2005. november 30. szerda, 17:25
„Tényleg nem tetszett tudni semmiről…?”
„Dühös voltam és szomorú is, de igazából elcsodálkoztam, hogy engem, akiről köztudott, hogy jól ismerem ezt a generációt is, mennyire becsaptak, elárultak minden látható lelkiismeret-furdalás nélkül. Eleinte nem is értettem, miért csinálták, vagy miért velem, akit – állítólag – kedveltek, aztán sokat törtem a fejem azon is, hogy minden tanításom/tanításunk ellenére nem is érzik tettüknek a súlyát, és nevetésükből ítélve nem is gondolják ezt sem hibának, sem bűnnek, legfeljebb egy kis szabályszegésnek.” – Török Ildikó írása.
„Kedves szülői értekezletekre járó olvasók! Ugye, tudjuk, melyik az a mozdulat, amelyik csalhatatlanul jelzi, hogy a szülői értekezlet a második félórájába lépett? Hát persze, hogy a lopva az órára pillantás, amit nem sokkal később a szülők pironkodó elsettenkedése követ – eleinte egyesével, aztán a merész úttörők példáján felbátorodva kisebb-nagyobb csoportokban...”
„Két évvel ezelőtt Budapest egyik gimnáziumában a szülők saját akaratukból szülői
szervezetet alapítottak. Ez a hír. A világ boldogabb felén – úgy értem, ott, ahol a demokrácia
nem a központi bizottság ajándéka, hanem a levegő, amit beszívnak – ez
a hír olyan trivialitást közölne, amit épelméjű ember le sem ír. A mi vidékünkön ez
a butácska mondat hihetetlen, felfoghatatlan, megbotránkoztató újdonságot ad hírül.”
„Ha sikerülne az objektív vizsgabizottságokat megalkotni és az egész rendszert átláthatóvá és normatívvá tenni, akkor nagy lépést tehetnénk a színvonalas közoktatás felé. Elkerülhetők lennének azok a helyzetek, amiről a mostani botrány kapcsán egy pedagógus nyilatkozott: iskolájában a tanárok segítették a gyerekeket az érettségi kérdések megválaszolásában, mert úgy érezték, így kell kompenzálniuk azt, hogy mások tudják előre a kérdést. Jó lenne, ha az érettségi nem helyi mutyi lenne. Jó lenne, ha az érettségi egységes követelményén keresztül megindulna az iskolák tisztességes versenye és a leszakadó iskolák felzárkóztatása.”
Mi történik akkor, ha a szülő híven próbálja követni az iskola elvárásait, és ezek értelmében igyekszik gyermekét kötelességteljesítésre, szófogadásra nevelni? Ezt példázza Tamás története, aki az első találkozásnál nyolcesztendős. Az ő mamája pontosan az ellenkezőjét teszi, mint a kis Annáé (A határ a csillagos ötös): azon az elven áll, hogy az iskola által állított követelményeknek mindenáron meg kell felelni. Ebben az esetben lehetőségünk nyílik arra is, hogy szembesüljünk a következményekkel: a 14 éves Tamással, aki a többedik iskolába járva éppen újabb évismétlés előtt áll.