2018. március 25. vasárnap, 10:17
A fehér megmentő komplexusról – avagy, kikről is szólnak a hírek?
A jelenség nálunk is létezik, csak nincs nevén nevezve - úgyhogy pár gondolat a white savior, azaz a fehér megmentő komplexusról. A komplexus lényege, hogy vagyunk MI, a kulturált, művelt, jól szocializált (valamiért mindig fehér) többség, és vannak ŐK, a barbár, civilizálatlan, tudatlan „vademberek” (akik valamiért mindig sötétebb bőrűek – afrikaiak, őslakosok, romák). A MI feladatunk, hogy megmentsük ŐKET. MAGUNKHOZ hasonlóvá tegyük ŐKET. Beillesszük ŐKET abba az egyetlen helyes értékrendbe, amelyet evidens módon MI képviselünk (Lévai Julianna).
A színházi élmény közösséget teremt, beszélgetésekre ad lehetőséget, lehet sírni, nevetni és esetleg megspórolni egy kis drámaolvasást is. Ami néha nem is egyszerű.
Az évad végéig két diák- és osztályfőnökbarát programot ajánlunk: a kötelező-ajánlott olvasmányok közül egy tragédiát és egy érzékenyítő koncert-előadást, amelyet egy fiatal vak muzsikus srác tart, aki a Magyar Színház zenekarában is gitározik.
Amióta más bolygóról jönnek órára jámbor elefántok és kishercegek, megnyúlt hüvelykujjukkal, dimenziófüggetlen kütyüjükkel botorkálva egy idegen közegben, időnként énekléssel vagy tornával melegítünk be irodalomra. (…) Kütyü el – elvonókúra van kegyetlenül. Ma a Dies Irae gregoriánt tettem fel, míg átnézték az anyagot felelés előtt. Már nem lepett meg, hogy maguktól andalodnak el, az elvonás tünetei nem is láthatók, (Vass Judit).
Mit is jelent valójában: jelen lenni? Legelőször, mielőtt bármit is tennénk, a megfigyelés képességét. Észrevenni a lehetőségeket, a szükségleteket, az anomáliákat. És természetesen a cselekvés képességét. Vagyis a tanárnak tudnia kell, mit kell tenni, és tudnia kell, hogyan. Ehhez a feladathoz nyújt segítséget a kötet.
A gyakorlatban egytantárgyas szaktanár lévén órai keretbe ágyazva alkalmaztuk a DST-t. A kilencedikesek által létrehozott és felmondott angol nyelvű, narratív szövegeket keltettünk életre videóvá rendezett képsorok segítségével. A tankönyvünkben szereplő, változást hozó életeseményekhez kapcsolódva öt csoportban öt különféle történetet alkottak a tanulók. A közös tematikai szál a változást hozó esemény elbeszélése volt, tartalmilag a narrációhoz szükséges igeidők, szókincs és szerkezet alkalmazása, összességében pedig az élményszerű, közös tanulási folyamat kapcsolta össze a történeteket s alkotóikat (Tongori Ágota).
Mészáros Márta a magyar film egyik élő legendája, legújabb munkája pedig két kedvenc motívumát egyesíti, a sorsfordító döntésekre kényszerülő nőket és a magyar közelmúlt történelmét. A film március 26-i vetítését követő beszélgetésen ő lesz a vendégünk. A várhatóan izgalmas találkozóra szeretettel várjuk az érdeklődőket (Szekszárdi Júlia).
Sokszor írom le én is, hogy a szegregált iskolákban a pedagógusok eszköztelenek. Mert nem bírnak a begyűrűző problémákkal, amit a szegregált környezetben, generációs szegénységben élő gyerekek magukkal hoznak. De egyre gyakrabban úgy érzem: kiürültek ezek a szavak. Konkrét történet nélkül valami általános, távoli, homályos kép sejlik csak fel, ami nem is olyan rémisztő, és amivel nem kell törődni. Senkinek (L.Ritók Nóra).
Nádudvari Péter kollégánk két évvel ezelőtt egy súlyos betegséggel küzdő tanítványáért, Katona Miklós Patrikért (Mikiért) futott ultramaratonokat. Miki célja most az, hogy sporttal segíthessen sorstársain, akik – hozzá hasonlóan – súlyos betegséggel küzdenek. Ebben is segítségére van egykori tanára, akivel egy futókocsi segítségével közösen állnak rajthoz a versenyeken figyelemfelhívó, adománygyűjtő célból.
A megismerés során a pedagógus mozaikdarabokat ragad meg csupán egy óriási többdimenziós kirakósjátékban, s ezeket kísérli meg a maga módján a megfelelő helyre illeszteni. Dolgát megnehezíti, hogy nem statikus és örökérvényű, hanem egy dinamikusan változó képet kell megragadnia, amelyen belül az egyes részleteknek eltérő ütemű és irányú a mozgása. Kiadványunk ehhez a törekvéshez kíván segítséget nyújtani. 