Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2008. július 21. hétfő, 19:14

Federmayer Katalin

Elképesztő örömmel csinálták…

A Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulói már másodszor vállalkoztak arra, hogy a kényelmes csordogálás helyett szemetet gyűjtsenek a Felső-Tisza vidékén. A cikk szerzője, az iskola tanára is jelen volt a múlt heti hulladékgyűjtő vízitúrán.

Reggel 8 óra egy úgynevezett „jobb” budapesti gimnázium kapujában: hirtelen fékező autók, artisztikusan kimunkált „rendezetlen” frizurák, divatos cipellőkben koppanó lábak, rövidke pólókból kibukkanó pocik – megérkeztek a gyerekek.

Reggel 8 óra egy Tisza parti kempingben: a tacsakosra ázott sátrakból előbújnak a sebtében összefogott lófarkak, a félig-meddig már elszakadt vietnámi papucsok álmosan csoszognak a nagy kondér elé.

Ugyanazok a gyerekek, két különböző helyen, helyzetben. El sem hittem volna, ha nem a saját szememmel látom.

A Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulói már másodszor vállalkoztak arra, hogy a szokásos nyári vízi túra kényelmes csordogálása helyett szemetet gyűjtenek. Ezen a nyáron is a Tisza felső folyásán haladtunk végig (Csaptól Sárospatakig), hogy összeszedjük a parton eldobált és a folyóban úszkáló hulladékot. A tábort már jó előre meg kellett szervezni, hiszen nem elég a szemetet zsákokba szedni, a zsákokat a partra kell tenni, és az elszállításukról gondoskodni. A háttérfeltételeket a környezetvédelmi akciót szervező E-misszió* biztosította. Mint megtudtuk, ez nem is volt olyan egyszerű, hiszen nem minden helység vette jó néven, hogy a partjukat, még ha csak rövid időre is, szeméttel csúfítsuk el.

Csaknem félnapos vonatozás után érkeztünk meg Mátészalkára, ahonnan busszal utaztunk tovább a tetthelyre. Aznap kegyes volt hozzánk a természet – ami a későbbiekre már igazán nem mondható el – így miután felvertük a sátrakat, azonnal mehettünk is a vízbe. Éjszaka félelmetes vihar, szakadó eső zúdult ránk. Volt, aki annyira elázott, hogy a hálózsákjából facsarni lehetett a vizet. Attól tartottam, hogy a fele társaság menten sarkon fordul, és haza menekül. Nem így történt: a huszonnégy gyerek közül senki sem panaszkodott! A rutinos nagyok – volt diákjaink, akik már 1-3. éves egyetemi hallgatók – nem kis élvezettel magyarázták a „butuska kicsiknek”, mi is a teendő az ilyen helyzetekben.

Borús, csaknem sötét reggelen szálltunk vízre. Az első nap kellemesen laza volt: alig 20 km-t kellett csak megtennünk. Mivel a víz magasan állt, hiába meresztettük a szemünket, sehol nem láttunk szemetet. Csak akkor szembesültünk a valósággal, mikor véletlenszerűen kikötöttünk egy-egy homokpadon, és felmásztunk a lejtős partra. Elképzelhetetlen mennyiségű flakon, üveg akadt fenn a hordalékban!

És ekkor megkezdődött a verseny: ki találja meg a leglehetetlenebb tárgyat?

Volt ott ukrán, román és természetesen magyar palack, minden italfajtából, minden mennyiségben. Ebben a kategóriában a győztes fogást egy Sztálin vodkás üveg jelentette. Ma sem értem, miért, de szinte valamennyi flakonon rajta volt a kupakja. Elképzelhető, milyen kellemetlen feladat a habos-mocskos vízből kipiszkálni, majd kinyitni, kimosogatni az üvegeket! Találtunk ezen kívül fej nélküli babát, autóalkatrészeket, bakancsokat, dézsát, papucsokat, öngyújtókat. A teli zsákok száma egyre gyarapodott, az eső folyamatosan esett, a gyerekek mégis pazarul érezték magukat. Esténként diadalittasan vonszolták ki a partra napi átlag 50 zsákot.

És ez így ment 10 napon keresztül.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy kizárólag a munka láza hajtotta őket, hiszen közben kitűnően szórakoztak. Minden lehetséges helyzetben sikerült megtalálniuk az örömüket. Micsoda delikát élvezet például esőben focizni, krumplit pucolni, kenyeret vagdosni, és a tűz mellé telepedve elfogyasztani a megszolgált vacsorát!

Hogy mi a csoda magyarázata?

Először is a tábort vezető tanárnő (Vas Mariann), akit mindenki fenntartás nélkül szeret.

Másodszor is a köztudott tény, amiről mégis azt hisszük, hogy a mai gyerekekre már messze nem igaz: a közös munka öröme, az önnön hasznosság közvetlen megélése. Hiszen a mi annyiszor elmarasztalt fiataljainkban is megvan a képesség az egymásra utaltság élményének belátására, a közös munka örömének átérzésére.

A mi dolgunk csupán annyi, hogy mindehhez alkalmat teremtsünk.

Jegyzet

* Az E-misszió Egyesület több éves múltra visszatekintő civil szervezet. Nyíregyházi székhelyén több párhuzamosan futó környezetvédelmi programot koordinál, melyek között kiemelt helyen szerepel a környezeti nevelés.

Egy üzenet

  1. meseszép szerint:

    ez egy olyan nagyszerű élmény, külön hozsannát érdemelne! és lám, mégis a problémákat számolgatjuk, ahhoz írjuk bőszen a kommenteket (velem az élen). pedig a sokat szidott minőségbiztosításnak van egy nagyon megszívlelendő alaptétele. miután számba vettük erősségeinket, gyengeségeinket, döntsük el, melyik irányba indulunk? javítunk a gyengeségeinken? vagy kiválasztunk egy pozitívumot, és azt tűzzük a zászlónkra? mert lehet, a hibákat csökkenteni kell, de ha minden energiánkat a hibákra fordítjuk, mi lesz a vonzó bennünk? nagy dilemma.
    ezek a gyerekek olyan élményt kaptak, amely elfogadtatja velük az esetleges "kevésbé szeretem" szabályokat, alapelveket is. azt hiszem, ez lenne a követendő út.
    jó pár évvel ezelőtt komolyan felvetődött az iskolában, kell-e osztálykirándulás? kell-e elmenni a világ végére, utazni, idegeskedni, vagy elég csak együtt lenni. a gyerekek minden kirándulás után az éjszakai "alvást" mondták a legjobb programnak. hogy milyen klassz volt. a közös élmény, és nem a "kultúrprogram" kötötte le őket. nagyon hiányzik az életükből ami nekünk még megadatott. a táborok, a közös hétvégi túrák, a délutáni klubfoglalkozások. ahol "csak" beszélgettünk, együtt voltunk. úgy gondolom a fegyelmezési problémák egy része is megoldódna általuk.
    de mások a körülmények. és köszönet minden kollégának, aki még fel tudja vállalni ezt a borzasztó fontos munkát. ami munka, mert felelősség, de isteni szórakozás is egyben.

Hozzászólás a(z) meseszép bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep