Mit nem teszek egy tanteremben?

7. Soha nem döntöm el előre, hogy mire lesznek képesek

„Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!”
Paulo Coelho

Gyógypedagógiai pályafutásom alatt találkoztam leginkább ezzel a nézettel, illetve véleménnyel. A gyógypedagógus elolvasta a gyerekekről írott szakértői véleményeket és azok alapján eldöntötte, hogy mit várhat el a gyerektől és mit nem – úgy, hogy a gyerekkel még nem is találkozott! Szerettem elhagyni ezt a procedúrát, nem olvastam el soha a szakvéleményeket, inkább saját tapasztalataimra hagyatkoztam. Testnevelőként azonban néha rákényszerültem, hogy megismerjem a nálamnál tapasztaltabb, profibb szakemberek véleményét – ők miben látják a gyerek problémáinak okát, milyen fejlesztéseket javasolnak. Valószínűleg ebben benne volt, hogy bár testnevelés szakot tanultam, ám speciális mozgásterápiákat, konduktori munkát nem, pedig sokszor erre lett volna a legnagyobb szükség. A gyerekekről írottakat akkor igyekeztem elolvasni, mikor már elballagtak tőlünk – mi is volt a baj a Bizottság szerint? Nem volt ez gőg vagy egyéb fennhéjázás, mindössze szeretem a gyerekeket az alapján megítélni, amit letesznek az asztalra, amit látok, megtapasztalok. Jelenlegi középiskolás osztályomban is az volt az első, amit a gyerekeimmel közöltem, hogy nem érdekel mi volt eddig, az érdekel, hogy mit fog teljesíteni – ehhez természetesen minden segítséget meg fog kapni tőlem és kollégáimtól.

A legtöbb ilyen előítélettel a Baráti Kör megalakulása után, tevékenységének kezdetekor találkoztam, amikor még közünk volt az iskolához, a pedagógusokhoz. – Ne hozzanak kalapácsot az ásványgyűjtéshez, mert egymást fogják csépelni vele a villamosmegállóban! – mondta igazgatóm, ne menjünk el kirándulni külső helyszínre, mert nincs külön busz és úgysem lesznek képesek ennyit gyalogolni! – mondták a kollégák valahányszor külső helyszínre terveztem volna programot. Egyszer azonban ennek ellenére megjártuk Visegrádot: sérült gyerekekkel, köztük mozgássérültekkel is, a turistaúton, felfelé a gerincen a Fellegvárig. Nem a gyerekek panaszkodtak, hanem a pedagógusok. A Baráti Kör tizennégy éves működése cáfolata ennek a téves felfogásnak. Soha ne add fel! – tanítom a gyerekeknek és erre is nevelem őket. Lehet, hogy tényleg nem fog menni, de meg kell próbálni. Múltkoriban egy továbbképzésen hallottam erre egy gyönyörű mondást Samuel Beckettől :

„ Próbáld újra! Hibázz újra! Hibázz jobban!”

Igen, erről van szó! Hadd próbálkozzon a gyerek, hadd hibázzon, tanul belőle!

Előttem mindig ott a mászóka felé kétségbeesetten rohanó anyukák és apukák képe: futnak és közben kiabálnak: Maradj ott! Ne mozdulj, mert leesel! Ne mássz tovább! Jobban kétségbe vannak esve, mint a gyerek, aki, szent meggyőződésem, hogy magában vigyorogva várja szülei mentőakcióját.

Kiabálnak, miközben a gyerek eddig is felmászott, és nem esett le. Persze leeshet, eltörheti kezét, lábát – és ez előbb-utóbb meg is fog történni például egy tesi órán vagy a napköziben játszva. A félelmet és ezzel a bizonytalanságot a szülők ilyen viselkedése ülteti el a gyerekekben. – Fúj, ne nyúlj hozzá, mert megcsíp! – mondja a szülő a pókról a kicsinek, aki ezek után valószínűleg, ha elégszer hallja, félni fog ettől az állatkától.

Természetes folyamat ez, a vadonban is a szülők tanítják meg kölykeiket, hogy mit ehetnek meg, mitől óvakodjanak, mitől féljenek. De ők biztosan nem döntik el, hogy képes-e a kismajom felmászni a fára. Magam, ha valamelyik gyermekem felfelé mászott, mindig ott voltam és kezem ott volt a csemetém feneke alatt, hogy elkapjam, ha leesne. De hadd próbálja meg!

Ne döntsük el eleve, hogy képes lesz-e rá vagy sem! Ne tegyünk rá címkéket, ne akarjuk korlátozni erre hivatkozva, a szárnypróbálgatásait. Ne mi nyessük le szárnyait – hadd repüljön az a gyerek!

Valószínűleg nagyon rossz pedagógus lehetek, mert mindig megszegtem „tapasztalt” kollégáim ajánlásait:

Nem hiszem, hogy jó ötlet sziklát mászatni a gyerekeinkkel! Még a végén baleset lesz!
Nem érdemes elvinni kirándulni, mert úgysem tudnak végigjönni és akkor mit fogsz csinálni?
Ne csináljátok úgy, inkább így, mert erre képesek!

Sorolhatnám tovább tanult gyógypedagógus kollégáim véleményét, ám nem érdemes. Kipróbáltunk mindent, volt miben kudarcot vallottunk, tanultunk abból is és volt, mit könnyedén megvalósítottak. Az utóbbiból volt több.

Leiner Károly