Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2011. február 24. csütörtök, 13:39

Díjnyertes novellák 9.

Berta Péter – Moha, a hős

Moha, akiről már biztos megtudta a kedves olvasó, egy álomszép intelligens, okos és rendíthetetlen harcosnő volt, akinek birtokában volt a félelmetes pálpusztai sajtot lövő csúzli, és egy sugárhajtású betonkeverő, ami mellesleg egy orosz fejlesztésű űrhajónak indult csak. Moha megszerezte a technológiát, így rajta kívül senki nem tudott betonkeverővel repülni.

Miután a heringet megette, és a levélnek adott egy pohár paradicsomlevet, azonnal bepattant a betonkeverőjébe és elindult délnek a félelmetes Tarjánba.

Meg sem állt, amíg útját nem állta egy nagy erdő, melyben állítólag a rézfaszú bagoly élt. Itt leparkolta a betonkeverőjét, majd bement az erdőbe elkapni a baglyot, hiszen jól tudta, hogy manapság a réznek kilója 800 forintot is elérheti.

Miután ivartalanította szegény baglyot, továbbszáguldott és véletlenül elgázolt egy néger kisgyereket, aki a búzamezőn szaladgált, és bumm, így lett a Csokapik.

Olvass tovább…

Buka Zoltán – Kérdőjel

Egy elegáns mozdulattal kinyitottam a matekfüzetet, de szinte ugyanazzal a lendülettel vissza is csuktam. Óvatosan, félve inkább egy üres A4-es lapot raktam magam elé padra, majd a táskámból tollat vettem elő, szétszedtem, ellenőriztem benne a betétet, aztán összecsavartam és letettem párhuzamosan a fehérlő papírlap mellé.

Készen állok, itt az idő alkotni, itt az idő az önkifejezésre! Valami nagyon fontos dologról kellene írni, valami szépről, valami példátlanról. Az sem mindegy ugyebár, hogy miképp fogalmazom meg, egyedinek kell lennie és korszakalkotónak. Miközben ezen tűnődtem, felvettem a tollat és furcsa, amorf ábrákat rajzoltam az addig makulátlan lap jobb felső sarkába.

Olvass tovább…

A két novelláskötet megrendelhető az Underground Kiadótól:

És akkor megszólalt a csengő

És ez így van jól

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep