Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2018. március 22. csütörtök, 20:02

Digitális történetmesélés az oktatási nevelési folyamatban

6. A DST lehetőségei a középiskolai angolórán

A digitális történetmesélést egyszerűen ki kell próbálni. Komoly előkészítést és rugalmas, a helyzethez alkalmazkodni képes hozzáállást igénylő tevékenység – mint pedagógiai munkánk során minden –, de olyan változatos és újszerű, hogy mindenképp megéri. A végén pedig ott a gyümölcs: a kézzelfogható produktum, amelyre büszkék vagyunk, s a még ennél is fontosabb tapasztalat, amit magunkkal viszünk.

Az elmúlt tanév adott alkalmat a digitális történetmesélés angolórai alkalmazására egy 9. évfolyamos tanulócsoportban. Bízom benne, hogy a mi példánk érdeklődésre tarthat számot, s másoknak is kedvet csinál a kipróbáláshoz. Én magam lelkes hívévé váltam, s a digitális műveltség önkéntes követeként más közegben, illetve céllal is ki szeretném próbálni. A jelen beszámoló azonban szóljon a már elért sikerekről: a valódi csapatmunkában létrehozott, mások számára is elgondolkodtató, értékes alkotásokról.

Kezdetben mintaképp én álltam elő egy digitális történettel, amelyet az online DST tanfolyam teljesítési feltételeként hoztam létre. Bár a történet magán viselte az óvatos kezdeti lépések jellegzetességeit, a jogszerű információ-felhasználás és a DST technikai lépéseinek szemléltetésére jól megfelelt. Hallott szövegértési feladatot, majd Freytag1 cselekménypiramisát csatolva hozzá megfelelő átvezetést biztosított a szemléltetés és a tanulói történetek alapját képező szövegalkotás között.

A szükséges kifejezés- és szókészlet elsajátításához, az együttműködéshez és a digitális történetek egyes fázisainak létrehozásához a tanulók különféle online és hagyományos felületeket és alkalmazásokat használtak. A megszokott otthoni egyéni és tanórai csoportmunkában megírt szövegek és egyéni, illetve csoportos ön- és társértékelések mellett az interneten közösen szerkesztett dokumentumoktól kezdve a közösségi oldalon megosztott és kommentált tartalmakon át a hang- és videószerkesztés lépéseiig a tevékenységek széles skáláját vonultattuk föl.

A technikai felszereltség biztosítása a gondos előkészítő és szervezőmunka ellenére sem ment mindig zökkenőmentesen. Folyamatosan szükségünk volt a számítógépteremre, internetre, nem mindig jutott minden főre külön gép, a gyerekek saját mobileszközei sem mindig álltak rendelkezésre, vagy épp nem olyan minőségű felvételt készítettek, amit felhasználhattak volna. Az influenzajárvány beköszöntével soraink megritkultak, s még differenciáltabbá vált az órai munka szervezése. A differenciált óraszervezésből, természetesen számos előny is származott: az egyének, illetve kiscsoportok a saját ütemüknek és igényeiknek megfelelően haladhattak, a rutinosabbak a bemutatottakon kívül más videószerkesztő programokat is használhattak, vagyis testreszabottabbá vált a folyamat.

A frissen tanult eljárással létrehozott tanári demó videóhoz képest annál jóval színesebb, tartalmasabb tanulói alkotások születtek. Az öt kiscsoport produktumaiból egy teljesen kitalált történetet, kettő személyes élményen alapuló döntést, kettő pedig családtag által megélt eseményt dolgozott föl. Így született meg a fiktív Dániel története, az autista közösségi tevékenységekben önkéntesként szerzett élmény, illetve a lovaglás kapcsán megtapasztalt állatok iránti felelősségérzet sugallta pályaválasztási döntés elmesélése, valamint a stroke-ból felépült, illetve a munkatáborból hazatért nagyapa tapasztalatait feldolgozó digitális narratíva.

Szerencsére a történeteket nemcsak egymásnak, hanem az iskola több évfolyamából szervezett közönségnek is bemutathatták a gyerekek, s válaszolhattak a felmerült kérdésekre is. Néhányan pályaműként is benyújtották az elkészült videót, s ha helyezést nem is értek el, elismerést vívhattak ki maguknak és sokrétű tapasztalatot szerezhettek együttműködés, prezentáció, önismeret és önértékelés, szociális kompetenciák és digitális műveltség terén, nem is beszélve az idegen nyelvi, valamint a szövegalkotási képesség fejlődéséről és szókincs bővüléséről.

Tongori Ágota

Huszonkilenc éve vagyok az angoltanári pályán. Tanárként kezdtem, s lassan pedagógussá értem. A kiművelt emberi fő tisztelete mellett egyre fontosabbnak tartom a nevelés szerepét és ezzel együtt a képességek fejlesztését, amelyek által bármikor a szükséges ismeretekhez juthatunk. Ezért szerettem bele a számos műveltség-, kompetencia- és képességterületet megmozgató, tér-, időbeli és kulturális határokon átívelő digitális történetmesélésbe.

1Gustav Freytag, Freytag`s Technique of the Drama: An Exposition of Dramatic Composition and Art, translated and edited by Elias J. MacEwan (Chicago: Scott, Foresman and Company, 1894). Available online at https://archive.org/details/freytagstechniqu00freyuoft

Videók

The story that changed his life
The Joy of Diversity
I survived and it changed my mind
The story of Daniel
The story that changed my life

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.06.06.
Benyújtja a Belügyminisztérium a pedagógus státusztörvény tervezetét a parlament elé
Hónapok óta tüntetnek a tervezet ellen a diákok és a tanárok is. Ha elfogadják a törvénytervezetet, akkor a fenntartó belenézhet a tanárok munkahelyi számítógépébe, táblagépébe, de...
(Forrás: hvg.hu)
--
2023.06.06.
Az egyetemi modellváltást levezénylő Stumpf István belebukott a rektorválasztásba a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Stumpf - aki a kuratórium elnöke, korábbi kancelláriaminiszter, volt alkotmánybíró, de ami még érdekesebb, a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.06.06.
A magyar tanárok sokkal jobb fizetés kapnak a határon túl
A pedagógusbérek régiós összehasonlítása nem könnyű feladat: mindegyik országban próbáltuk a magyar Pedagógus I-nek megfelelő kategóriát használni, és az egyetemi végzettségű, magasabb...
(Forrás: g7)
--
2023.06.05.
Radó Péter: Az iskolák és a szülők közötti problematikus kapcsolatról
Az elmúlt évtizedbea miénknél kevésbé elmaradott országokban intenzív gondolkodás zajlott arról, hogy a jövőben milyen irányba fejlődnek majd az oktatás kormányzásának rendszerei. Az...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.06.04.
Ideje átgondolni a pályaválasztást: a mesterséges intelligencia arannyal kövezi ki a karrierutakat
A mesterséges intelligencia viharos gyorsasággal írja át a munka világát, több millió munkahelyet szüntet meg, viszont kutatók szerint legalább ennyi új munkalehetőséget teremt. Szakért...
(Forrás: Index)
--
2023.06.03.
A köznevelési államtitkár megállapította, hogy a holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnapi
Maruzsa Zoltán elmondta, hogy a magyar köznevelés 11 935 helyszínen zajlik, és 1,5 millió óvodást és tanulót szolgál ki. Hozzátette: éppen tíz éve vette át az állam e hatalmas intézm...
(Forrás: Hírklikk)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep