2013. február 14. csütörtök, 9:18
Virtuális szülői értekezlet 4. – Gyomorgörcsös gyermekeink
Tele vannak a napjaink KELLekkel. Kit érdekel eközben a sok robotszerű, nyolcra érkező, feladatlapokat kitöltő, osztályátlagot felhúzó gyerek valódi közérzete? Kit érdekel, hogy őt mi érdekli? Hogy ki utálja, kit irigyel, min jár az esze, míg a tanár magyaráz? Vagy a hasfájása, a fejfájása, amelyek iskolás korban járványszerűen elterjedt pszichoszomatikus tünetek, az egészséges lélek tiltakozásai? És milyen lehet évekig teljesíteni egy utált, igazságtalan tanár követelményeit, eljátszani, hogy érdekel, amit mond? (Gerle Éva)
Az utóbbi hónapokban tömegesen érkeztek a honlapunk Üzenő rovatába szülői panaszok. Ezek közreadásával egy olyan dialógus elindítását szeretnénk ösztönözni, amelynek során eljutunk a problémák különböző nézőpontból történő tisztázásáig, és hozzájárulunk a szülők és pedagógusok közötti bizalom helyreállításához. Ennek reményében várjuk a hozzászólásokat pedagógusoktól, szülőktől és természetesen a diákoktól is.
A szalagavató után az osztályfőnök elmesélte nekem, hogy aznap délután az egyik lány anyukája felhívta és elmondta, hogy az ő lánya és az egyik osztálytársnője előző nap szörnyen összevesztek a Facebookon, és ő ebben az ügyben az igazgatóhoz szeretne fordulni. Az osztályfőnök megkérte az anyukát, hogy hagyjon számára egy kis időt, hátha sikerül enyhíteni a problémát.
A könyvet elsősorban figyelemfelkeltésnek szántam, mert abban az iskolarendszerben, ahová a szülők félnek beíratni gyermekeiket, valami nem jól működik. 10-20 éve a szülők igyekeztek minél hamarabb iskolába adni gyermekeiket – bár augusztus 31.-ig kellett betölteni a 6 évet, mégis sokszor beíratták a szeptemberi, sőt októberi születésűeket is – manapság egyre inkább az a tendencia, hogy amíg csak lehet, óvodában hagyják őket. Tudják, az iskolai élet megkezdésével elveszítik gyermekkorukat. És ez sajnos így van. (Czigelmayer Márta)
Az országban jellemző általános bizalmatlanság sajnos megmutatkozik az iskola és a család, a pedagógusok és a szülők között kapcsolatban is. Pedig itt lenne egy nagy közös ügy: maga a gyerek, akinek a neveléséért mindkét fél felelős (Szekszárdi Júlia). 
Érdekes és elgondolkodtató kérdés, hogy a felelősség milyen arányban oszlik meg a gyermeknevelés három fő résztvevője között. Ez a szülők (család), közoktatás (iskola) és társadalmi környezet háromszög folyamatosan arra törekszik, hogy a másikra hárítsa a felelősséget. Közben pedig elvész a gyermek. A krétakörben akár szét is szakadhatnak gyermeki sorsok, s mi olykor tudomást se nagyon akarunk venni róla. (Leiner Károly)
„Rusz Csilla rendhagyó módon tartja szülői értekezleteit. Azt gondolja, nem arról kellene egy szülői értekezletnek szólnia, hogy a tanár elmondja, melyik gyerek miben rossz. Meg hogy mennyi pénz kell, mennyi szendvics, mit hozzanak a gyerekek osztálykirándulásra stb. Erre más csatornák (levél, üzenőfüzet) is alkalmasak. Ehelyett a drámapedagógia módszereivel közelít a szülőkhöz.” (Achs Károly)
