Kamarás István már több alkalommal megörvendeztetett bennünket gyönyörű karácsonyi meséivel, amelyekben tökéletes harmóniában egyesül a bibliai hagyomány napjaink valóságával. Nagyon szépen köszönjük neki olvasóink nevében is ez a nem mindennapi ajándékot.

Menekült betlehemes

Ferenc pápa olyannyira szívén viselte a tengeren át olasz partokra kerülő menekültek ügyét, hogy 2013. karácsonyán maga készült fogadni az Afrikából érkezőket. Egész nap fel-alá járkált a tengerparton, elmondta a breviáriumot, majd szótár segítségével a Koránt betűzgette, hogy arabul köszönthesse az érkezőket. Szürkületig azonban senki sem jött, és a parti őrség parancsnoka már nem is számított újabbakra. Megkérdezte hát Ferenc pápát, hogy előkészítsék-e neki a helikoptert, hogy visszavigye őt Rómába. Ferenc pápa azt mondta, még maradna egy kicsit a már teljesen elnéptelenedett tengerparton, ahonnan már mindenki hazasietett karácsonyozni. Az őrparancsnok óvatosan arról faggatta, hogy akkor miképpen is alakul az idei éjféli mise. Megtudta, hogy ezzel a pápa egy fiatal ferences atyát bízott meg, akinek ezzel nagy örömet okozott. Az őrparancsnok ezután segített meggyújtani Ferenc pápa gyertyáját, majd fejét csóválva őrhelyére vonult.

Ferenc pápa éppen hogy belekezdett az Úrangyalába, amikor heves szél, támadt, mely meglepő módon nem fújta el gyertyáját. „A lélek úgy fúj, ahogy akar”, villant Ferenc pápa eszébe, de már nem adódott több lehetősége az elmélkedésre, mert felpörögtek az események. Egy eléggé rozoga sajka kötött ki a parton, melyből előbb egy férfi, majd egy nő szállt ki, karján egy csecsemővel. Sípszó harsant, a következő pillanatban máris ott termett a parti őrség, és megkezdődött az igazoltatás, ami eléggé hamar elakadt, mert a menekültek sem olaszul, sem angolul nem értettek. Az őrparancsnoknak azonban szerencsére eszébe jutott, hogy az előző két pápa a nagy ünnepeken rengetegféle nyelven köszöntötte az egybegyűlteket, és ezért nagy tisztelettel Ferenc pápa segítségét kérte.

Oda is lépett Ferenc pápa talpig fehérben gyertyával a kezében a menekültekhez, rájuk mosolygott, kezét nyújtotta, majd miután összekeresgélte a szavakat, így szólt szegényes arabsággal.

– Jó estét. Én lenni Ferenc pápa, én lenni pásztor.

A menekült férfi elmosolygott, majd olaszul próbálkozott:

– Jó estét. Én lenni Juszuf – majd az asszonyra mutatott: – Enyém nő lenni Marjam. – majd a csecsemőre mutatott: – Gyerek lenni Íszá.

– Ő Juszuf, a mi nyelvünkön József, asszonya Marjam, a mi nyelvünkön Mária, a gyermekük meg Íszá, vagyis a mi nyelvünkön Jézus.

– Akkor most mi legyen? – kérdezte az őrparancsnok elbizonytalanodva.

– Meleg ruha, meleg étel, meleg fogadtatás – javasolta Ferenc pápa.

Holmijuk nem volt a menekülteknek. A katonák felpakolták őket Ferenc pápával együtt a dzsipre, és elrobogtak velkük az alig száz méterre lévő őrparancsnokságra.

– A többieket hazaküldtem karácsonyozni, mert nem számítottam újabb problémákra – szabadkozott az őrparancsnok. Ferenc pápa megnyugtatta.

– Jól tette. Ezt a problémát – itt elmosolyodott – majd mi magunk szépen megoldjuk.

A menekültekre meleg ruha, eléjük meleg étel került. Az őrparancsnok megpróbálta kézzel-lábbal elmagyarázni a menekülteknek, hogy ő abszolúte nem Heródes, hanem egy jóakaratú keresztény, amit Juszuf és Marjam elnéző mosollyal nyugtázott. Eközben Ferenc pápa mobilja segítségével intézkedett. Először is visszaküldte a pápai helikoptert a Vatikánba, majd megkérte Pietro Paolin szentszéki államtitkárt, hogy szedjen össze, amilyen gyorsan csak tud, minél több bíborost, akikre az a feladat vár, hogy ővele együtt pásztorok legyenek a tengerparti betlehemezésben, hozzanak magukkal tejet, vajat, túrót, sajtot, bárányt. „Az állat legyen hibátlan, hím és egyéves. Vehettek bárányt vagy kecskét, ahogyan az meg van írva”, pontosította Ferenc pápa, majd az őrparancsnok felé hunyorítva hozzátette: „És természetesen lehet lámakölyök is”.

– Tudja, én mint tősgyökeres délamerikai roppant módon kedvelem ezeket a kegyes jószágokat, és szerencsémre szentszéki államtitkárom venezuelai.

Úgy tűnk, Ferenc pápa jól választotta meg új államtitkárát, mert három fertály sem telt el, máris ott landolt a helikopter, melyből annak rendje és módja szerint öt bíboros, egy kisbárány, egy kiskecske és egy tündéri lámácska lépett ki. A lámácska azon nyomban odaszaladt Ferenc pápához és hozzádörgölőzött, aki meghatottan simogatta.

A bíborosok perceken belül megtudták, hogy egy menekült szentcsalád elé fognak járulni mint pásztorok, énekelnek, imádkoznak, majd elhelyezik ajándékukat.

– Igaz, hogy Mária, József és Jézus arabok? – kérdezte homlokát ráncolva Farael Gracia de la Serrona Villalobos bíboros.

– Hát bizony! És majd ezzel a lelkülettel járulunk elébük. Rendben? – kérdezte Ferenc pápa.

– Mégis, milyen nyelven? – kérdezte aggályoskodva Raffaele Farino bíboros.

– Mindenki a saját nyelvén. Én pedig egy icipicit már tudok arabusul – nyugtatta meg őket a pápa.

– És a napkeleti bölcsek? kérdezte Giuseppe Betri reménykedve.

– Még ők is betoppanhatnak, de mi most egyszerű pásztorok vagyunk – szögezte le Ferenc pápa, majd még megkérdezte: – Van-e kérdés?

Nem volt. Nagy lámpalázasan elindultak a bíborosok az őrparancsnokság felé. Amikor az őrparancsnok ajtót nyitott, heves gesztikulással jelezte, hogy valami gubanc van. De már láthatták is. A szentcsalád előtt földig hajlongva három turbános méltóság állt, valamennyien barnák és feketék. Egymás szavába vágva mondtak áldást, feltehetősen kifogástalan arabsággal, ugyanis Juszuf és Marjam hálás ábrázattal köszöngették. A bíboros-pásztorok előbb egymásra, majd Ferenc pápára néztek, aki jelezte, hogy marad minden a forgatókönyv szerint. A turbános méltóságok tisztelettel félrehúzódtak, helyet adva nekik, hogy átadhassák ajándékaikat, énekeljenek, imádkozzanak. Imáik után Ferenc pápa átadja Koránját Juszuf-Józsefnek, hogy most ő imádkozzon belőle, amivel Juszuf-József megilletődve próbálkozott, könnyeit potyogtatva talán az erőlködéstől, talán a meghatódottságtól a szent könyv lapjaira. „Hű a mindenségit!” szisszent fel ekkor Ferenc pápa, ugyanis most vette csak észre, hogy még mindig az ajándék lámácska nyakát simogatja. Erősen nekifohászkodott, s nagy sóhajtással odaterelte kecses ajándékát a kis Íszá-Jézushoz. A napkeleti bölcsek megtapsolták, majd újabb földig hajlongásuk után méltósággal eltávoztak. Az őrparancsnok jelentette Ferenc pápának, hogy már intézkedett, és hamarosan megérkeznek a vöröskeresztesek.

– Én nem tudlak magamhoz venni Benneteket kedveseim, ugyanis én a Szent Márta Házban lakom a 102-es szobában, de majd meglátogatlak benneteket – szabadkozott Ferenc pápa.

Kisvártatva felhangzott a „Dicsőség mennyben az Istennek”, amint ama éjszakán, de még nem a vöröskeresztesek érkeztek, bár ezek is vöröskeresztes karszalagot viseltek. Csupán vidám angyalsereg volt, akik a vöröskeresztes helikoptert kísérték. Nagyon rácsudálkozott az angyalseregre a menekült szentcsalád, majd boldogan integettek a bíboros-pásztoroknak, akik elképedve kapdosták fejüket az ilyen-olyan csudák közepette. Amikor beszálltak ők is a helikopterükbe Angelo Comastri bíboros órájára pillantva ijedten megjegyezte:

– Attól félek, hogy már biztosan lekéssük az éjféli misét.

– Ne féljetek! – nevetett Ferenc pápa.

– Szerintem ez volt az éjféli mise, ha szabad javasolnom – jegyezte meg a venezuelai bíboros, amiért Ferenc pápa igencsak megölelgette, majd a finoman permetelő angyali szózat közepette sorra a többieket is, és hogy végre már merjenek igazából örvendezni, hátba is veregette őket.

Kamarás István