Szabó Ildikó

Eligazodás a társadalomban, a világban

Politikai szocializáció – jelenismereti vizsgálatok 2.

Asszociációs vizsgálat

A módszerről

A „Mi jut az eszedbe, ha azt a szót hallod, hogy…?” kezdetű kérdéssel fel lehet térképezni, hogy milyen kép él a gyerekekben egy-egy fogalom társadalmi teréről, milyen mezőben helyezik el ezt. A módszernek több előnye is van:

• Ahhoz, hogy a kérdésre válaszoljanak, a gyerekeknek csak szavak sorozatát vagy rövid, leíró mondatokat kell írniuk. A módszer a legkisebbektől a legnagyobbakig minden korosztályban egyaránt alkalmazható.
• Asszociációkkal mindenki szeret játszani. Ezt a feladatot a gyerekek élvezettel, felszabadultan csinálják. Az a kérés, hogy írják le: mi jut eszükbe egy fogalomról, lazítja, és arra ösztönzi őket, hogy engedjék el magukat, hagyják szárnyalni fantáziájukat. Edzi őket arra, hogy vessék le szellemi kötöttségeiket, ne törődjenek a vélt vagy valóságos elvárásokkal, fejezzék ki minél teljesebben önmagukat.
• Az asszociációs módszerrel olyan tudattartalmak is feltárhatóak, amelyek egyébként rejtve maradnának. Segítségével a nem verbalizálható érzelmek is megjeleníthetőek.
• Az asszociációkban a gyerekek világképének egyszerre többféle dimenziója is felvillan.
• Az asszociációk fejlesztik a gyerekek verbális kultúráját és képzelőerejét.
• Az asszociációk segítségével árnyaltabbá válik a gyerekek önkifejezési stílusa.
• Az asszociációk leírásának feszültségoldó hatása van. Azzal, hogy a tanulók felszínre hozzák a bennük élő képzeteket, kivetítik azokat az érzelmeiket is, amelyeket egyébként nem fogalmaznának meg a maguk számára.

A módszer alkalmazása

A szóasszociációk módszere – hasonlóan más, mindössze pár szavas írást igénylő módszerhez – semmilyen előkészületet nem igényel. A tanárnak csak arra kell biztatnia a gyerekeket, hogy gondolkozás nélkül írjanak le mindent, amit a szó előhív bennük. Magától értődik, hogy ebben az esetben nincsenek „jó” vagy „rossz” válaszok. Minden asszociáció egyaránt érdekes és értékes, mert a gyerekek tudatában lévő világba enged bepillantást.

Mennyi asszociációt írjanak le a gyerekek? Amennyi egy lendületből kijön belőlük. A válaszok mennyiségét nem érdemes korlátozni. Ami pedig a válaszok leírására fordítható időt illeti, ezt természetes módon szabályozza a gyerekek íráskészségének fejlettsége.

Érdemes előre bekalkulálnunk, hogy az asszociációk áradatától a gyerekek kissé „feldobódnak”. Hagyjunk időt arra, hogy kibeszéljék magukat és lecsillapodjanak.

A válaszokat kétféleképpen dolgozhatjuk fel. Egyrészt összeszámolhatjuk, hogy egy-egy motívumot, képet vagy válaszelemet összesen hányan említettek. Így megállapíthatjuk, hogy melyek a legtipikusabb asszociációk. Másrészt megnézhetjük, hogy a válaszok milyen dimenzióban foglalnak helyet. Ebben az esetben olyan gyűjtőfogalmat kell keresnünk, amely alá többféle konkrét válaszelem is besorolható.

Példák

Az egyik budapesti iskola két ötödik osztályában 1990 áprilisában összesen 57 gyerek írta le, hogy mi jut eszébe, ha azt a szót hallja, hogy „forradalom” és ha azt, hogy „választások”. Ezután, egy másik alkalommal az osztályfőnökök azt kérték a diákoktól, hogy írják le: mit jelentenek ezek a fogalmak. A definíciókkal összevetve az asszociációkat megállapíthattuk, hogy ezek kölcsönösen árnyalják, kiegészítik egymást. A fogalmak tartalmának más és más elemeit hozza felszínre az egyik, illetve a másik módszer. Bebizonyosodott az is, hogy érdemes különböző időpontokban alkalmazni ezt a két módszert, hogy a gyerekekben már elmosódjon valamelyest a második alkalomra, hogy mit is válaszoltak először. Az tűnik logikusabbnak, ha az első alkalommal csak a spontán képzettársításaikat írják le, és a bonyolultabb kognitív műveleteket egy másik alkalomra halasztjuk.

