Tételes válaszok a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatási Államtitkársága által készített, „Valótlanságok és tények az új köznevelési törvénnyel kapcsolatban” című tájékoztató írásban szereplő állításokra (9.)

Készült a Hálózat a Tanszabadságért tagjainak észrevételei alapján 2011. novemberében

A Hálózat a Tanszabadságért alapító tagjai az államtitkárság által írottakat nem hagyhatják szó nélkül. A „kritika kritikájának kritikájában” kitérünk az államtitkárság írásában szereplő pontokra, elemezzük az azokban foglaltakat, bemutatjuk, mely részein találhatók az említett valótlanságok, felszínes megközelítések, szakmai tévedések, ellentmondások, és személyeskedések. Az irományt nem tartjuk méltónak Magyarország kormányához, kérjük a készítőit, hogy kérjenek bocsánatot a pedagógus társadalomtól annak színvonaláért, illetve az érintettektől az inszinuációkért.

Minden nap megjelentetünk egy további pontot az elemzésünkkel, sorban, az államtitkárság írása szerint. Nyolc már megjelent, ezeket itt olvashatja: (1) (2) (3) (4) (5) (6) (7) (8). Nézzük a kilencedik pontot!

A válaszunk:

Nem felel meg a tényeknek, hogy „Magyarországon az oktatás egésze több mint negyedszázada … külső szakmai kontroll nélkül működik”. Az iskolák a hatályos törvény 40. §-a értelmében évek óta működtetnek teljesítményértékelési rendszert, a KJT pedig előírja a pedagógusok minősítését. Ezen öt éve dolgozik az egész közoktatás, lassan kezd beérni az önértékelés kultúrájának fejlesztése. (Évekig teljesítmény motivációs pályázatok rendeltek hozzá e feladathoz pluszforrást is!) Szakértői értékelési rendszer működik (pl. a pedagógiai program vizsgálatára), voltak intézmények – főként szakiskolák –, amelyek ISO minőségbiztosítást vezettek be, abban pedig külső, független audit van. Működött a KMD-díj rendszer! Az országos kompetenciamérés során gyenge eredményt elérő iskolák pedagógiai munkájának fejlesztésére vonatkozó eljárást maga a törvény szabályozta.

Ennek fényében is az államtitkárság szövegében szereplő mondat, hogy „Ezért az új törvény – a hivatásukat tudatosan gyakorló pedagógusok igényének megfelelően – egységes szakmai ellenőrző rendszert vezet be” súlyos inszinuáció, mélyen sérti a minőségbiztosítással, önértékeléssel magas szinten foglalkozó sok-sok pedagógust.

Természetesen felvethető, hogy a magyar közoktatásban működő értékelési rendszerek elégtelenek, nem felelnek meg a magasabb szintű igényeknek. Felvethető, de ezt vizsgálatok, tudományos kutatások adataival alá is kell támasztani. Ilyen vizsgálati eredmények felhasználásáról a törvénytervezet készítése kapcsán nem tudunk. A magyar oktatási rendszerben zajló értékelési folyamatok egyébként a szakmának a törvénytervezet szellemiségét nem osztó tagjai szerint is fejlesztésre szorulnak. Radó Péter intenzíven elemezte ezt a területet, és adaptívnak tűnő, a modern szakmai igényeknek maximálisan megfelelő javaslatok is születtek egy nem minősítő, hanem a fejlesztést szolgáló, nem az egyes pedagógusra, hanem az intézményre koncentráló, nem a kizárólag a tantárgyi tanítást elemző, hanem komplex természetű intézményértékelési rendszer kialakítására.

Vagyis úgy látjuk, hogy valóban szükséges egy erősebb segítő-fejlesztő rendszer. De ez nem lehet a központi tantervet számon kérő, bürokratikus-ítélkező szakfelügyelet. A törvénytervezet szövegéből egy szankcionáló és nem segítő szellemű pedagógiai intézeti rendszer, és azon belül egy nem tisztázott elveket és értékelési szempontrendszert alkalmazó szakfelügyelet kialakításának terve bontakozik ki. Az egész törvényre rányomja a bélyegét a bizalmatlanság. Úgy tűnik, kidobjuk a helyi önértékelő rendszereket, és bevezetjük a bürokratikus, nem ellenőrizhető kritériumrendszerekkel, állami irányításban működő külső kontrollt. További koncipiálásnak kellene tisztáznia, hogy miképpen valósítható meg korszerű módon a kettő ötvözete. A jelenlegi javaslat erre nem jó.