„Mentés másként”, avagy mi kerüljön a jövő digitális iskolatáskájába?

6. Miért kellenek újfajta tananyagok a digitális nemzedék számára?

Az utóbbi időben egyre többet foglalkozunk a különböző nemzedékek jellemzőivel. A Z generáció legidősebb tagjai lassan befejezik a középiskolát. Felkészültek-e a pedagógusok arra, hogy ezeket a diákokat tanítsák? Másképp kell-e tanítani őket? Megfelelők-e a jelenlegi tananyagok? Mennyire lehetnek eredményesek a jelenlegi taneszközök? Korábban ezek a kérdések ennyire élesen nem merültek fel. Miért lett éppen most ez ennyire fontos kérdés?

A tananyagfejlesztés, tankönyvírás, tankönyvgyártás óriási mértékben fejlődött az elmúlt néhány évtizedben, ebben nagy szerepet játszott a liberalizált tankönyvpiac. Több tankönyvkutatás is vizsgálta az elmúlt évtizedek tankönyveit, a tartalmi, módszertani változásokat. A magyar nyelv és irodalom tantárgy esetében is felrajzolható az a jelentős fejlődési ív, amit a tankönyvek az elmúlt időszakban bejártak. A fekete-fehér, képeket alig, viszont rengeteg szöveget tartalmazó tankönyveket felváltották az érdekesebb, színesebb, átláthatóbb, gyerekek számára motiválóbb, módszertanilag jobban végiggondolt tankönyvek. Ennek ellenére egy dologban mindegyik hasonlít egymásra: papíralapúak. A tankönyv, ahogy a nevében is benne van, könyv. Az előbb vázolt fejlődési sorban a legmesszebb Fűzfa Balázs tankönyvei jutottak el. Amennyire egy papíralapú tankönyvet közel lehet vinni a vizuális és digitális kultúrához, azt ez a tankönyvsorozat megtette. Sőt, ezeket a tankönyveket már valójában foglyul ejtette hagyományos közvetítő közege. Sokkal hatásosabban működnének digitális tananyagként.

A mostani diákok iskolatáskája még korántsem digitális: jórészt füzeteket, könyveket, tollakat tartalmaznak. Ha okostelefon, esetleg tablet van is bennük (az e-book olvasót már ne is említsük), az biztosan nem az iskolai munka kelléke még. Nem megkerülhető a kérdés: szükség van-e egyáltalán erre a bizonyos „digitális iskolatáskára”? Ha eddig megfeleltek a hagyományos tankönyvek, miért lenne éppen most másra szükség? Annyira mások lennének ezek a gyerekek?

Ezzel vissza is tértünk a generációk kérdéséhez. A „digitális bennszülöttek” elsősorban nem abban különböznek a korábbi nemzedékektől, hogy sokkal ügyesebben használják a digitális eszközöket, bár kétségtelenül ez a leglátványosabb eltérés. (Sőt, egyfajta fordított szocializációs folyamat keretében bennünket, „bevándorlókat” sokszor meg is tanítanak használatukra.) Máshogy látják, értelmezik a világot, kitüntetett szerepet kap életükben a vizualitás. Mindemellett nagyon jó verbális, kommunikációs képességek is jellemzik őket, de más típusú szövegeket olvasnak és írnak általában, mint amit az iskola elvár tőlük, sokkal többféle csatornán keresztül kommunikálnak. Hihetetlen figyelemmegosztásra képesek (multitasking), de a hosszantartó, koncentrált figyelemre kevésbé képesek. Sokkal jobban ki vannak téve a média, a manipuláció hatásainak, ennek kivédésében az oktatásnak kitüntetett szerepe van. Egyes területeken hihetetlenül érettek, más területeken pedig messze életkoruk alatti fejlettséget mutatnak. Tehát a szülőknek, pedagógusoknak fokozottan kell figyelni rájuk. Egyre több tanulmány, könyv jelenik meg a Z generációról, nem véletlenül. Ha az iskola, az oktatás, a pedagógusok nem akarják tudomásul venni a változásokat, ezeknek a gyerekeknek a legfontosabb jellemzőit, akkor könnyen zsákutcába juthatunk. Az iskola csak az első állomás, a munkaerőpiacnak, a munkáltatóknak is fel kell készülnie az új generáció érkezésére.

Hogyan függ mindez össze az irodalomtanítással és a digitális tananyagokkal? Nagyon szorosan. Az oktatásnak, oktatásfejlesztőknek, tanterv- és tananyagfejlesztőknek válaszolniuk kell azokra a kérdésekre, problémákra, melyeket a Z generáció vizsgálata során a pszichológusok már felvetettek. Az iskola, a pedagógia ezen a téren sajnálatos elmaradásban van. Ezért van nagy szükség az ilyen témájú konferenciákra, mert a pedagógiának és a pedagógusoknak is fel kell készülniük arra, hogy a mai fiatalok motiválása, eredményes tanítása más eszközöket, más módszereket és más tananyagokat kíván.

El kell szakadni a papíralapú tankönyvektől, digitális tananyagokra van szükség. Az irodalom esetében is óriási mennyiségű digitalizált mű érhető már el a neten, hipertextekkel, linkekkel azonnali kapcsolatot lehet teremteni különböző irodalmi és képzőművészeti alkotások, szövegek, szerzők között (számos mű meghallgatható már a szerző saját előadásában is). Sokkal jobban kell építeni a képzőművészet és irodalom kapcsolatára, az irodalom határterületeire. A média, a vizuális kultúra hangsúlyát is növelni kell a magyarórákon. A motiválás, élményszerűség növelése az irodalomtanítás kulcsfontosságú eleme lett. Ha ez a kettő hiányzik, az irodalomtanítás vesztésre fog állni. Újra kellene gondolni a kánonközvetítés kérdéseit, az irodalomtörténet szerepét az irodalomtanításban. A kortárs irodalom megjelenítését sokkal hangsúlyosabbá kell tenni a digitális tananyagokban, kortárs alatt pedig a 2000-es évek irodalmát értem. Sokkal bátrabban kellene élnünk a populáris kultúra produktumaival, sok esetben könnyebben juthatunk innen visszafelé a klasszikus kultúra felé, mint fordítva. A digitalizált tananyagok felszámolnák a linearitás hangsúlyát, esélyt adnának a különféle bejárási útvonalak számára, mindehhez egy könnyen kezelhető kereshetőséget társítanának. Így sokkal közelebb jutnánk ahhoz a kultúrához, amelyben nem csak diákjaink, hanem mi is élünk.

A digitalizált tananyagok segítségével nemcsak megnyerhetünk magunknak egy generációt, hanem eredményesebbé, sikeresebbekké válhatunk pedagógusként is. Bár sokszor tapasztaljuk az ellenkezőjét, a pedagógus is csak olyan ember, aki alapvetően sikerre szocializált, és bénítóan hat rá a kudarc. Ebben egy platformon állnak a diákokkal.

A digitális tananyagok ezt a kudarcot nagy eséllyel minimalizálhatnák.

Kerber Zoltán
oktatáskutató
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet