Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2011. február 16. szerda, 7:44

Böszörményi Gyula: Fiókszavak – a honi mozgássérültek kalauza
Szarka Emese recenziója

Böszörményi Gyula műve 2003-ban a Szabad Föld Lap-és Könyvkiadó Rt. gondozásában jelent meg, s azóta is hallgat. Hallgatunk róla. Mozgássérültek, fogyatékosok, mozgáskorlátozottak, rokkantak, tolószékesek, legkorszerűbb pedagógiai szakszavunkkal: sajátos nevelési igényűek témájában egyre több szakirodalom, gyógypedagógiai szakkönyv lát napvilágot, élen járva a könyvtárakban, boltokban fellelhető idegen nyelvű könyvekkel.

Nekünk van azonban egy magyar könyvünk, aminek műfaja nehezen besorolható. Életrajzi elemek, interjúk, tényfeltáró riportok, életútelemzések, elemző értekezések keverednek össze és alkotnak egy egységes szimbiózist szépirodalmi „regény-nyelven”. Böszörményi Gyula Fiókszavak – a honi mozgássérültek kalauza című műve nyolc éve vész a feledés homályába. Méltatlanul.

A témában szokatlan hangvételű, meglepően sokrétű és sok(féle) embert megszólaltató alkotás, többszörösen megrázó, bennfentes, elgondolkodtató, kérdéseket implikáló és letehetetlen… A témában ilyen jellegű magyar alkotás sem Böszörményi Gyula írása előtt, sem pedig utána nem született. Kevés ennyire alapos, néhol oknyomozó-feltáró jellegű, a mozgássérültek lelki folyamatainak mély bugyraiba merülő, hol közelítéssel, hol távolságtartással, hol pluszos, hol mínuszos lencsével fókuszáló könyv látott napvilágot a hazai piacon. Talán éppen mindezen jellemzőkből kifolyólag nem vált (a szakmabeliek számára) elismert és ajánlott könyvvé. Igaz, hogy túlságosan is fájdalmasan szembesít a szerző – nem feltétlenül az egyetlen és mérvadó igazsággal mint olyannal, hanem sokkal inkább önmagunkkal. A sokrétű és sokféle hang megszólaltatása mellett is valószínűleg sokan elfogultnak találhatják a könyvet, hiszen mégiscsak „egy mozgássérült” írta, saját és környezete tapasztalataiból táplálkozva. A mű sokadik érdekessége és érdeme éppen ez a más szemmel láttatás, a belülről kalauzolás. Az élmények szubjektív közlése (pl. Jenőke memói, tulajdonképpeni naplórészletei, amelyek igényes szépirodalmi stílusban megírt visszaemlékezések), az átélt élmények kitörölhetetlen nyoma, a bíráló-kérdőre vonó véleményalkotások mind fokozzák a regény feszült alaphangulatát, a témaválasztásból is következő embert próbáló üzenetközvetítést és üzenet befogadást.

Fiókszavak… hallhatunk arról, hogy milyenek egy mozgássérült hétköznapjai, hogyan eszik, hogyan tisztálkodik, játszik, lesz szerelmes és talál tartós kapcsolatra, hol és mit dolgozik, hova juthat el és hogyan, egyáltalán mi minden foglalkoztatja, miben hasonlítanak ránk körülményei és mi mindenben térnek azok el. De leginkább arról vagyunk hajlamosak megfeledkezni, hogy milyen elvárásokat támasztottak velük szemben körülbelül ötven évvel ezelőtt, minek szolgáltatták ki a honi mozgássérülteket és milyen életet róttak rájuk az otthonokban, foglalkoztatókban. A könyv az 1850-es évek végétől 2003-ig mutat rá hiányosságaink, ellentmondásaink, jelenünk „fénypontjaira”. Pedagógiai szempontból is figyelemreméltó. Részletesen ábrázolja azt, hogy a mozgássérültté válás folyamata miként tesz/tehet tönkre egy családot, mennyiben befolyásolja a szülői hozzáállás és a nevelés a sérült testben ép lélekként megmaradást; a társas kapcsolatok mennyire törékennyé vál(hat)nak; milyen lelki és fizikai szakadékok vannak/lehetnek egészségesek és sérültek között; bemutatja az iskolai diszkrimináció következményeit intézményi és személyi szinteken; kifejti a mozgássérültek munkavállalási lehetőségeit; megismertet a szociális gondozók egykori állapotával; feltárja az ital- és drogproblémákat; megrázóan írja le a másik nemmel való kapcsolat kialakítást és a szexualitás problematikáját; illetve érzékletesen jeleníti meg a kiszolgáltatottság-kilátástalanság bugyrait és az ebből való kiugrási lehetőségeket. Az összefüggő példatár-áradattal nem az a célja az írónak, hogy megmutassa mit hogyan érdemes csinálni a mozgássérültek érdekében, hanem az, hogy nem egyszer kemény érzelmi próbatételnek kitéve olvasóját elrettentse attól, hogy „így ne”. Éppen elrettentő „ténysorozatából” derül ki a (gyógy)pedagógus, vagy laikus számára, hogy hogyan lehetne, kellene másképpen, jobban, jól viselkedni, jót tenni a mozgássérültek elfogadásáért, ezáltal segítve őket, érdekeiket is.

„Tovább evickél, próbálja élvezni a létet, és kapaszkodik felfelé a létrán, melynek fokait alulról felfelé így jelölik:
nyomorék
rokkant
kripli
sérült
fogyatékos
Ember”
(Böszörményi 2003: 420)

A könyv célja nem a szidalmazás, hanem a tükörmutatás. „Elmélkedik? Dehogy? Inkább »csak« anekdotázik, mesélget, emlékezik, mereng, morog, suttog – s olykor talán kiabál is egy keveset.” […] „A Fiókszavak »pusztán« őszinte indulatok, érzelmek és hiteles tapasztalatok gyűjteménye (Böszörményi 2003: 3)

A diákok, hallgatók, tanárok, oktatók, érdeklődők, laikusok, fogyatékossággal és fogyatékosság nélkül élők számára egyaránt tanulságos lehet Böszörményi Gyula kalauza. A közoktatásban, a gyógypedagógiai és pedagógiai képzésben nem csak azért hasznos olvasmány, mert stílusa közvetlen és sajátos ebben a témakörben, hanem elsősorban azért, mert elősegítheti a hátrányos megkülönböztetések csökkenését, a jogok kiteljesedését, és ezáltal széles értelemben véve a mozgássérültek magasabb színvonalú életminőségének kialakulását. A könyv rengeteg kérdést indít el az olvasóban, egyes részeit érdemes akár osztálytermi környezetben is vitára bocsátani. Különösen sokat segíthet abban az esetben, ha van(nak) már az adott iskolai, osztálytermi közösségben mozgáskorlátozot(tak), sérült(ek), hiszen közbenjárhat a tolerancia növelésében, a másság megértésében, elfogadásában és megfelelő támogatásában. Hangos szó, figyelemfölhívás ez a munka arra, hogy „valahol mindenki MÁS” (Böszörményi 2003: 423), s hogy a „testi sérültek” kategória mennyire sokféle sorsot, lehetőséget, embert takar, akik között sokszor nem elvegyülni, nem együtt élni szeretnénk, hanem elhatárolódni tőlük a „magunkfajták” biztonságos, megszokott, ismert közege közé elvegyülni. A könyv rámutat arra, hogy egy betegségből adódóan valamiben korlátozottak, sérültek esetleges másságának meglátásából felismerve tévhiteinket, félelmeinket, magunkat is jobban megérthetjük, ezáltal közelebb kerülhetünk egymáshoz, vagyis ennek következtében a rehabilitáció fogalma értelmet nyer mások és mások együttlétében.

A könyv egyik érdeme abban rejlik, hogy a honi mozgássérültek helyzetének történeti, pszichológiai, szociológiai hátterének feltárásán kívül konkrét, személyes élményanyagot is szolgáltat. Mindezekből kikristályosodik egy olyan megfelelő gyakorlati segítségnyújtási repertoár, amelyben a szerző ugyan nem részesült, de ha kellően odafigyelünk, akkor mind a szülő, mind a pedagógus hasznát veheti. Adott szituációkat sorakoztat fel, amelyben rámutat arra, hogyan reagálhatott volna rájuk helyesen egy szülő, nevelő, és hogyan egy jó pedagógus.

Szarka Emese

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2022.01.25.
Tanügyi intézkedés nincs, de sok iskolában alig van tanár, aki tanítana
Tanügyi intézkedés jelenleg egy iskolában sincs, ugyanis nemrég módosultak a karanténszabályok, az oltatlanokra öt nap karantén vár, aki viszont be van oltva és nincs pozitív teszteredmé...
(Forrás: Eduline)
--
2022.01.25.
Ránki Sára: ELBALTÁZOTT ÍRÁSBELIK
Összegezve: az idei felvételi feladatsor sem azt kéri számon, amit tanítunk. Nem indulnak a gyerekek egyenlő esélyekkel, eleve nem tudnak egyenlő esélyekkel indulni. Gondoljunk a Covid okozta...
(Forrás: Jelen)
--
2022.01.25.
A kormány szeretné, ha úgy sztrájkolnának a tanárok, hogy azért tanítanak is közben
Nem jutott eredményre a kormánnyal folytatott tárgyalások során a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének és a Pedagógusok Szakszervezetének közös sztrájkbizottsága. Pedig már hónapok...
(Forrás: 444.hu)
--
2022.01.25.
UZSALYNÉ PÉCSI RITA A TRANSZHATÁSRÓL, AZ OKOSESZKÖZMENTES ISKOLÁKRÓL ÉS A SZÜLŐI MINTÁRÓL
Hirtelen lett az életünk része a kütyüvilág, nem alakult még ki a kultúrája, nem vagyunk tudatosak. Sikeres elvonót irányító kutató is van olyan, aki azt mondja magáról, hogy maga is leszok...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2022.01.24.
„A feladatsorok összeállítói egyáltalán nem vettek tudomást arról, mi történt az elmúlt két évben\"
Ezekkel a feladatokkal ki lehet deríteni, hogy egy diák tudja-e, mi a különbség a képző, a jel és a rag között, vagy felismer-e egy magas hangrendű szót. Arról viszont semmit nem tudunk meg...
(Forrás: Eduline)
--
2022.01.24.
Ónody-Molnár Dóra: TÖMEGESEN KERÜLNEK KI AZ ISKOLÁKBÓL OLYAN FIATALOK, AKIK NEM TUDNAK SEM ÍRNI, SEM OLVASNI, SEM SZÁMOLNI – 2. rész
A tanárok szavaiból kiderül: nem a „lemorzsi” miatt csökken a statisztikában a buktatások száma, hanem azért, mert az elszegregálódó iskolákban a pedagógusok felhagytak a buktatással...
(Forrás: Jelen)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció internet irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep