Versrontó workshop 60 percben¹

„2007-ben komolyan felvetődött az az ötlet a francia oktatási minisztériumban, hogy az irodalomoktatást fakultatívvá tegyék. Tíz évvel ezelőtt egy hasonló ötletet mindenki kinevetett volna, négy éve már érvelni kellett ellene.” (Kovács András: Mire jó a bölcsészet? Élet és Irodalom, 2011. április 8.) Nálunk ugyan nem esett szó az irodalomtanítás fakultatívvá tételéről, de a tárgy vonzereje az utóbbi időben erősen megcsappant. Mit lehet tenni a változás érdekében? Hogyan motiválhatók a mai fiatalok arra, hogy egy-egy irodalmi művel behatóbban foglalkozzanak? Íme egy pozitív példa, ami nem csupán a magyartanárok számára szolgál tanulsággal.

Két gimnáziumban tanítok filozófiát végzős osztályoknak; emellett az Eső irodalmi lap szerkesztőbizottsági tagja és a Prizma filmművészeti folyóirat szerkesztője, valamint költő és kritikus vagyok. (Kele Fodor Ákos)

A következő írás szerzője, Roszik András a szolnoki Tiszaparti Gimnázium 13. osztályos, végzős tanulója.

Romboljunk, hogy építhessünk!

Kele Fodor Ákos „tanár úr” a napokban igen rendhagyó módon értelmezte a verselemzés mikéntjét. Rendhagyó értelmezés, mégis pusztán arról van szó, hogy elhagyta a formális, iskolai kereteket és hagyott bennünket kitörni a hétköznapok szürkeségéből. Az elképzelés egyszerűen fantasztikus és noha – sajnos éppen ritkasága miatt – nehézkesen indult, a kíváncsiskodók egy remek beszélgetésnek lehettek résztvevői.

De miről is van szó? Egyszerű: fogunk egy verset, s képzelőerőnk segítségével elrontjuk. Nincs kivétel: bődületes bolondságok jönnek majd ki a végén, hiszen – a tanár úr szavaival élve – „nincs rossz válasz”. S a lényeg valahol itt rejlik. Ahogy a költő egy vers írása során szabadjára engedi képzelőerejét, úgy engedtünk magunknak mi is egy kis szabadságot magasan az évek során unásig hajtott, órai munkának hívott robotolás felé emelkedéssel.

Keretek nélkül természetesen ez sem működhetett volna, ahogy egy játék sem jó, ha nincsenek szabályai. Aznap úgy alakult, hogy öt feladat – nem, legyen inkább –, küldetéstípus közül választhattunk. A pontos nevükre sajnos már nem emlékszem, pedig nagyon találóak voltak, de álljon itt a lényeg. Lírai robbantásra szakosodott specialistákká léptünk elő abban az egy órában és leszakítottunk rímeket, hogy odarakhassuk a sajátjainkat; kulcsszavakra vadásztunk és kicseréltük sokkal jobbakra, vagy éppen kipurgáltuk őket, mert már eleve semmi keresnivalójuk nem volt ott. Az éppen adott vers tételmondata és kulcsfontosságú sorai sem kerülhették el a szent kézigránátot: teljesen mást írtunk oda, vagy éppen kicseréltük őket…

Apropó, ugyanis csoportokban dolgoztunk! Valahol szerintem ez volt az igazi célja ennek a játéknak: a csapat. Be kell vallanom, először én is kényelmetlenül éreztem magam: a fantáziámat, a legelemibb építőkövét személyiségemnek csak úgy vessem mások elé, tegyenek vele belátásuk szerint? Még mit nem… Ahogy láttam, valahol a többiek is ezzel küszködtek. Azonban hamarosan, úgy igazából a játék legvégén ez a jég oldódni kezdett, noha teljesen megtörni képtelen volt.

Nos, nem véletlen: kevés idő volt rá. Szervezett volt, mégis szervezetlen ez a kis játékidő; valójában alig volt valaki, aki tudatosan készülhetett volna lelkiekben. Márpedig az e fajta verselemzés nem is különbözik nagyon a tanóraitól, nemde? Hiszen az ilyen: Megállapítjuk a versszakok számát, a vélt mondanivalók határait, a közölt érzelmek elejét s végét, és elkönyveljük szerkezetnek. Sorról-sorra lépünk, szótagot számolunk, rímeket keresünk, s ezeket belehajigáljuk az elődök által ránk hagyott értelmező-skatulyákba. Aztán pusztán a megérzéseinkre hagyatkozva felismerjük a mű apró rezdüléseit, lelki üzeneteit, és ha az óraszámba belefér, talán megoszthatjuk ezt másokkal is. Ez a tanóra aspektusa.

Ezt most bővítsük ki egészen egyszerűen annyival, hogy van idő mindenre. S máris jobban érezzük magunkat, ugye? Ha belegondolunk, nem is olyan elképzelhetetlen. A titka: a csapat. A csapat, ahol mindenki egyenlő és a cél nem pusztán a tudás elsajátítása, hanem a tudás maga. Minden – érdekes és unalmas – ismertetőjegyével, a legbővebb tájékoztatóval egyenesen a diák által csomagolva.

Mellékletek

Hídrombolás
József Attila: A szolnoki hídon
Hídrombolás – akciókártyák

¹A foglalkozásra a szolnoki Tiszaparti Gimnáziumban került sor egy a szolnoki hidakról és a vasútról szóló társadalomtudományi nap keretében.