajos kórusát

Munkában az adományozók: Jókai Tibor, az SzMPSz alelnöke és Pék László elnök

Átvesszük a díjat (a képen az Igazgyöngy Alapítvány képviseletében L. Ritók Nóra és Ujhelyi Sándor, valamint az OFOE-től Szekszárdi Juli és Földes Petra)

3 üzenet

  1. Debreczeniné Kati szerint:

    Sok szeretettel gratulálok!!!

  2. Sári szerint:

    Minden dicséretet MEGÉRDEMEL az OFOE (és "lelke" Szekszárdi Juli)
    Örömmel gratulálok!
    Sári

  3. VKErika szerint:

    Nagy szeretettel gratulálok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.06.
Benyújtja a Belügyminisztérium a pedagógus státusztörvény tervezetét a parlament elé
Hónapok óta tüntetnek a tervezet ellen a diákok és a tanárok is. Ha elfogadják a törvénytervezetet, akkor a fenntartó belenézhet a tanárok munkahelyi számítógépébe, táblagépébe, de...
(Forrás: hvg.hu)
--
2023.06.06.
Az egyetemi modellváltást levezénylő Stumpf István belebukott a rektorválasztásba a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Stumpf - aki a kuratórium elnöke, korábbi kancelláriaminiszter, volt alkotmánybíró, de ami még érdekesebb, a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.06.06.
A magyar tanárok sokkal jobb fizetés kapnak a határon túl
A pedagógusbérek régiós összehasonlítása nem könnyű feladat: mindegyik országban próbáltuk a magyar Pedagógus I-nek megfelelő kategóriát használni, és az egyetemi végzettségű, magasabb...
(Forrás: g7)
--
2023.06.05.
Radó Péter: Az iskolák és a szülők közötti problematikus kapcsolatról
Az elmúlt évtizedbea miénknél kevésbé elmaradott országokban intenzív gondolkodás zajlott arról, hogy a jövőben milyen irányba fejlődnek majd az oktatás kormányzásának rendszerei. Az...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep