Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2005. július 31. vasárnap, 23:59
Címkék:

Tusa Cecília

A multikulturális nevelés létjogosultsága és szükségessége az Európai Unióban

VI. Idegennyelv-oktatás mint a multikulturális nevelés egyik fő területe

VI. 1. Az idegennyelv-oktatás szükségessége

Az Európa Tanács az Európai Unióval közösen a 2001. esztendőt a “Nyelvek Európai Évé”-nek nyilvánították. Tették ezt annak fényében, hogy felhívják a figyelmet a sokszínű és soknyelvű Európában a nyelvek óriási szerepére.

Az Európai Unió állampolgárainak alapvető joga az egységesülő Európán belüli szabad mozgás. Ez azonban csak akkor érvényesülhet teljes mértékben, ha az emberek a Közösségben használt nyelvek közül legalább kettőt elsajátítanak. Az idegennyelv-tudásnak még soha nem volt akkora a gazdasági, társadalmi és politikai jelentősége, mint napjainkban. A hasznosítható nyelvtudás felbecsülhetetlen érték minden szakterületen. Hatékony nyelvoktatási politikával meg kell könnyíteni az emberek szabad mozgását és a gondolatok szabad áramlását, mégpedig a kommunikáció fejlesztésével, abból a célból, hogy hatékonyabb legyen az országok közti együttműködés. Átfogó nyelvoktatási koncepcióra van szükség, amely az Európai Unió országainak egymással összhangban levő alapelvein nyugszik.

Az Európai Unió számára a legnagyobb kihívást a nyelvi és kulturális sokféleség jelenti. A nyelvoktatásra fektetett igen nagy hangsúly bizonyítékaként hozták létre 1989-ben, a változás évében az ún. Lingua Programot. Ez foglalkozik az EU minden hivatalos nyelvével, emellett az írrel és a luxemburgi dialektussal, valamint az izlandival és a norvéggal, melyek azonban nem tartoznak az Unió kötelékébe. A legkevésbé és legritkábban használt nyelvek prioritást élveznek.

Ez a program nem csak azt tűzte ki célul, hogy a hallgatók mobilitását, illetve az oktatók célnyelvi területeken való továbbképzését megszervezze, hanem azt is, hogy a lektori munkát kiterjessze. E program alapján a nyelvtanárok, akik már megszerezték tanári képesítésüket, egy bizonyos időt lektorként tölthetnek el a programban részt vevő valamely más országban.

A lektori időszak három hónaptól egy teljes iskolaévig terjedhet, és a fogadó intézménytől függően meghosszabbításra kerülhet. A lektori programnak két fontos célkitűzése van: egyrészt lehetővé teszi a nyelvtanárok számára, hogy ismereteket, tapasztalatokat szerezzenek egy idegen ország kultúrájáról, nyelvéről, oktatási rendszeréről; másrészt a fogadó intézmény diákjai számára lehetővé teszi, hogy olyan személlyel találkozzanak, aki abból az országból érkezett, amelynek ők a nyelvét tanulják. Az idegennyelvi oktató pedig nem csak a diákok nyelvi készségét fejleszti, hanem felhívja figyelmüket az idegen nyelvekre, kultúrákra és országokra.

Hasonló a lektori munkához a nyelvi asszisztens szerepe, amely főként a leendő nyelvtanárokat és a friss diplomásokat célozza meg. Ennek két formája van: az egyik, amikor azt várják az asszisztenstől, hogy anyanyelvét vigye közelebb a hallgatókhoz, vagyis anyanyelvi tanár lévén játékos formában mintegy kedvet csináljon a nyelvtanuláshoz, és a diákok számára észrevétlenül tanítsa meg nekik azt, ami az átlagos nyelvórából kimarad. A másik az idegennyelv-oktatás körébe tartozik, vagyis az illető nyelvi asszisztens a szakjának megfelelő idegen nyelvet oktatja egy harmadik országban, s feladatköre megegyezik előző kollégájáéval. Úgy gondolom, ez utóbbi nagyobb feladat, és kihívás, sőt nagyobb felelősségvállalás is. Hiszen úgy kell ‘eladnia’ magát az asszisztensnek, mintha ő is az adott nyelv anyanyelvi tanára volna.

VI.2. Az idegennyelv-oktatás kérdésében felmerült problémák

A nyelvoktatás témakörében több nagy kérdés is felmerül, melynek megválaszolásában nem egységesek az Unió országainak szakemberei, többnyire az adott országok elvárási szintjeinek különbsége miatt, részben puszta kulturális különbségekből adódóan.

Az első és talán legfontosabb ilyen kérdés a nyelvek fontossági sorrendje, azaz melyik nyelveket oktassuk az Unióban, melyikre helyezzünk nagyobb hangsúlyt. Az Unió hivatalos álláspontja arról szól, hogy minden uniós állampolgárnak joga, hogy az Unióval kapcsolatos minden dokumentumot saját anyanyelvén olvassa, illetve hivatalos ügyekben saját anyanyelvén hallgattasson meg. Kicsit olyan probléma ez, mint amit százötven évvel ezelőtt már Széchenyi István is felvetett: azaz jogunkban áll magyarul beszélni, s ahhoz is, hogy magyarul beszéljenek velünk, ám a jog inkább az elméleti oldalhoz tartozik, s a gyakorlat általában más alternatívát kínál.

Az Unióban sem más a helyzet. Bár nekünk, magyaroknak jogunkban áll, hogy jövő májusa után Brüsszelben vagy Strasbourgban hivatalos ügyeinket magyarul intézhessük, ám aligha válik be majd ez a gyakorlatban. Ennek néhány egyszerű oka van.

Általában az a trend, hogy azon országok nyelve terjed el jobban, amelyiknek nagyobb a gazdasági befolyása az adott közösségben, nagyobb presztízzsel rendelkezik, vagy vonzóbb a területe földrajzilag. Éppen ezért van az, hogy Anglia, Németország és Franciaország vezetik a sort a nyelvek terén. Budai Ágnes a következőképpen közelíti meg a problémát: „Minden nyelvhez tartozik egy kultúra, illetve egy kollektív vagy egyéni szempontból pozitív vagy negatív kép. Ezt a képet figyelembe kell venni a tanulásra gyakorolt lehetséges hatása miatt és azért, mert befolyásolhatja a megfelelő kultúra és nyelvi csoport megítélését. A célnyelv elismertsége (státusa), valamint a tanulók kulturális identitása nagy valószínűséggel befolyásolja a nyelvtanulás sikerét. Mivel a nyelv elsajátításának készsége felfogható a célnyelv anyanyelvi használóival való azonosulásként, egy társadalmilag nem pozitívan értékelt csoportba történő asszimiláció elutasítása vagy az identitás elvesztésének félelme akadályokat jelenthet.”

Nem kell messze kutatnunk a múltban, hogy hazai példát találjunk rá. Az orosz nyelv kötelezővé tétele igencsak megkeserítette az akkori fiatalság idegennyelv-tanulását. Ők azt hitték, idegen nyelvet csak kényszerből, utálattal és nehezen lehet tanulni. A negatív kép a megszállás miatt adott volt, így a célnyelvet nem hogy elismerték, hanem kimondottan elutasították. A célnyelv használóival való azonosulás szinte kizárt volt. Csak kevesen vannak azok, akik meglátták a kötelező orosz nyelv tanulásában azokat az értékeket, amit egy idegen nyelv tanulása magában rejt. Ők azóta is szívesen használják ezt a nyelvet, és még tudják is. A többiek azonban elutasítják, és ők azok, akik így nyilatkoznak: „nyolc évig tanultam, vagy inkább tanítottak nekem oroszt, de semmire sem emlékszem”.

Figyelemre méltó a nyelvek nyelvészeti vagy földrajzi közelsége is. A nyelvi hasonlóság nagy előnyt jelent, és megkönnyíti a tanulási folyamatot. A germán nyelvcsaládba tartozó német nyelv elsajátítása után a holland szinte magától megy, angol tudással kombinálva a norvég és a svéd sem jelent problémát. De érdekessé teheti a nyelvtanulást éppen a nyelvi és kulturális eltérőségek sokszínűsége is. A ‘Mely nyelveket tanítsunk?’ kérdésre nincs egyértelmű válasz. A nagy országok, nagy nyelvek reménykednek abban, hogy prioritásukat megtartják, a kis nyelvek pedig most látják elérkezettnek a lehetőséget arra, hogy nyelvüket megmutassák Európának.

Az Uniós tendencia mindkét irányt felmutatja, azzal a reménnyel kecsegtetve többek között minket is, hogy a kis nyelvek tanítására több lehetőséget és nagyobb anyagi támogatást ígérnek, mint eddig.

A második fő kérdés az életkor, amikor is megkezdődhet az idegen nyelv oktatása. A legdominánsabb elképzelés nyelvész körökben a ‘minél korábban, annál hatásosabb’ felfogás, ami azt jelenti, hogy amilyen korán csak lehet, kezdjük el tanítani a gyermeknek az első idegen nyelvet. Ezzel a felfogással részben értek egyet, mégpedig az első felével. Minél korábban el kell kezdeni, de csak az ismerkedést az adott nyelvvel. Egy hatéves kor alatti gyermek esetében például még nem is beszélhetünk tudatos nyelvtanulásról. A kisgyermek számára az idegennyelv-tanulás rendszerint nem természetes motivációból fakad. Nagyon fontos tehát, hogy először felkeltsük benne az érdeklődést az idegen nyelv iránt. Mint már korábban említettem, ez játékos formában kell történjen, s nem csak a nyelvet kell megismertetni, hanem az országot, a népet, a kultúrát is.

Az életkori megszorítások figyelembe vételén kívül fontos a téma korlátozása. A nyelvtanár ne akarjon mindent egyszerre megtanítani a gyereknek, lépcsőről lépcsőre haladva kell felépíteni a tananyagot, hogy az mind nyelvtanilag, mint szókincsbelileg, mind pedig kulturális szempontból folyamatosan és tudatosan bővíthető, gazdagítható legyen. Nem csak a nyelvi tudást, hanem a készségeket is fejleszteni kell. Ez kezdődik azzal, hogy az óvodás gyermek számára játékos formában a hangok elsajátítását tűzhetjük ki célul, majd később a szavak kiejtését, folyékony olvasását, következő lépcsőben a szöveg folyékony olvasását, majd megértését, és végül az önálló nyelvi produkció létrejöttét, azaz az önálló írást és a folyékony beszédet.

A nyelvoktatás persze kezdődhet később is, de minél később kezdjük el, annál nagyobb erőfeszítésünkbe kerül. Ez mind tapasztalati úton, mind tudományosan bizonyított. Ugyanis az ember hangképző képessége hat éves koráig a legjobb, addig tudja tökéletesen elsajátítani az idegen nyelv hangjait, s mondani szokás, hogy 28 év felett ‘reménytelen’. Ez talán kicsit erős megfogalmazás, ám szervezetünk határozza meg ezt a képességünket, mi csak igyekezhetünk javítani rajta.

A nyelvoktatás korhatárának meghatározásával kapcsolatban felmerülhet az a kérdés is, hány nyelvet tanítsunk egyszerre. Én úgy gondolom, kisgyermek korban, míg a fő feladat az idegen nyelv anyanyelvtől való elkülönítése, mindenképpen csak egyet. A gyakorlat bebizonyította, hogy középiskolában már lehetséges a két nyelv elsajátítása, és további tanulmányaink során akár egyszerre három nyelv elsajátítására is képesek vagyunk.

Persze nagyon fontos, hogy a három nyelv különböző szinten legyen a birtokunkban, ezzel is különbséget tudunk tenni nyelvek között, és eltérő energiaráfordítást igényelnek az egyes nyelvek.

Idén német nyelvszakos létemre a Germanisztikai Intézet által felkínált norvég nyelvet tanulom iskolai keretek között, magánórán pedig angol és francia nyelveken mélyítem tudásomat. A szintek minden esetben különbözőek, a teljesen kezdő franciától a már nem kezdő és még nem haladó norvégon, valamint a haladó angolon keresztül a majdnem anyanyelvi szintű németig. Van úgy, hogy egyetlen délután, négy óra leforgása alatt jelenik meg számomra magánórai keretek között az angol, francia és az általam oktatott német, miközben a szobámba érkező kollégista problémáit magyarul beszéljük meg.

A fenti példa méltán illusztrálja, hogy egy bizonyos életkort és nyelvi fejlettségi szintet elérve szinte nincs korlátja az oktatott nyelvek számának.

A ‘mikor’ problémája mellett a ‘ki’ kérdése is jelentős, azaz ki a felhatalmazott arra, hogy idegen nyelvet tanítson, és mely életkorban. Magyarországon a problémát elég általánosan kezelik, bár az utóbbi négy-öt év bíztató eredményekkel kecsegtet. Az eddig bevett szokás szerint általános iskolában és a középiskola első két osztályában a főiskolát végzett tanárok oktathattak nyelvet, felsőbb osztályokban és a főiskolákon, egyetemeken pedig az egyetemi diplomával rendelkezők. Az eddig bevett gyakorlat azonban kibővült az anyanyelvi nyelvtanárok megjelenésével, akiket általában a felsőoktatásban, néha azonban a középiskolákban is láthatunk. Az anyanyelvi tanárokat általános iskolában alkalmazni meggondolatlan dolog lenne, hiszen a gyerekek nyelvi kompetenciája még nem engedi meg a csak egynyelvű kommunikációt. Nekik még arra van szükségük, hogy a nyelvtani szabályok, a szavak jelentése anyanyelvükön kerüljön elmagyarázásra. A középiskolai oktató alkalmazása is csak részóraszámban ajánlott, legalábbis az alsó két osztályban, amíg a diákok hozzászoknak ahhoz, hogy idegen nyelven kommunikáljanak, tegyenek fel kérdéseket, értsenek meg bonyolult nyelvtani szabályokat. A felsőoktatásban pedig szinte ajánlott, sőt megkívánt az anyanyelvi tanár alkalmazása, ahol a hallgatók fő célja nyelvtudásuk tökéletesítése. Ezt kétségtelenül az anyanyelvi tanárral érhetik el legjobban és leghatékonyabban.

Véleményem szerint nem lenne megengedhető a felsőoktatásban olyan oktatók alkalmazása, akiknek nyelvi gondjaik vannak, nem tudják magukat kifejezni, nem elég bő a szókincsük, nyelvtani hibát vétenek, és ezáltal a tökéletes nyelvtudást nem tudják megkövetelni a hallgatóktól. Sajnos azonban még most sem a tudás a döntő, hanem az érdekek, kapcsolatok, anyagi javak.

Amíg ez hazánkban így marad, méltán tehetjük fel magunknak a kérdést: milyen jogon várjuk el a felnövekvő nemzedéktől, hogy nyelvtudásával, ismereteivel hozzájáruljon az európai szellemiséghez, ha oktatói, a tudás bölcsőjének őrzői sem megfelelően képzettek egy európai közösség színvonalához képest.

Ez a kritika természetesen csak azokat illeti, akik nem veszik, vagy nem akarják tudomásul venni képzettségük, tudásuk elmaradottságát, és ennek ellenére hallgatóiktól elismertséget várnak el.

Az idegennyelv-oktatást, mint a multikulturális nevelés egyik területét csupán kiragadtam a sok közül. Sajnos ezen dolgozat keretei nem engedik meg, hogy mindent részleteiben vizsgáljak. A nyelvoktatás kérdését mégis a legfontosabbnak tartom az összes közül, hiszen az emberek, népek, kultúrák közeledésének az alapja a kommunikáció.

A gondolatok, érzelmek teljes körű kifejezéséhez nélkülözhetetlen a beszéd, s a politikai, társadalmi, gazdasági történések, jogszabályok, rendelkezések mind az emberek közti kommunikáció meglétére építenek. Éppen ezért nélkülözhetetlen az idegennyelv-oktatás a multikulturális nevelés területén.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.09.29.
\"Mindenki felkészült\" - mi vár a diákokra és a tanárokra október 1-től?
Nem csak a diákoknak, hanem a tanároknak is kötelező a lázmérés az iskolába való belépéskor. Így nem először merül fel a kérdés: \"ki fogja reggel a közel 500, de máshol akár 1500...
(Forrás: eduline)
--
2020.09.29.
Harmincperces koronavírusteszttel szűrik az iskolásokat Bécsben
Új koronavírus-gyorstesztet fejlesztett ki a bécsi Donaustadt Klinika (Klinik Donaustadt), ami már 30 perc alatt kimutatja a fertőzést – közölték a módszert kidolgozó illetékesek. Az Armin...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.09.27.
Rétvári Bence a magyar oktatáspolitikáról dicsekedett, csak pár dolgot elfelejtett megemlíteni
Rétvári egy fontos dolgot elmulasztott megemlíteni: Magyarországon még így is igen keveset költ az állam az oktatásra. Ugyanebből az anyagból kiderül például, hogy az egy tanuló teljes (á...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.09.26.
MIT TEHETSZ, HA A MUNKAHELYED NEM BIZTONSÁGOS?
Sajnos a kormány és a felelős minisztérium magukra hagyta a munkavállalóit. Csak abban bízhatunk, hogy a nagy focimeccs végeztével talán hajlandóak lesznek szembe nézni a valósággal, és...
(Forrás: Ne dolgozz ingyen!)
--
2020.09.26.
Vajda Zsuzsanna: Az erő kultusza: gumibotos rendfenntartók az iskolában
Más országokban, ahol alacsonyabb a büntethetőségi korhatár (például Svájcban vagy Hollandiában) megfelelő infrastruktúra, a gyerekek és fiatalok korrekciós nevelését szolgáló intézetek...
(Forrás: mérce)
--
2020.09.26.
Ami az iskolákban történik, sokkal inkább emberkísérlet, mint a szuperkupadöntő
Mivel nem jelent meg egységes, minden iskolára kötelező előírás, zavaros helyzet alakult ki az oktatási intézményekben. Mindezt Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke egy...
(Forrás: 24.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep