Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2023. január 9. hétfő, 12:58

Van vészkijárat 8. – Határátlépések, avagy kilépés a hibáztatás kultúrájából

Miniesszé és foglalkozásterv az iskolán belüli diák-tanár konfliktusok feldolgozásához

Goldberg Emília Vácz Irénnek vége! című könyve alapján

Úgy tűnik, szélsőséges eseményeknek kell ahhoz történnie, hogy az evidenciákat ne csak hangoztassuk, hanem mélyen átélve meg is értsük. Ez a foglalkozásterv 2022 őszén(!) íródott, és a benne feldolgozott szövegrészek Goldberg Emília Vácz Irénnek vége! című, 2022 júniusában megjelent könyvéből származnak.

Az evidencia, amire utaltam a lehető legegyszerűbb képlet: amíg egy gyerek iskolába jár, tegyük fel 6 és 16 (vagy 6 és 18-19) éves kora között, addig a diák-tanár-szülő kapcsolatrendszernek hatékonyan kell működnie. És ennek a hármasságnak minden életkorban különböző érzékenységi faktorai vannak. 

Ezért is írom némi fenntartással (hiszen más időszakokra is lehet igaz), hogy az egyik legérzékenyebb korszak az 5-6. osztályosság, amikor már felső tagozatosként a gyerekkor és a kamaszkor határán talán a legsérülékenyebb egy-egy gyerek. Még nem lehet elvágni a szülőkkel való kapcsolatot, de már bőven megjelennek az elszakadási kísérletek, a közösség, a közösségben az egyén szerepe mindennél fontosabbá válik. Azonban, ha bármilyen külső-belső konfliktus támad, az elsődleges menedék feltehetőleg (jó esetben) a szülő. A tanár viszont, ha akarja, ha nem, pótszülő. És ahogy a szülő is számos ponton hibázhat, úgy a pedagógus is, aki lehet, elsősorban szaktanárként tekint magára, de ebben a roppant érzékeny életkorban sokkal kiélezettebb reakciókat válthatnak ki egy-egy gyerekből bizonyos tanári attitűdök, magatartások. Főként, ha osztályfőnökként kell 30-36, nagyon különböző diák pótszülőjének lenni.

Az iskolai konfliktusokban kialakuló szerepek leosztása természtesen sosem egyszerűsíthető le bántalmazóra és bántalmazottra, ez is már-már közhely számba menő evidencia, azonban mégis nehezen lépünk ki abból a képletből, hogy a gonosz tanár megnyomorítja, megalázza a gyereket. Feltehetőleg a tanár személyiségének alakulásában is számos tényező és tapasztalat szövődik össze, de az is igaz, hogy ugyanazt az egyéniséget, beszédmódot, vérmérsékletet valamely diák jobban, más kevésbé tudja tolerálni. Ahogy az is része az összjátéknak, hogy bármennyire sem szabad a tanárnak rossz értelemben differenciálni a gyerekeket, nem lehetséges, hogy mindenkihez egyforma érzelmekkel forduljon.

Goldberg Emília regényében a főszereplő elbeszélő a 12 éves Konrád Eszter, aki „halmozottan hátrányos helyzetű”. Szülei válófélben vannak, az osztályban szinte láthatatlan, vagy ha látható, akkor kizárólag gúnyolódások céltáblájaként jelenik meg, elégedetlen előnytelen külsejével, testalkatával, rövidlátásával, és mindennek koronájaként mindennapi konfliktusban van osztályfőnökével, Vácz Irén matematika tanárnővel. Egyszerűnek, sablonosnak tűnő képlet, de a mindennapok küzdelmei már gyerekkortól kezdve ezekből az egyszerű, mindennapi, de legalábbis sokak számára ismert mintázatokból épülnek fel. És a megoldás, ahogy az életben, úgy egy jó regényben sem lehet egydimeziós, hiszen valóban mélyen húsba vágó emberi történetekről, sérelmekről és megoldási kísérletekről van szó. Amelyek nem feltétlenül az egyedüli hibátlan receptek, valóban „csak” egyéni megoldási kísérletek.

Az alábbi foglalkozásterv a regény néhány részletén alapszik, amelyek feldolgozásával talán könnyebben tematizálhatóvá válik akár egy osztályfőnöki vagy etika órán is a mindennapok tapaszatalata. De mivel egy fiktív világ fiktív szereplőin keresztül beszélhetünk a problémáról, így talán könnyebb bizonyos feszültségeket kimondani és esetleg feloldást is találni rá.

(Egy igazi olvasói vélemény a moly.hu-ról: „Mellbevágó és szürreális regény egyben, amit mindenképp ajánlott könyvek listájára tennék, mert beszélgetés indítónak tökéletes történet.”)

Foglalkozásterv

A gyerekekkel a foglalkozás előtt ne ismertessük a töténetet, ne tudjanak semmit a szereplőkről, a regény konfliktusáról sem.

Toljuk szét az asztalokat, legyen középen tér a mozgáshoz.

Rakjuk körbe a székeket, hogy a következő mozgásos gyakorlat után körben ülve lehessen beszélgetni.

A játék menete:

– álljanak középre azok, akik még sosem érezték megbántva magukat (feltehetően üres marad a tér        közepe)

– álljanak a jobb hátsó sarokba, akik hülyének érzik magukat valamilyen tantárgyból

– álljanak a bal hátsó sarokba, akik mindenben jónak gondolják magukat

– álljanak a jobb elöli sarokba, akik úgy érzik, érte már őket igazságtalanság

– álljanak a bal elöli sarokba, akik úgy érzik, voltak már igazságtalanok másokkal

– álljanak hátra középre, akik már érezték úgy, hogy egy tanár kipécézte őket

– álljanak középre, akik úgy érzik, meg lehet oldani a konfliktusokat

(A diákok a felszólítások közben folyamatosan mozoghatnak, nem kell egy helyben maradniuk, ha úgy érzik, hogy egy következő állítás szintén igaz rájuk.)

Ezek után üljünk körbe, mindenki azok közelébe üljön, akikkel az utolsó felszólítás előtt egy körben állt. Majd a tanár olvassa fel a mellékletben található első szövegrészt, és a gyerekeknek először csoportokban kell megbeszélni a következő kérdéseket, válaszaikat felírni egy nagy csomagolópapír azon részére, amely hozzájuk a legközelebb esik, aztán következhet a közös megbeszélés.

A csoportonként, majd közösen megbeszélendő szempontok szakaszos olvasással:

2. fejezet (részlet)

– Jööööön! – suttogja ordítva a folyosó legelejéről rohanó Jakab, miközben elsuhan mellettünk, be egyenesen az osztályterembe, ahol megismétli, csak most suttogás nélkül. Morajlás indul, hirtelen minden addigi tevékenység abbamarad, a rajtam való röhögcsélést is beleértve. Mindenki a mobilja elrejtésével, némításával van elfoglalva. Irénke tiltja, szóval elveszi, ha valakinél elöl marad. Eljött az én időm. Végre bemehetek a terembe.

Ki az az Irénke? Mit gondoltok róla?

A lányok gyorsak, egymás után ugrálnak befelé, nekem meg leesik az egyik kikészített füzetem a pad alá. Sehogy se tudom felvenni. Beszorult. Pedig gyorsnak kell lenni, mert ha Irén a folyosón talál, mire ideér, az automatikus felelés. Becsöngetnek. Gyorsan lehajolok, és megpróbálom guggolva felvenni, de egészen mélyre esett. Bekotrok, és a nyúlós pókhálókon túl, ott, ahol felmosórongy nem érte a földet minimum 20 éve, na ott kitapintom a füzetem csücskét. Nem tudom kihúzni. Muszáj lesz négykézlábra ereszkednem. Jaj, de ciki ebben a passzos nadrágban! Biztos oltári lehet a hátsóm. Mindegy. Elegánskodni nincs idő, nem akarok felelni. Nem akarom, hogy ez velem történjen meg, pedig hallom, ahogy elhalkul a folyosó, ami azt jelenti, hogy közeledik. Lelki szemeim előtt megjelenik, ahogy komótosan feláll a tanári asztalától, megigazítja a blúzát, fogja a kijavított dolgozatokat és a Könyvet, és kilép a tanáriból. Viharos szél támad, az összes ablak becsukódik, bumm-bumm-bumm, léptei visszhangoznak a folyosón, pár bátor gyerek még elrohan előtte, de ahogy megingatja a fejét, ijedtükben sírni kezdenek. Léptei nyomán elhervad az összes dísznövény a folyosón, és mikor ideér, akkor fagyos leheletétől jéggé változik a kulacsomban a víz, és… megvan. A füzet. Hát van szerencse, kérem szépen. Meg vagyok mentve. Gyors és lendületes mozdulatokkal kipiszkálom, és gyorsnak és lendületesnek nem nevezhető mozdulatokkal tápászkodom fel négykézlábból, amikor is hirtelen erősen lüktetni kezd a halántékom, és nagyon beleszúr a hasamba valami.

Milyennek látjátok a főszereplőt?

Fiú? Lány? Miért gondoljátok ezt róla?

Hogyan jeleníti meg a szöveg a tanár figuráját? Milyen jellegzetes nyelvi eszközöket használ a szerző?

Mitől kezdhet el lüktetni a szereplő halántéka?

Mit gondoltok, mi fog történni a következő részben?

Ott áll mögöttem. És ami a legrosszabb, hogy végig ott állt, némán. Ahogy felemelkedem, egy vonalba kerülök a két pukkadozó hetessel meg a komplett első padsorral, akik végig az ajtóban álltak, és pantomimjátékkal közvetítettek a többieknek befelé. Megigazítom az elcsúszott szemüvegemet, és próbálom kiszedni a hajzuhatagot az arcomból. Talán mégis be kellett volna gumizni, ahogy Anya mondta.

Kínos csönd és nevetés a háttérben.

Egyetlen szót sem szól. Csak néz. Kezében a kijavított dolgozatok, és a Könyv. Pont ahogy elképzeltem. Bárcsak én is folyosói dísznövény lehetnék, aki itt helyben elhervad ettől a nézéstől! Gyors és fájdalommentes halál. Szép is lenne. De ehelyett nekem most fognom kell a cuccaimat, el kell haladnom a terem felé Irén kinyújtott karja mellett, a többiek szeme láttára át kell vágnom az egész termen, el a szűk padok között a legutolsó ablak melletti padig, leülnöm, és mikor majd azt mondja, hogy Konrád Eszter, gyere ki, légy szíves, nem összerezzennem a teremben felzúgó röhögéstől, és ugyanezt eljátszani még egyszer, csak fordítva, és mikor kérdez valamit, nekem minden egyes alkalommal azzal kell majd a mondatot kezdenem, hogy „Irénke néni, kérem”.

Na és majd csak ezután beszélhetünk a második óráról.

Ha sejteném, hogy holnaptól mindez már a múlté, és minden megváltozik, biztosan mosolyognék a bajszom alatt. (Állítólag tényleg van bajszom, a Sinka Tomi mondta.) De egyelőre semmit sem sejtek, szóval kellően leszegett fejjel állok neki kiszámolni, hogy mennyi 120-nak a 75 százaléka.

Meglepett-e, hogy egy lány a szereplő/elbeszélő? – igen/nem – Miért?

Együtt tudsz-e érezni valamelyik szereplővel?

Milyennek látod Esztert? Barátkoznál-e vele? – igen/nem – Miért?

Hogyan látod a tanárnőt?

Milyen változásra számítasz az utolsó bekezdés első mondata alapján?

5. fejezet (részlet)

(Irénke megjön, és néma csend lesz. A hetes jelenti, hogy két fő hiányzik, nekem remeg a lábam, megkönnyebbülök, hogy végre leülhetünk. Magamban Gitta Nagyi szavait mondogatom. Minden matekóra véget ér egyszer, de a falióra szerint addig még nagyon sok idő van. Egy pár percig semmi nem történik.

– Nyissátok ki a könyveket a házi feladatnál! – szólal meg Irénke néni a szokásos elfojtott hangján.

Mindenki gépiesen nyitja a megfelelő oldalon, kivéve én. Előttem nincs semmi. A könyvet elrejtettem a táskám mélyére, és várom, hogy jöjjön, aminek jönnie kell.

– Eszter, hol van a könyved? – hangzik el a nyitókérdés.

– Otth… Elveszítettem – mondom bizonytalanul, és elfelejtek felállni.

– Értem. És mondd csak, Eszter, miután megtiszteltél azzal, hogy felállsz, ha hozzám beszélsz, elmondanád, hogy hol és milyen körülmények között sikerült tegnapról mára elveszíteni a tankönyvedet?

A teremben elindul az előre várt morajló nevetgélés. Felállok, és körbenézek. Bárcsak számíthatnék innen valakire. Bárcsak összetalálkozna egy tekintettel az enyém.

– Szóval? Nincs válasz?

– Nem tudom, Irénke néni, kérem.

– Értem. Hát az úgy egészen más, ha nem tudod. Hozd ki az ellenőrződet, anyukádnak többek között megírjuk, hogy szükség lesz egy új könyvre. László Flóra pedig kezdje el felolvasni a feladatok megoldásait.

Lerogyok a táskám mellé, és megkönnyebbülten kezdem keresni az ellenőrzőt. Anyát sosem érdeklik Irénke néni beírásai. Nevetve szokta felolvasni, őket, és a Tisztelt Szülő – t nagyon jól tudja parodizálni, szóval megúsztam. Viszem a senki által nem használt nyomorult ellenőrzőt, hadd örüljön. Várjunk egy percet. Ebben a pillanatban jövök rá, hogy az ellenőrzőt Anyánál hagytam múlt héten, amikor az „indokolatlanul hosszúra nyúlt mosdóban tartózkodásért” kaptam beírást, és azt kellett aláíratnom. Hát ezt nem hiszem el. Jeges rémülettel nézek Irénke nénire, aki közben lágy hangon fegyelmezi a többieket. Bezzeg velük nem olyan, mint velem. Ha Mózes Borira rászól, olvadó lesz a hangja, és Borikámnak hívja, amikor Sinka Tomit kell fegyelmezni, akkor meg szinte gügyögni kezd.

– Na, Eszter? Hol van már az az ellenőrző? – kérdi türelmetlenül, látva a teljes mozdulatlanságomat.

– Irénke néni, kérem – mondom, miközben megpróbálok a remegő lábamnak parancsolni, és felegyenesedni. – Én… szóval azt otthon hagytam.

Az osztály felröhög, Irénke néni végigsimít a haján, és elindul felém.

– Na jó, Eszter. Látod, a társaid is nevetnek rajtad. És ez nem véletlen. Készületlenül, felszerelés nélkül eljössz az iskolába, az ellenőrzőt sem hozod magaddal, akkor kérdem én, mit cipelsz te abban a táskában?

– Semmit – mondom zavartan, mire még nagyobb röhögés támad.

– Értem. Szóval üres táskával jársz iskolába?

– Nem – vágom rá erőtlenül.

– Hát akkor? Mégis van nálad felszerelés?

– Igen – motyogom.

– Nagyszerű. Hát akkor lássuk, mik azok! Most már érdekel ez a bűvös táska, amiből egyik napról a másikra elvesznek a tanszerek. Nyisd ki. Lássuk, hogy a többi órára is ilyen szorgalmasan készülsz-e.

Mozdulatlanul állok, érzem, ahogy kipirul a nyakam. A falióra szerint csak pár perc telt el, de én ezt nem hiszem el. Sokkal több időnek kellett eltelnie. A padtársamra, Flórára meredek, mert fel sem fogom, hogy Irénke néni mit akar tőlem.

– Pakold már ki a táskádat! – mondja Flóra jól hallhatóan, az addigra már egészen felhangosodott osztályzajon át.

– Csönd legyen, gyerekek! – mondja Irénke néni.

Lehajolok, felemelem a táskámat, és gondolkodás nélkül kirakok belőle mindent. Irénke néni odasétál, és undorral az arcán túr a szamárfüles holmim közé.

– Na, Eszter! Látod, érdemes volt közösen táskaellenőrzést tartani. Hát az elveszettnek hitt matematikakönyv meglett. Már csak egy dolgunk van, odalapozunk a mai…

A matekkönyv. Minden baj forrása. Teljesen el is felejtettem, hogy ez is a táskámban van.

– Eszter, mi ez? – és felmutatja a kék pacákkal teli könyvet. Óriási röhögés támad. Pont ahogy elképzeltem, csak kicsit még annál is nagyobb.

– Irénke néni, én… – ennyire futja. Ha még egy szót kéne szólnom, elsírnám magam.

Irénke néni azonban várja a magyarázatot, idegesen jön-megy, majd megáll előttem, és mélyen a szemembe nézve lassan közli, hogy:

– Eszter, én nem tudom, hogy te mit gondolsz az iskoláról, de amit teljesítesz, az egy nagy nulla. Lehet, hogy te mást képzelsz magadról, amikor éppen szokásosan kibámulsz az ablakon, de az biztos, hogy a valóságban leginkább ezekhez az általad firkálgatott kék színű hatalmas tintapacákhoz vagy hasonló, és ha nem szeded össze magadat, akkor bizony egyszer csak le fogsz folyni a papírról itt a nagy kényelmedben. Figyelmetlen vagy, szétszórt, most pedig hazudtál is a könyvet illetően, amit megrongáltál. Rossz példát mutatsz a közösségednek, remélem, a többiek közül senkinek nem jutna eszébe ilyesmi, és nem vesz rólad példát soha senki. És most pakold vissza a táská…

Gitta Nagyinak igaza volt. Minden matekóra véget ér egyszer. Ez egy kicsit előbb ért véget. Kirohantam a teremből. Hiába kiabált utánam Irénke néni, hogy Konrád Eszter, azonnal gyere vissza, és hogy ezért igazgatói megrovásban fogsz részesülni. Hiába suttogták a többiek, hogy úristen, a Röfi megbolondult, nem törődtem velük. Végig a folyosón, végig az aulán, végig az iskolaudvaron, egyenesen a tetőfeljáróhoz.)

Kérdések plenáris megbeszélésre:
 
Mennyire tud egy tanár együttérezni egy diákkal?
Mennyire tud egy diák együttérezni egy tanárral?
Ki, hol, miben, hogyan követ el hibát?
Hogy lehet elvágni ezt az ördögi kört?
 
Pygmalion effektus (az önmagát beteljesítő jóslat) megbeszélése – Honnan, kiktől, hogyan indulhat? Mi minden generálhatja?
Mi lehet a megoldás erre a helyzetre?

Ötletek összegyűjtése a valószerűtől az abszurdig

23. fejezet

Ott állok Irénkével szemben, mindenre készen. Kezemben a matekfüzetem, aminek hátuljában vannak azok a bizonyos mondatok. Izgulok, sőt, mit szépítsem, kicsit félek is. De mindenki tudja, hogy nem az a gyáva, aki fél, hanem aki meg se próbálja. Én megpróbálom. De meg ám! Állok, mint egy szikla. Mindenki bólogat, és a tekintetével jelzi, hogy elérkezett a mi időnk. Én pedig készen állok, hogy megvívjam a csatát. Hányszor fantáziáltam ilyesmiről korábban. El se hiszem, hogy mindez valóság. Pedig nagyon úgy tűnik. Irénke felcsapja a saját, külön bejáratú naplóját, és vadul adminisztrálni kezd.Levegőt veszek, és:

– Irénke néni, az osztály nevében, szeretnék…–

Igen? – mondja a naplóba temetkezve. – Mit szeretnél?

Meg kell várnom, hogy felnézzen, mert így nem hatásos. Vagy igen? Na, mindegy.– Azt szeretném mondani, hogy én, hogy mi… hogy az osztály nevében mi egy új osztályfőnököt szeretnénk, és ebben a füzetben – mutatok a padon heverő matekfüzetre – benne van minden, hogy miért.

Semmi válasz. Tovább ír. Majd egyszer csak felnéz a szemüvege fölül, összecsukja a naplót, és leteszi a tollat.

– Jó, hogy állva maradtál, Eszter, mert rólad szeretnék valamit mondani az osztálynak.

Rólam akar valamit mondani? Nem ez volt eltervezve! Nem fogsz te itt semmit mondani, mert én jövök.– Ööö… mi is akarunk… mondani valamit, Irénke néni. Mi egy új osztályfőnököt szeretnénk.

Irénke ekkor hirtelen a tábla felé fordul. Nem tudjuk, miért. Mindenki sugdolózni kezd.

– Sír! – suttogják az első padban lévők.– Sír! – hullámzik végig az osztályon a hátsó padokig. És igen. Egy zsebkendőt vesz elő a tanári fiókjából, és letörli a könnyeit. A könnyeit? Talán Borinak igaza volt. Mégis érző ember, és most össze fog omlani. Te jó ég!– Irénke néni, mi csak…

– Nos, érdekes egybeesés, Eszter, hogy ma már másodszorra hallom ezt – szipogja bele a zsebkendőbe. – Már az első esetben is mélyen megrendültem, mert úgy gondolom, hogy nem ezt érdemlem. Lehet, hogy szigorú vagyok, de következetes. Lehet, hogy követelek, de csak azért, mert a javatokat akarom. És a helyzet az, hogy ma bent járt egy szülő az igazgató úrnál, mert aggasztotta az osztályunkban történő események sora, és legfőképpen a gyermekekre, köztük az ő gyermekére gyakorolt hatásod, Eszter.

Mi??? Mi történik itt? Ki lehetett az? Milyen hatásom?

– Nehezményezte, hogy az osztályban kialakuló közhangulat újabban nem megfelelő, hogy a diákok élére egy olyan deviáns gyerek került, aki életveszélyes dolgokat művel, a tetőre mászkál, a jegyei rosszak, egy tárgyból bukásra is áll, és aki újabban mindenkit az osztályfőnök ellen igyekszik hangolni. Persze én mit tehettem volna. Védtem az osztályt, mint ahogyan az egy osztályfőnöktől elvárható, de nagyon kíváncsi lennék, hogy mit tudsz erre mondani, Eszter, nekem és a közösségednek?

Hallgatok. Csak arra tudok gondolni, hogy ki lehetett vajon az a szülő, és hogy most ebből hogy ju-tunk el az igazgatóiig. Nézem a többieket, kellemetlen ficergések, egymásra nézések mennek, de ezek nem ugyanazok a tekintetek, mint az előbb. Mintha valami nem lenne rendben.

– Ha esetleg le szeretnéd tagadni, akkor elmondanám, hogy ez a szülő behozott egy barátságkönyv nevű füzetet, amiben te, Eszter, rólam gyalázkodó hangnemű kijelentéseket tettél, amelyeket most nem idéznék, mert az igazgató úr rám való tekintettel inkább nem mutatta meg. Ilyen kellemetlen helyzet! Elfogadhatatlan, hogy ez egy ilyen jó hírű iskolában…

Bori anyja volt az. Micsoda szemétség! Biztos elvette Boritól a könyvet, és elolvasta. Na de nekem most össze kell szednem a bátorságomat, és ki kell mondanom az előre kigondolt forgatókönyv szavait. A többiek folyamatosan jeleket küldenek egymásnak. Hanna és Liza mintha nekem is próbálnának valamit mondani. Talán azt, hogy siessek, és húzzak bele? Nem értem, mit akarhatnak. Zavarodottan kapkodni kezdek, kinyitom a füzetet, és… minden kommentár nélkül odanyújtom neki azt az oldalt, ahová a gyűjtéseket vezettem.

– Mi ez? – kérdezi pattogósan. – Mi… mik ezek a förtelmek, hm? – dadogja. – Aggszűz? Vénkisasz-szony, szipirtyó, hárpia. Kikérem magamnak! – suttogja zavartan.

– Nem csak én írtam, mindenki írt bele! – mondom végül nagy nehezen.

– Igen? Nocsak! – csuklik el a hangja megint. – Mindenki? Szóval új osztályfőnököt szeretnétek? Hát tényleg ilyen borzalmas vagyok? Hm, gyerekek? Na, akkor lássuk, ki az, aki szerint én vagyok a gonosz maga. Álljon fel, aki így gondolja!

Most kell mindenkinek felállnia egyszerre, ahogy elterveztük. Gyerünk, emberek! Álljatok fel! Halljátok? Mi van veletek? Miért hajtja le mindenki a fejét?

– Ismétlem, ki írta rólam ezeket? – harsogja hirtelen Vácz Irén. – Álljon föl!

Hosszú perceknek, sőt, óráknak tűnő másodpercek telnek el, és senki sem áll fel. Csak Magnus áll mellettem egyedül, némán, és amikor a helyzet már kezd annyira végtelenül fájó, keserves és megalázó lenni, hogy úgy érzem, nem bírom ki, akkor egy idő után roppant ügyetlenül, de még a kezemet is megszorítja. De sajnos ez itt most kevés. A lavina lezúdult. De nem Irénkét temette be, hanem engem.

Mennyire volt váratlan ez a megoldás/fordulat a főszereplő és az osztálytársai részéről?

Milyen magatartásminták jelennek meg?

Kinek mennyire érthető a viselkedése?

Te mit tennél Vácz Irén helyében?

Mit tennél az osztálytársak helyében?

24. fejezet

Ennyi voltál. Érzem, ahogy elfogy az erőm. Mi van azzal, hogy nem kéne tűrni, hogy így bánjon velem? Mi van azzal, hogy mások is utálják? Hogy mi ezen közös erővel változtatni fogunk, és hogy elűzzük együttes erővel a gonoszt? Körbenézek, de mindenki lesütött szemmel ül, némán maga elé bámulva. Csak László Flóra kezd el suttogni egy idő után, hogy: „Naaaa! Álljatok már fel! Ne csináljátok már! Ti mondtátok ezeket!” Mindenki ülve marad. Irénke győzött.

– Nos, Eszter! Senki sem vállalja, hogy részt vett volna ebben a förtelemben – mondja, miközben tekintetével az iskolaudvart pásztázza az ablaknál. – Nem tudom, mire készültél ezzel, de most hadd mondjak én is valamit rólad, ha már voltál szíves ilyen alávaló dolgokat írni rólam. Ugye nem bánod? – kérdezi, miközben visszafordul az ablakból, és egyenesen felém tart.

Mit mondhat itt Vácz Irén?

Te mit mondanál a helyében?

29. fejezet

Miután Irénke kegyteljesen levonul a színről, egy csomóan odajönnek hozzám, szóval nincs sok időm a matekon rágódni. Persze akad olyan is, aki inkább csak röfög a háttérben, és Boriék is aktívan sugdolóznak valamit rólam, de legalább a jelek szerint már nem vagyok láthatatlan.

Jó, hogy nem rúgtak ki – mondja egyszer csak Tomi mindenki előtt. – Nem lett volna fair. Mi is benne voltunk az irénkés dologban.

Na igen. Jó gyávák voltatok! – kiált fel mellettem Flóra.

Maradjál már, Fogasmaci! – kiabál neki vissza Tomi. – Te benne se voltál. Egyedül te nem voltál benne.

Mert hülyeségnek tartottam.

De ti meg mind benne voltatok! – ordítom egyszer csak el magam teli torokból, mire hirtelen néma csend lesz. – És cserben hagytatok!

Mindenki rám mered. Még Magnus sem szól egy szót sem. Most meg mi van? Bámulnak, és egy szót sem szólnak. Ez a figyelem már kezd egy kicsit sok lenni, így gyorsan bevágom a feladatlapot a táskámba, és a vállamra kanyarítva a hátizsákot elhagyni készülök a termet.Jössz? – kiáltom oda Flórának, aki gyors mozdulatokkal szintén pakolni kezd.Ugye tudod, hogy most szénné égnél, ha azt mondanám, hogy „bocs, de nem”?

– Tudom! – felelem, miközben türelmetlenül topogok, hogy siessen, és jelentőségteljesen felteszem az eddig rejtegetett szemüveget. Milyen más élesen látni. Látom a táblát. Látom a többieket. Látom, ahogy Bori éppen felemeli a kezét a szája elé, hogy Hannának súgjon valamit. Látom, ahogy elvigyorodnak, látom, ahogy Tomi éppen azon agyal, hogy mit válaszoljon vissza, és már nem is akarok olyan lenni, mint ők. Nem is tudnék olyan lenni, de nem is akarnék. Asszem, én sosem leszek az a népszerű lány. De már nem bánom. Látom Magnus girbegurba fogait kivillanni, ahogy elégedetten mosolyog a történteket látva. És végre látom a táskákat a szeme alatt, amikre mindig panaszkodott, és nem tudom, hogy a szemüveg-e az oka, de látom magunkat kívülről, ahogy a nagy nehezen elkészülő Flórával elhagyjuk a 6. b termét. Mint két westernhős.

– Te jó ég, iszonyatos ez a szemüveg! – mondja Flóra a folyosóra érve. – Kábé mintha a nagymamámé lenne.

– Nem véletlenül kértem egy másikat.

– Hát ennél bármi jobb lenne. Becsukott szemmel választottad, vagy mi?

– Figyelj, esetleg lenne kedved eljönni velem az optikába, segíteni kiválasztani az újat?

– Nézd, én magányos farkas vagyok! – áll meg Flóra a folyosó közepén. – Nem barátkozom, de azért köszi a meghívást. Amúgy is egyedül kell kiválasztanod, hiszen a te fejeden lesz. Elkomorulok. Hogyhogy Flóra nem barátkozik? Hogyhogy magányos farkas? Nem is zavarja, hogy nincs barátja? Van ilyen ember?

– De van ám! Remek szellem lenne belőle! – nézi elérzékenyülve Magnus. – Hülye barátságozás! Állandóan. Bleeeeh! Csak a baj van vele!

– Rendben – mondom szomorúan.

– Jaj, már, csak hülyéskedtem. Persze hogy elmegyek veled. Te mindent komolyan veszel?

– Az ilyesmit igen. És ezzel ne viccelj!

– Úúú, mert mi lesz? Megmondasz a nagymamádnak?

– Na, ezért megöllek! – dobom le a táskámat a földre. – Gyere ide! – kiáltom Flórának, aki mint a nyúl, úgy lő ki a folyosón.

– Három tesóm van, abból kettő fiú! Akkor se érsz utol, ha fénysebességre kapcsolsz, te csiga! – ordítja teli torokból az üres folyosón rohanva, miközben én és Magnus lihegve próbáljuk utolérni, hiába.– Idegesít! – dühöngök lihegve Magnusnak. – Mikor elképzeltem egy barátot, nem ilyennek képzeltem.

– Hanem?

– Hanem aki kedves és figyelmes és aranyos.

– Túl sokat olvastál a barátságokról! Általában, amiket írnak róla, az süket duma. A legtöbb ember idegesítő, és rosszabb esetben meg unalmas. Érd be ennyivel! Ne keress olyan tökéletes, mindenben perfekt, édes, aranyos csúcsarcot… mint amilyen te vagy, Konrád, mert én mondom, ilyet nem fogsz találni! – röhögi Magnus a képembe.

– Ne kezdd el te is!

– Mert mi lesz? Csak nem… megfogsz?

– Például! – iramodom utána, mire ő felröppen, és hatalmas, földig érő kabátjának suhogása lengi be a teret, én pedig boldogan iramodom utána, pedig tudom, hogy nem fogom utolérni. Hamarosan el fog tűnni. És nekem el kell engednem.

Hogyan alakul Eszter, az osztály és Flóra kapcsolata?

Ki lehet Magnus, hogyan képzelitek el?

Mi hozhat valódi oldást a konfliktusra?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.01.28.
Hiába az Erasmus-botrány, több állami egyetem egyeztet a kormánnyal a modellváltásról
Még javában folyik a vita az Európai Bizottság és a kormány között, hogy elvesztik-e az uniós támogatásokat a közérdekű vagyonkezelő alapítványokba kiszervezett egyetemek, de az sem kiz...
(Forrás: hvg.hu)
--
2023.01.25.
23 év tanítás után felmondott a Karinthy Frigyes Gimnázium tanára, Berta Beáta
Mint írta, most már azt a példát tudja mutatni, amelyet a legfontosabbnak tart: ha valahol nem becsülnek meg, ha a véleményed nem számít, ha megaláznak, mert azt hiszik, megtehetik, akkor ne...
(Forrás: hvg.hu)
--
2023.01.25.
AZ ELIT MINDIG MEG FOGJA SZERVEZNI A SZÍNVONALAS OKTATÁST A GYEREKEINEK, A KORMÁNY PEDIG CSAK A SAJÁT ÉRTELMISÉGI RÉTEGÉNEK KINEVELÉSÉBEN ÉRDEKELT
Van-e egyáltalán válság a hazai oktatásban, lehet-e valódi krízisről beszélni? – lépett egy lépéssel hátrébb a kerekasztalt megnyitó kérdésével a korábban az MTA Molekuláris Farmakol...
(Forrás: Qubit)
--
2023.01.25.
A közszolgálati dolgozók a tanársztrájk mellett mozgósítanak
Boros Péterné, az MKKSZ vezetője tavaly tavasszal elmondta, új sztrájktörvényre is szükség van, mert a jelenlegi a közszférában alkalmazhatatlannak minősül. A pedagógusok pedig – az eln...
(Forrás: Mérce)
--
2023.01.25.
Gábor György–Sükösd Miklós: Egyetemi autonómia vagy pártállami alapítványok?
A fideszes alapítványok létét az Európai Bizottság és 25 európai uniós kormány összeegyeztethetetlennek látja az egyetemi autonómia (és az azon alapuló tudományos, oktatási és tanszabads...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.01.25.
Nem tolonganak a magyar egyetemisták, hogy az Erasmus programban külföldön tanuljanak
Vitás kérdés, hogy a nyelvvizsga előírása jó vagy rossz dolog. Az egyetemeknek gondoskodniuk kell arról, hogy a hallgatók minél magasabb szintű, értékes diplomával rendelkezzenek. Ugyanakkor...
(Forrás: Népszava)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep