2011. december 22. csütörtök, 8:48
Csillag a főkapitányság felett (2. rész)
- Mondja meg jóember, hol van a Szentcsalád? Hol vannak a háromkirályok? - szólított meg egy főtörzsőrmestert.
- Jelentem, a háromkirályok felpakolták a Szentcsaládot a tevékre, és elindultak a Mátyás tér irányába. Jelentem, mi is indulunk, utánuk hamarosan, csak szétosztjuk a pogácsát és a forralt bort.
- De itt hagyták nekünk sátraikat - mutogatott boldogan egy hajléktalan, majd hozzátette - Jól mutatnak majd a Mátyás téren.
A Holdfény királyság kritikáit olvasva, zavarba ejtően eltérő, egészen végletes véleményeket találtam az elragadtatástól egészen a „micsoda zagyvaság!” minősítésig. Szombaton az OFOE Filmklub keretében néztük meg a filmet, a vélemények itt is megoszlottak. Többen azonosultak az én abszolút pozitív véleményemmel, mások kicsit fanyalogtak, keresték a mélyebb gondolatokat, a film egyértelműbb üzenetét. Egyben azért mindenki egyetértett: lebilincselő, szép filmről van szó, hihetetlenül jó zenével, humorral, neves színészekkel, jó gyerekszereplőkkel, fantasztikus képekkel. (Szekszárdi Júlia)
A szegények, a koldusok, a kolduló gyerekek látványa már annyira hozzátartozik mindennapjainkhoz, hogy hajlamosak vagyunk észre sem venni őket. Nagyon nehéz ugyanis közvetlenül szembesülni azzal, hogy a gyermekszegénység egyre nagyobb méreteket ölt, a kapcsolódó statisztikai adatok riasztóak. Ugyanakkor érzékelhetően csökkenő tendenciát mutat a társadalmi szolidaritás, a segítőkészség, a felelősségvállalás a leszakadók sorsáért.
A mostani világban a szegénység stigmatizál. Gyakran hallani azoktól, akiket nem érint, olyasmit, mintha ez csupán személyes döntés lenne. Engem nagyon dühít ez. Dühítenek a megszorítások, mert nem társulnak mellé lehetőségek. Mert ahol nincs munka, ott nem lehet munkára motiválni azzal, hogy kevesebb segélyt adnak. Dühít, hogy egyre inkább a hatósági eszközöket erősítik. Hogy csak a büntetésben látják a megoldást. (L. Ritók Nóra)