Érdemes konkrétan is megnéznünk, hogy ebben a különleges időszakban mi jutott az ötödik osztályosok eszébe ezekről a fogalmakról. Válaszaik ma már maguk is a korszak dokumentumai.
A forradalomról a legtöbben egyrészt a magyar forradalmak „prototípusára” asszociáltak: 1848-ra, Petőfire, a Pilvax kávéházra, másrészt a háborúra: arra, hogy ez valami rettenetes dolog és sok emberéletet kíván (8-9 gyerek). Az utóbbi választípus konkrétabb formában is megjelent: vészhelyzet, halál, hazaárulás, diktatúra, kivégzés. Voltak, akiknek a közeli romániai forradalom jutott az eszébe, másoknak Litvánia. Néhány további válasz: „Akinek nincs szerencséje, menekül.” „Szép dolog, csak nyerni kell.” „Minden kis veszekedésből forradalom válhat ki.” „Borús, elhagyott táj jut eszembe.” „Két lábon járó lovak, Napóleon jut eszembe.” „Magyar-román háború.” „Nagy állatság.” „Most már csak a parlamentben van.”

Az asszociációkból jól látható, hogy a forradalomról a gyerekeknek az életveszély, illetve az emberi élet fenyegetettsége jut a leggyakrabban az eszébe. Azokon a válaszokon is átüt a szorongás, amelyekben konkrétan nem fogalmazódik meg a konfrontáció semmilyen követelménye.

A gyerekek biztonság utáni vágya ebben a korban különösen erős. Az a szorongás, amelyet a „forradalom” szó hívott bennük elő, fejlődéslélektani okokkal is magyarázható. Az azonban, hogy a fenyegetettséget nagyfokú konkrétsággal idézik fel már korunk ama sajátosságával magyarázható, hogy a televíziónak köszönhetően a politikai történések – így a forradalmak is – sokkal jobban vizualizálhatóbbak, mint korábban. Olyan küzdelmeket láthatunk egyenes arányban, amelyeknek a forgatókönyvét nem írták meg előre. Ugyanakkor a hagyományos iskolai oktatás a forradalmakat érthető módon akkor tárgyalja, amikor már lezárultak. Így velük kapcsolatban a jelenidejű fenyegetettség problémája fel sem vetődik.

Ha megnézzük, hogy ugyanezek a gyerekek hogyan határozták meg a forradalmat, megállapíthatjuk, hogy a definíciókból teljesen hiányoznak az érzelmi mozzanatok. Többségük egy bizonyos távolságtartással emelte ki a forradalommal járó konfrontáció különböző elemeit. Egyharmaduk abban ragadta meg a forradalom lényegét, hogy az emberek fellázadnak a vezetés, a gazdagok, az elnyomók ellen. Többen „formai” elemeit hangsúlyozták: fegyveres összetűzés, összecsapás; a nép zavargása; tüntetés valami ellen vagy mellett stb. Azt, hogy a szenvtelen stílusban jellemzett forradalom, amely a gyerekeket megérintő ideológiák kulcsfogalma és amely a történelemoktatás és az állampolgári szocializáció kitüntetett kategóriája egészen pontosan milyen érzelmeket is vált ki belőlük, az asszociációs módszer tárja fel a legteljesebben. Itt jegyezzük meg, hogy több hazai és külföldi szociológiai vizsgálat is igazolta: a politikai konfrontációra utaló fogalmakat – köztük a forradalmat – a tizenévesek többsége nem szereti.

Közvetlenül az első szabad választások előtt, a választási kampány kellős közepén rendkívül tanuságos volt látni, hogy a választás szó milyen képzeteket keltett a gyerekekben. A legnagyobb csoportot azok alkották, akiknek konkrétan valamelyik párt jutott az eszébe, mégpedig úgy, mint „legsikeresebb” (20 gyerek). Ezután azok következtek, akik a politikai hirdetéseket és plakátokat idézték fel általában vagy konkrétan is (7 gyerek). Megfogalmazódtak a választásokkal vagy a választási kampánnyal kapcsolatos ellenérzéseik is: felesleges pénzkidobás (6 fő), nem kellett volna megrendezni (4 fő) stb. Többen a demokráciára, az állam átalakítására és konkrétan az elnökválasztásra asszociáltak. Néhány érdekes vélemény: „Amelyik párt nem nyer, az megsértődik.” „Miattuk még az adásidőt is megrövidítették a tévében.” „Csak egy párt kell.” „Miért járnak az elnökök Mercedesszel?”

Láthatjuk, hogy a gyerekek asszociációi világképük olyan ismereti és érzelmi elemeit is feltárják, amelyek egyébként rejtve maradnának. Válaszaik sajátos tükörként mutatják, mit váltanak ki belőlük az iskolában tanult vagy más forrásokból hallott fogalmak. Érdemes ezt a tükröt nekik is megmutatni, hogy szembesülve önmagukkal partnerek legyenek mind az így feltáruló szorongásaik kibeszélésében, mind pedig ismereteik tanári segítséggel történő elrendezésében és kiegészítésében.