2013. április 16. kedd, 7:52
Eva soha nem akart igazán anya lenni. Egy olyan fiú anyja semmiképpen, aki hét iskolatársát, egy menzai alkalmazottat és egy tanárt gyilkol meg két nappal a tizenhatodik születésnapja előtt. Most, két évvel a történtek után, elérkezett az idő Eva számára, hogy egy ijesztően egyenes és őszinte levélsorozatban szembenézzen házassággal, karrierrel, családdal, szülőséggel és Kevin szörnyűséges tombolásával.A regény egy magával ragadó, érdekfeszítő és visszhangokat keltő történetet mesél el, amely robbanásszerű, kísérteties végkifejletbe torkollik.
Egy gyermekorvos véleménye a történetről
Az engem – szülőként, és orvosként – is foglalkoztató, a könyv olvasása kapcsán előtolakodó kérdés ennél sokkal hétköznapibb. Születése pillanatában kész van-e a gyermek? Lehet-e rajta változtatni: neveléssel, figyelemmel, szeretettel, vagy éppen büntetéssel? Az én „elsőszülöttem” világra jöveteléhez kapcsolódó egyik legmegdöbbentőbb felfedezésem pont az, hogy ő, mint minden más újszülött kisember 90%-ban kész volt a születés pillanatában. Önálló személyiséggel, sajátos jellemvonásokkal, ízléssel rendelkezett. Lehet persze ezeken kicsit farigcsálni, alakítani, a társadalmi elvárásokhoz igazítani a viselkedést, de nem lehet, és nem is szabad elvárnunk, hogy a poronty majd pont olyan lesz, amilyet előzetes vágyainkban elképzeltünk magunknak. Sokszor látom az osztályunkon fekvő koraszülöttek, újszülöttek szüleinél is, hogy méricskélnek, összehasonlítanak: „az enyém miért csak ennyit eszik”, “miért nem fejlődik gyorsabban?”, “miért sír vagy miért nem?”… Pedig már 25 hetesen is mások, és szerencsére egyben egyéniségek is vagyunk. Van, aki élénk, és van aki félénk, van aki feladja, és van aki mindent kibír. Ezért is hallgatom sokszor kétkedve a gyermektelenek, vagy friss szülők kinyilatkoztatásait: az én fiam vízilabdázni fog, az enyém biztos nem fog a számítógépen lógni, az enyém biztos nem lesz ilyen szemtelen kamasz. Lehet persze próbálkozni (és kell is), de ne csodálkozzunk, ha egy ponton a mi kicsi kincsünk romba dönti a saját vágyainkból épült légvárat. A legjobbat akkor tehetjük, ha minden körülmények között szeretjük, ezt minél többször kifejezésre is juttatjuk, és elfogadjuk őt olyannak amilyen, még akkor is, ha néha bizony ez egyáltalán nem könnyű feladat.
Végül Kevin anyja is ezt teszi…
Dr. Nádor Csaba blogbejegyzése
Részletek egy filmkritikából
A Beszélnünk kell Kevinről félelmetes film, mert az anyasággal kapcsolatos legnagyobb tabukat piszkálja meg érzékenyen és hatásosan. A főszerepet játszó Tilda Swinton zseniális.
Némelyik gyerek szörnynek születik vagy némelyik gyerekből a környezete szörnyet csinál? – teszi fel a kérdést tíz éve várt új filmjében Lynne Ramsay (Patkányfogó, Morvern Callar). Egyértelmű válasz persze nincs, és a Beszélnünk kell Kevinről ezzel a gyötrő, soha fel nem oldott kérdéssel mászik a bőrünk alá. A film legnagyobb erőssége abban rejlik, hogy olyan tabukat piszkál meg, amiket sokan talán végiggondolni sem mernek, és ettől iszonyatosan nyugtalanító. Elénk köpi például a terhes anyában motoszkáló kérdést: mi lesz, ha nem szeretem majd a gyerekem? (…)
Eva első pillanattól kezdve idegenként tekint a kis teremtésre, akit mintha úgy huzaloztak volna, hogy csak az apjával legyen szerethető, az anyját pedig csak megvetésben részesítse. Ramsay három fantasztikus színészt is talált Kevin megformálására: már az egészen pici Kevint alakító kissrác (Rock Duer) is fantasztikusan hozza a hátborzongató hidegséget és rosszindulatot, ami a fiú személyiségét uralja, Ezra Miller pedig a tökéletes paraarc, feláll az ember hátán a szőr, ha csak megjelenik a színen. Az Evát kínzó kérdések a mi kínzó kérdéseinkké válnak, kétségbeesve keressük a magyarázatot Kevin egyre félelmetesebb viselkedésére, de csak súlyosbodik a fenyegetés, és nincs feloldás.
