Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2011. április 5. kedd, 13:37

Féloldalas netgeneráció (egy tévéinterjú margójára)

Az MTV Ma Reggel című műsorában Betlen János beszélgetett Fehér Péter egyetemi adjunktussal (ELTE), és Hornyák Judit középiskolai tanárral a Netgeneráció 2010 kutatás eredményeiről. Az interjúból kibontakozó kép rendkívül ellentmondásos.

Ide kattintva megtekinthető a műsor

 

A beszélgetés első részében a kutatók – olykor meglehetősen ingerülten – vetik a „netgeneráció” (pontosabban az „online generáció”) tagjainak a szemére, hogy nem használják ki eléggé az internet nyújtotta lehetőségeket. Ahelyett, hogy tudatosan készülnének a jövőjükre, törekednének minél több ismeret megszerzésére, zenéket meg filmeket töltenek le és osztanak meg. Pedig a napi 3-4 órát, amennyit naponta átlagosan a számítógép előtt ülnek, értelmesebb dolgokra is fordíthatnák.

Az interjú második részében a két szakember hangot vált, és egyértelműen cáfolja azt az elterjedt hiedelmet, amely szerint a sok netezés, a közösségi oldalakon való folyamatos jelenlét gátolná a valóságos kapcsolatok létrejöttét. Ellenkezőleg: a közösségi oldalak (ma már első sorban a Facebook) kitágítja a kapcsolatok körét, és virtuális kapcsolatfelvételt az esetek nagy részében személyes találkozások, csoportos programok követik. Ebben az értelemben tehát a net segíti a szocializációt, gazdagítja a fiatalok társas életét.

Egyetértek egy, a kutatás eredményeire korábban reflektáló pedagógus véleményével a fiatalokat elmarasztaló ítélettel kapcsolatban: „Tudom, hogy mindennapjainkban jelen van egy szinte határtalan pedagógiai lehetőségeket is rejtő eszköz együttes, mint a Web 2.0, és a gyerekek nem a jót és a hasznos dolgokat ragadják meg belőle. Viszont gondoljunk bele, hogy a Web 2.0 eszközök, kommunikációs, közösségépítő, hálózati együttműködési lehetőségek, valamint az ezeket lehetővé tevő technikai eszközök úgy vannak jelen a mai általános és középiskolás korosztály mindennapjaiban, – a gyerekek úgy használják azokat, – hogy ezzel kapcsolatban az un. megelőző generációtól, az idősebb korosztálytól szinte semmilyen tanítást, útmutatást, felvilágosítást nem kaptak, nem kaphattak.”(http://zalai-iskola.hu/rovatok/netgeneráció)

A téma rendkívül komplex, olyan kérdéskörről van szó, amely életünket, nevelői feladatainkat alapvetően meghatározza. A honlapunkon a témával a közeljövőben mindenképpen foglalkozni fogunk még.

Szekszárdi Júlia

5 üzenet

  1. Juli szerint:

    Érdemes megnézni az ATV honlapján egy másik beszélgetést ugyanezekkel a kutatókkal Kik a digitális bennszülöttek? címmel.

    E témával foglalkozott a III. Oktatásinformatikai Konferencia nyitóelőadása, aminek a videófelvétele megtalálható a neten.

    (Köszönet a tájékoztatásért Fehér Péternek.)

  2. Tóth István szerint:

    Néhány perccel fejeztem be szadolgozatomat ebben a témában. A 10-11 éves korosztály internet-használati szokásit vizsgálatam. minta = 169 fő Tapaszztalatok:
    90% felettiek a technikai lehetőséget; tömeges a közösségi oldalak használata és egyoldalú, mástartalmakat még kifejezésként is hibásan írank;
    viszont még erős a szülői kontroll, a nagyobb létszámú családoknál csökkenő; tanulásra való használat alacsony, bár ez ebben a koroszályban elfogatható, de csak otthonra. Az ide vonatkozó teendők prevenciós szintűek. Szerencsére.
    Nagyon tetszik az oldal!

  3. Ofoe szerint:

    Tisztelt Kolléga Úr! Nagyon örülünk, hogy tetszik az oldal. Ha van kedve egy beszámolót írni ide a kutatás legérdekesebb tapasztalatairól (legfeljebb 2-3 oldalban), nagyon szívesen közzé tesszük.

  4. Fehér Péter PhD szerint:

    Kedves Júlia!

    Nem emlékszem, hogy különösebben ingerült lettem volna az interjúban, szerintem érzelemmentesen mondtuk el a dolgokat. Egy ilyen rövid interjúban (és felkészületlen kérdezővel) nem könnyű a nyilatkozó dolga. Ő beszélt összevissza, mi pedig próbáltunk ebből valamit kibogozni. A téma iránt érdeklődőknek az ELTE Oktatási Infomratika konferencián elhangzott hosszú előadást, vagy a neten is fellelhető anyagainkat ajánlom.

  5. Juli szerint:

    Kedves Péter! Egy megvágott tévés anyagból valóban nem mindig jön le reális olvasat. Ismerem és természetesen minden érdeklődőnek nagyon ajánlom az említett konferencia, illetve a kutatás anyagait. Sőt nagy érdeklődéssel követem a Pedagógia Online-on folytatott vitákat is a témáról. Nagyon sajnálom, hogy ezeknek nincs szélesebb nyilvánosságuk, mert valóban lenne miről beszélni. Például azzal kapcsolatban, hogy ki milyennek látja a mai fiatalokat (netgeneráció, online generáció, y generáció stb.) Ugyanis mindezzel komoly pedagógiai (gyakorlati) teendők lennének.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep