Gyújtós. Így hívja az egyik város gimnáziumának diáknyelve az iskola házirendjét. Ez mindennél többet elárul napjaink középiskoláinak, diákjainak a jogról, törvényről, szerződésről való gondolkodásáról, ezen keresztül az iskolában zajló értékátadási folyamatokról.
Ez a könyv néhány, a mai magyar közoktatásban zajló folyamatot kíván bemutatni. A szerző az elmúlt évek során több országos szociológiai kutatást vezetett, melyek az iskolai értékátadási folyamatokat, a jogok és a kötelességek világát, erkölcs és ismeret kapcsolatát, a diákok és tanáraik előítéleteit, valamint az iskolai esélyegyenlőség helyzetét tárták fel. Ligeti úgy teszi vizsgálat tárgyává azt a társadalmi szövedéket, amelyben az iskola intézményei is található, hogy közben nem keres ellenséget, nem kísérel meg újjal mutogatni egyetlen szereplőre sem, így például a pedagógusokra vagy a hátrányos helyzetű gyerekek szüleire. Emellett ugyanakkor síkra száll a demokratikus iskolarendszer létrejöttéért.
A könyv szerzőjének célja – más munkáihoz hasonlóan – az ismeretterjesztés. A szöveg fontos témát tárgyaló, több tudományterület fogalmi rendszerét és módszereit hasznosító empirikus kutatásokra épülő munka, ám legfőbb erénye az, hogy közérthető. Mindenkinek szól.
E helyütt csupán a kötet első két fejezetét közöljük. A könyv egésze azonban pdf formátumban letölthető.
Terjedelme: 270 oldal
Ára: 2480 forint
Szerkesztette: Székely Bea
Felelős kiadó: Németh István
Borítóterv: Zátonyi Tibor
ISBN 963 9494 16 X
ISSN 1416-7867
Megrendelhető a Kiadónál (1145 Budapest, Torontál u. 24. Tel.: 363-0022) vagy a
Kurt Lewin Alapítványnál (1149 Budapest, Kövér Lajos u. 40. Tel.: 422-1216 E-mail: kla[kukac]szochalo[pont]hu).
Ligeti György évek óta aktív kutatója a könyv témájául szolgáló demokratikus iskolai szocializációnak. Írása számos ismerettel gazdagítja az értékátadási folyamatokra vonatkozó tudásunkat. A szerző ritka érdeme, hogy igyekszik egyensúlyt teremteni a téma helyi és széles társadalmi értelmezési szintje között, hidat építeni a társadalomtudományok által termelt tudás és a hétköznap gyakorlata között. Fontos ismeretterjesztő munkát vesz a kezébe az olvasó, amikor Ligeti György Gyújtós című könyvét lapozza.
Ferge Zsuzsa
Amikor sok ember tölt el sok időt egymás társaságában, a konfliktusok kialakulása természetesnek tekinthető. Nincs ez másként a magyar iskolákban sem. Az iskolai élet azonban akkor demokratikus, ha a szereplők mindegyike – tanár, diák és szülő – méltósággal vehet részt benne. Az oktatás-nevelés során naponta számos döntés születik, és nem mindig könnyű megtalálni a célszerű, de egyben jogszerű megoldásokat. Ha nem is keressük azokat, az már nagyobb baj. A konfliktusok kulturált feloldása, az ehhez szükséges eljárások kialakítása azonban lehetővé teszi, hogy az érintettek méltósággal éljenek közösségükben. A vitás helyzetek rendezése, megelőzése azonban csak akkor lehetséges, ha az oktatás szereplői rendelkeznek azokkal az információkkal, amelyek a döntések meghozatalához szükségesek. Így lehetnek egyenrangú részesei egy demokratikus tanulási folyamatnak, amelyben meghatározó szerepe van a jogi kultúrának. Méltósággal rendelkező emberek sok helyen képesek lesznek létrehozni az „együttműködés iskoláját”… Ehhez nyújt segítséget és lesz rövid időn belül ajánlott irodalom Ligeti György könyve.