Forrás: Bujdosó Bori, Origo, 2012. 02. 10.
Nézői vélemények
Én sajnáltam az anyát. Szerintem ő próbálta szeretni a fiút és próbált vele kommunikálni. Pl. amikor Kevin beteg és felolvas neki, ott megnyilvánul az anyai szeretet, de csak azért mert a fiú ott az egyszer hagyja magát, engedi, hogy az anyja szeresse. Nem csoda, hogy vállalt egy második gyereket, bízott benne, hogy ő normális lesz, olyan aki képes viszont szeretni és hagyja, hogy szeressék. Szerintem Kevin erre képtelen volt. Eleinte csak gonoszkodott, de később igazi pszichopatává vált. Szóval az anya szerintem áldozat, mert megtett minden tőle telhetőt, hogy törődjön Kevinnel, de ő elzárkózott.
Nagyon durva jelenet például, amikor a munkások mellé tolja a babakocsit és Kevin keserves sírását csak a légkalapács zöreje nyomja el. Vagy amikor a fiúval számolni próbál, vagy amikor mondja neki, hogy szeretlek és Kevin válasza annyi, h nyenyenye. Csoda h nem dilizett be az anya.
Kevin tettéről meg annyit, hogy szerintem egyértelmű, hogy csak azért csinálta, hogy az anyját tönkre tegye, hogy egész hátralévő életében szenvedjen. Az apját sem szerette, csak úgy tett, mintha szeretné, hogy ezzel is az anyját bosszantsa. És igen, az anya vívódik. Tudja, hogy az ő fia, az ő nevelése, részben ő a felelős a mészárlásért és minden rossz ellenére szereti a fiát, ezért látogatja szerintem és ezért készít neki egy szobát az új házában.
Érdekes volt, hogy az anya szemszögéből látjuk a történetet, hogy ő hogyan éli meg.A film megtekintése elgondolkoztam, hogy az anya tulajdonképpen áldozat,vagy bűnös?Arra jutottam hogy mind a kettő, bár őszintén szólva én nagyon sajnáltam a nőt az egész végig. Volt egy-két nagyon durva jelenet, például amikor direkt bekakált a kölyök,vagy amikor az anya rányit már a kamasz fiúra önkielégítés közben…hát a srác reakciója gyomorforgató.
A vége mindenképpen megdöbbentett.Először is az, hogy az apát is megölte,mert úgy tűnt szereti.Bár gondolom tudta,hogy ezzel tud a legnagyobb fájdalmat okozni az anyjának?!A másik pedig amit a végén mondott a srác. Nekem amúgy furcsa volt, hogy képes volt megölelni. Én egyébként úgy gondolom,hogy nem csak a nevelés miatt volt ilyen a srác,hanem elmebeteg volt.
És hogy mi volt előbb a tyúk vagy a tojás? Az anya miatt lett gonosz a fiú, vagy a gonosz gyereket érezte meg az anya? Nos: egyik sem. Az anya áldozat, mert meg akart felelni azoknak az elvárásoknak amiket társadalmunk kimondatlanul sugalmaz. A fiú áldozat volt, mert szenvedett az anyai szeretet hiányától. Az anya nem volt bűnös a gyilkosságok miatt, hiszen nem sejthette hova fajulhatnak a dolgok. Nem jutnak el az események idáig ha megszokott lenne kimondani a dolgokat, de nem az, én se írtam le az elején kinek a kommentjeit ugrottam át, csak utaltam rá… mert ilyen világban élünk, és ezért mind bűnösek vagyunk és mind áldozatok is.
Lehet sablonokat erőltetni a filmben lévő anya-gyerek kapcsolatra is, de felesleges, mert mindegyik más, és teljesen más benne is lenni. Az anya-gyerek kapcsolat a legérzékenyebb talán a világon, a gyerek úgy„muzsikál”, ahogy az anyja „vezényel”;. Ha az anya vét, sorra hibázik, nem törődik, nem szeret, akkor a gyerek reakciói is egyre hibásabbak, rosszabbak lesznek, míg végül a személyisége olyan mértékben torzul, hogy olyan dolgokat tesz, amilyeneket Kevin pl. Aztán vannak különféle hajlamok is, amik persze utat törhetnek, de csak bizonyos közegben… összetett dolog ez, én mindenesetre nem hiszek az eleve gonosz elméletben
Forrás
Én így láttam ezt a filmet: "Félve közelítettem ehhez a filmhez, annyi helyen volt már téma, szinte minden szakmai lap, blog is foglalkozott a témájával: mennyiben tehető felelőssé a szülő, ha gyereke gonosz lesz, hol követi el a hibákat, felfejthető-e egyáltalán a sor, megállítható-e lett volna valahol a folyamat, s hogy létezik-e olyan gyerek, aki eleve rossznak születik? Másrészt ismerve Tilda Swinton alakításait, eleve tudtam, hogy csak maximális nyitottsággal és figyelemmel érdemes filmet nézni vele.
Mert nehéz film a Beszélnünk kell Kevinről, de még milyen nehéz! A nyitójelenet – mely a Paradicsomfesztiválon játszódik erős felütés, mert az itt megfürdetett főhősnő, akit Evának hívnak ( nyilván nem véletlenül, hiszen a legszentebb női hivatásról, az anyaságról lesz itt szó) később majd a szennyben, a házára kent bűnösségét jelző vörös festékben, a többiek pedig a vérben fognak fürödni – visszatér még párszor, záráskor is elborít mindent a vér, jelképezve, hogy terhességével megtörtént a Paradicsomból való kiűzetés. Rövid Purgatórium után, a gyerek születésével – minden szimbólummal szembeszállva, mely szerint a gyermek az újjászületést jelenti – elkezdődik Eva földi pokla, s ebben a Pokolban a küzdelmet magára hagyatva vívja – gyerekével.
Meg kell birkóznia azzal, hogy a pszichopatákat is anya szüli, s itt és most, történetesen ő ez az anya. Nem árulok el meglepetést: a film első másodpercétől kezdve érezni, hogy a tragédia be fog következni. Az már az erénye, hogy az állandóan síkváltásoknak, időbeli ugrásoknak köszönhetően egészen a végéig tudja húzni azt. Sőt, amikor már azt gondolnánk, hogy vége, akkor jön még csak az igazi borzalom…
Sokkol és nyomaszt a film. Végig pengeélen táncolunk, végig ott a kérdés bennünk, mi mit tennénk, hogyan reagálnánk, ha látnánk, hogy fiunk színjátékot játszik, ha megvakítja a kishúgát, ha bedarálja a kisállatot, s még betegségét, kiszolgáltottságát is csak arra használja fel, hogy a mama által mesélt Tell Vilmos történetet később valóra váltsa, s így váljék hőssé?! Hőssé, aki a mese után kapott íjjal lemészárolja a fél iskolát?! S, aki nem éri be ennyivel….s mikor két év múlva, választ várva megkérdezi az anyja, hogy miért, csak ennyit feleljen: 'Volt idő, amikor azt hittem, tudom. Már nem vagyok biztos benne.'
Nehéz sors Eváé, s ő bűnhődik is minden nap. Folytonos költözés az élete, menekülés, bűnbocsánat. Ezért veszi meg a meggyilkolt fiú mamája által összetört tojásokat, tűri, hogy megverjék a nyílt utcán, vállal el minden munkát, holott nagy karriert hagyott ott a gyerek miatt.
Azt mondtam, egész élete bűnbocsánat. De, mi is a bűne? Talán csak annyi, hogy sosem akart csak anya lenni.
Egy olyan fiú anyja semmiképpen, aki hét iskolatársát, egy menzai alkalmazottat és egy tanárt gyilkol meg két nappal a tizenhatodik születésnapja előtt."
forrás: http://marlenblogja.blogspot.com/2012/03/beszelnunk-kell-kevinrol.html