2019. szeptember 24. kedd, 7:21
„Majdnem olyan…”
A 15 éves autista Olivért kamaszként egyre jobban foglalkoztatják autizmusával járó szociális és kommunikációs nehézségek. Igyekszik saját válaszokat találni problémái okára, hogy kortársaihoz hasonlóan ő is barátokkal körülvéve indulhasson el a felnőtté válás kihívásokkal teli útján. Ezért is csinál maga is érzékenyítő kisfilmeket. Vizuális segítséggel nemcsak számára válik érthetőbbé a korábban idegen és kiszámíthatatlan világ, de a kisfilmes történetmeséléssel, vizuálisan megjelenített hasonlatokkal ő is fontos segítséget nyújt abban, hogy érzései és gondolatai mindannyiunk számára átélhetővé és megérthetővé váljanak.
A Budapest Film Zrt-vel közös filmklubunkban a 2014/2015. tanév második felében folytatódott felnőtteknek gyerekekről szóló sorozat hat első sorban kamaszokról szóló filmmel. Szeptembertől olyan sikeres hazai alkotásokat láthattunk, melyek tökéletesen alkalmasak arra, hogy formanyelvükkel, látásmódjukkal, történetükkel a fiatalabb generációkat is megszólítsák.
A fiam, Alpár és jómagam, no meg az anyukája az őszt, a telet és a tavaszt is végig küzdöttük Elvira nénivel, aki váltótársával napi 4-8 órát töltött a gyerekkel és másik huszonkilenc gézengúzzal. Elvira néni minden nap elmondta, hogy aznap Alpár éppen milyen kihívás elé állította, amellyel nem tudott megbirkózni. Mi minden nap elmondtuk neki, hogy az osztályközösségben keletkező problémát, ott és akkor kellene megoldani, erre otthon nemigen van már lehetőség. ("Apuka")
„Az osztályfőnök és az osztályközösség fogalmai – főleg középiskolai szinten – elavultak, egy középiskolás gyereknek sem osztályfőnökre, sem osztályközösségre nincs szüksége” vélte egy korábbi cikkhez fűzött kommentben Dévai Tibor kollégánk. A felvetés kapcsán elindult köztünk az eszmecsere, amelyet egy szélesebb körű vita reményében adunk itt közre. (Szekszárdi Júlia) 