Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2021. január 29. péntek, 20:29

Hogy ne váljanak áldozattá!

Mint már korábban is beszámoltunk róla, az OFOE az NFSZK-val együtt részt vesz egy nemzetközi projektben. A Prevent Bullying and Abuse nevű Erasmus+ program során  egy szimulációs játékot fejleszt a hét országból verbuválódott szakértői csapat.  

Ennek keretében 18, többségükben sérülékeny csoportba sorolható karaktert hoztunk létre, akik verbális, érzelmi, fizikai, pénzügyi, és szexuális abúzushelyzetbe kerülnek. Minden helyzetben felkínálunk különböző típusú problémakezelési lehetőségeket: menekülő, segítséget igénybe vevő, agresszív és asszertív utakat. Bármelyik megoldás lehet célravezető, bármelyiknek lehet pozitív és negatív kimenetele is. A pedagógusok és diákok érzékenyítését éppen azzal szeretnénk elérni, hogy az egyes helyzeteket a maguk komplexitásában igyekszünk felidézni.

Most induló sorozatunkban bemutatunk egy válogatást a karakterekből, és vázolunk néhány hozzájuk rendelt abúzushelyzetet.

1. A mozgássérült kamaszlány

A kép illusztráció

Lili 16 éves, kerekesszékes diák. Anyja egyedül neveli, nagyon sokat dolgozik, hogy fedezni tudja a költségeiket. Az apa régóta nincs a család látóterében. Lili ép diákok között, integráltan tanul. Mivel a kezeit is nehezen használja, gyakran szorul segítségre a mindennapi tevékenység során. A tanítási órákon a jegyzeteléshez digitális beszédfelismerő programot használ. A kerekesszében ülve a testnevelés órán is részt vesz a maga módján. Van ugyan két barátnője, de alapvetően csendes, visszahúzódó. Iskolatársai általában nem törődnek vele, de előfordul, hogy gúnyos megjegyzéseket tesznek rá.  

Abúzushelyzetek

Még egy szokványos dolgozatírási helyzet is lehet problémás, ha például a többiek nem tudják elfogadni a beszédfelismerő program használatának jogosságát, és szóvá teszik, hogy Lili hozzájuk képest előnyös helyzetben van, hiszen könnyedén tud csalni a laptopja segítségével. Az érintett szaktanár és az osztályfőnök dolga persze a diákok pontos informálása az adott helyzetről, Lili speciális helyzetének elfogadtatása. A legjobb szándékok ellenére is maradhatnak azonban bőségesen konfliktusforrások. Lili ráadásul különösen érzékeny életkorban van, kamaszként ő is ugyanolyan érzelmi hullámokat él meg, mint kortársai, de helyzeténél fogva még sérülékenyebb.

Megoldás-e, ha a kislány úgy határoz, hogy ezt az eszközt nem használja többé? Esetleg kimenekül az osztályból? Vagy kifakad és szitkozódni kezd? De meg is magyarázhatja a társainak, hogy miért van szüksége az eszközre. Meg tudja ezt oldani segítség nélkül?

Különösen nehéz helyzetek keletkezhetnek akkor is, ha a felnőttek, nem tudják felmérni, hogy Lilinek melyek a valós szükségletei. Amikor például az iskolai ünnepélyen a szép nagy helyet hagynak hátul a kerekesszékének, és mindenki örül, hogy megoldották az akadálymentesítést. Ugyanakkor nem veszik észre, hogy Lili onnan nem lát, hiszen a székében jóval mélyebben helyezkedik el, mind a többiek, mindenki előtte tornyosul. Ráadásul ott hátul teljesen magára is van hagyva.

Ki oldja meg a problémát? Egy tanár, aki végre észreveszi a dolog visszásságát? Vagy Lili dolga, hogy szóvá tegye, érvényesítse saját érdekeit? Egy társának kellene közbelépnie, és segíteni? És mi történik akkor, ha Lili sértődötten reagál, netán elsírja magát? Vajon a többiek megsajnálják, és a segítségére sietnek, esetleg kicsúfolják?

Különösen durva helyzet alakulhat ki, ha Lili a testnevelés órán is integráltan vesz részt. Ki öltöztesse fel? Hogy intézzék a mosakodását? Mi történik abban a végletes, de nem elképzelhetetlen esetben, ha valaki poénkodni akar, esetleg csiklandozza, csipkedi a kiszolgáltatott osztálytársat?

Hogy tudja Lili megvédeni magát ilyen esetben? Mondhatjuk, hogy ebben az életkorban elvárható a szolidaritás és a tapintat a többiektől. De mit tehet a pedagógus, ha az érintett csoportban ez nem adott? Ha nem akarnak olyan társak, akik ilyenkor közbelépnek? Az semmiképpen sem várható el, hogy mindenütt jelen legyen.

Gyulai Zsuzsa

Kapcsolódó linkek

Gyulai Zsuzsa: Hogyan előzhető meg az erőszak? Az OFOE részvétele egy nemzetközi projektben

A pellengér új formái – bullying, cyberbullying – konferencia pedagógusoknak

Szabó Anna:Sajt és bor

Szabó Anna:A készülő társasjáték tesztelésének néhány tapasztalata

Leiner Károly:Szimulációs társasjáték fejlesztése nemzetközi projekt keretében

Szabó Anna: Emberszagot érzek

Egy üzenet

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
--
2023.05.27.
Kiakadt a magyar apuka: a sporttagozatos suliban felmondtak a tesitanárok, az informatikai szakközépben nincs informatikatanár
Korchma Zsombor beszámolója szerint a helyzet így a 2022/2023-as tanév vége felé a következő:Az informatikai szakközépiskolába járó fiának szeptemberben volt informatikatanára utoljára...
(Forrás: rtl.hu)
--
2023.05.27.
Tiltakoznak a diákok, mert érettségi közben rúgták ki a történelemtanárukat
A hivatalos indoklás szerint azért kellett elbocsátani M.-et, mert szakmai minősítése 2 százalékkal elmaradt a központilag előírt szinttől. Úgy tudjuk, hogy a szakmai elkötelezettséget é...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
Hiánypótló egyetemi szakképzés indul a MOME-n
Az itthon és külföldön egyaránt dinamikusan fejlődő szolgáltatástervezési szakmában egyre több vállalat és intézmény keres service designert, hogy segítségükkel tökéletesítsék szolg...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.05.27.
„Ne csak mi tudjuk, hogy baj van” – mindkét elsős osztály tanítónője elmegy a hosszúhetényi suliból
Két elsős osztály is indulna ősszel, de mindkét kijelölt tanítónő elmegy a hosszúhetényi általános iskolából. A hír meglepte, elkeserítette a szülőket, akik dühösek és cselekedni...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep