Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2011. február 17. csütörtök, 6:21

Díjnyertes novellák 8.

Gellér Barnabás – Egy magyar élet kicsiny tragédiája

Eget rengető, dobhártyát szakító, csikorgó zakatolás, vasúti megálló, kietlen táj ébreszt édes álmomból. Oldalamat kékre-lilára nyomták a kemény pad vasrácsai. Homályos látványként terül elém a sivár homok végtelene, mint sziszegő csörgőkígyók ijesztő rengetege. Úgy figyelek most én is, mint kobrák a prédát lesve, úgy vizslatom, miért e zaj, s miért a napfelkelte.

Elnézek jobbra, felfelé s balra… Nincsen rozsdás jelzőtábla. Hol vagyok? Egyáltalán, hogy kerültem ide? Honnan jöttem? Mint idegen, vitorlázom parttalan; mozgásom fáj, zajos; lelkem egész hangtalan. Mellettem a széltől imbolygó vodkásüveg. Megszokott csuklómozdulattal hörpintek belőle még egy kortyot; és még egyet. Elfogyott. Egy barna papírzacskóban gyros- és gesztenye-egyveleg. Éhes vagyok. Görnyedt testemet közben végigjárja az alkohol melege, nyújtózom lágyan.

Megtaláltam a prédám, egy mocskos bakterház, irány a napvilág, mosakodnom kell. Szélnyikorgatta korhadt bejárati kapu, feltört járólapok fogadnak, mint harcmezőn szalutáló ólomkatona-sereg. Sehol egy lélek, minden mozdulatlan. Kísértetek kísérnek a toalettig, majd újra zaj, ott benn van valaki. Hallom durva lépteit, beleborzongok a vízcsap nyitásának éles lármájába… és csend.

Nyílik a zöld festékfoltokkal tarkított ajtó. Embert látok? Vagy csak a vodka hatása? Kalauz lehet ez a különös emberforma?

Mert a nő csak lány, a férfi pedig fiú. És a lány hiú, magára húzza a megszabott takarót.

Olvass tovább…

Antal Attila – Robi bá

„Az erő legyen veled!”

Robi bá-ról még annyit kell tudni, hogy nemrég kint volt Párizsban. Behozott vagy száz darab fényképet. Abból 60–70 az Eiffel-toronyról készült, meg a hosszú sorról, amit ők végigvártak. Összesen egy képen volt fellelhető.

Úgy állt ott, mint aki tudja, ha visszanézi majd azt a képet, akkor az egy kész vicc lesz. Ezt érezte feltehetően, joggal. Kiutazott, itt van, és boldog, ugyan másnapos, de 4 órától ismét ingyen ihat bármit a hotel kishűtőjéből.

Vékony, alacsony ember volt az öreg, arca elnyűtt, ábráját sok gúny és humor formálta eddig. Olyan volt, mint egy kártevő baktérium, aki azt hiszi, megtehet bármit a világgal. Állandóan beszélt, furkálódott, a végső határokat kereste az embereknél, a hangot, amit még eltűrnek vele szembe. Mindenkit annyira lealacsonyítóan szólított meg, amennyire szókincséből tellett. Persze csak a maga módján, viccből. Nem is lehetett komolyan venni az öreget. Folyton ivott, és csak beszélt, de ő volt a bölcs itt a sokak között, valamiért. És ezt mindenki érezte.

Olvass tovább…

A két novelláskötet megrendelhető az Underground Kiadótól:

És akkor megszólalt a csengő

És ez így van jól

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.05.27.
DR. GYURKÓ SZILVIA: „AHOL ÉVEKIG TUD GYEREKEKET BÁNTALMAZNI VALAKI, OTT NEM ÁRTATLAN SENKI”
A titkoknak az a természetük, hogy kiderülnek. Soha nem volt olyan erős a nyilvánosság, mint most. Joggal félhetnek azok, akik eddig bíztak a saját hatalmukban, és abban a képességükben,...
(Forrás: WMN)
--
2023.05.27.
Nem hangsúlyos téma a társadalomban, hogy mi történik a gyermekvédelmi szakellátásban
A társadalomban nagyon sokféle kép él a gyermekeltűnésekkel kapcsolatban. Amikor egy kisgyerek tűnik el egy családból valamilyen fatális véletlen folytán – eltéved, elkóborol, elsodró...
(Forrás: Népszava)
--
2023.05.27.
Kiakadt a magyar apuka: a sporttagozatos suliban felmondtak a tesitanárok, az informatikai szakközépben nincs informatikatanár
Korchma Zsombor beszámolója szerint a helyzet így a 2022/2023-as tanév vége felé a következő:Az informatikai szakközépiskolába járó fiának szeptemberben volt informatikatanára utoljára...
(Forrás: rtl.hu)
--
2023.05.27.
Tiltakoznak a diákok, mert érettségi közben rúgták ki a történelemtanárukat
A hivatalos indoklás szerint azért kellett elbocsátani M.-et, mert szakmai minősítése 2 százalékkal elmaradt a központilag előírt szinttől. Úgy tudjuk, hogy a szakmai elkötelezettséget é...
(Forrás: 444.hu)
--
2023.05.27.
Hiánypótló egyetemi szakképzés indul a MOME-n
Az itthon és külföldön egyaránt dinamikusan fejlődő szolgáltatástervezési szakmában egyre több vállalat és intézmény keres service designert, hogy segítségükkel tökéletesítsék szolg...
(Forrás: portfolio.hu)
--
2023.05.27.
„Ne csak mi tudjuk, hogy baj van” – mindkét elsős osztály tanítónője elmegy a hosszúhetényi suliból
Két elsős osztály is indulna ősszel, de mindkét kijelölt tanítónő elmegy a hosszúhetényi általános iskolából. A hír meglepte, elkeserítette a szülőket, akik dühösek és cselekedni...
(Forrás: Telex)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep