Andor Mihály Lépéskényszer című, idézett cikkében mindenekelőtt a reformoktól idegenkedő pedagógusokat teszi felelőssé a közoktatás kudarcosságáért. Ennek tudatában tartjuk szükségesnek, hogy meghallgassuk a másik felet is. Csirmaz Mátyás arról ír, hogy a reformvonat pedagógus utasaként miként is élte meg az elmúlt másfél évtized változásait.

„Mielőtt útra kelsz, fontold meg jól, hogy a sorsod hív, vagy a végzeted kerget. Ha a sorsod hív, egy Találkozás felé közeledsz éppen, de ha a végzet elől bujkálsz, egész életedben csak a személyes történeted elől fogsz menekülni. Hiszek a találkozások misztériumában. Az alábbiakban kilenc »iskolás« találkozás emlékét idézem meg, hogy legvégül leírhassam a tizediket, okulásul és emlékeztetőül.” (Perjés István)

Az utóbbi években a blogok gyors terjedése és spontán összekapcsolódása révén megjelent az interneten egy pedagógusokból szerveződő közösség, az egyik résztvevő szavaival élve a virtuális tantestület. Egy olyan „tantestület”, amelynek tagjai – anélkül, hogy személyes ismerősök lennének – rendszeresen megosztják egymással örömeiket, gondjaikat, sikereiket, kudarcaikat, és emellett folyamatosan reflektálnak mindarra, ami az iskola világában aktuálisan történik.

A média egy része szerint az iskolák élete szenzációs botrányok sorozata. Ma már nem is számít igazi szenzációnak, ha a diákok semmibe veszik egy tanár személyiségi jogait, megsértik, illetve a technika lehetőségeivel élve nyilvánosan megalázzák őt. Még mielőtt (nagyrészt joggal) elkezdenénk méltatlankodni, és tovább sorolni a hasonló eseteket, érdemes egy-egy ilyen ügy mélyére nézni.

Az OFOE új partnere az Apró-cseprő, a Gáspár Sarolta vezette rádióműsor online változata. Az oldalon havonta változó tematikával folyik majd a párbeszéd a gyereknevelés hagyományos és napjainkra jellemző problémáiról.

„… A hely, az iskolához közel, gyalog is érhetős távolság, de van, mert intéztük gyermekjóléttel bérlet a helyi buszra, csizma a lábra és étkezés és tanszer…” – írja Terepmunkás. Az ő szavaival kezdi a virtuális kongresszus a téli szünetet.

A foglalkozás célja felismertetni, hogy az ajándékkal kifejezzük megbecsülésünket, szeretetünket, pozitív érzelmeinket valakinek, aki fontos a számunkra; az ajándékkal szeretnénk örömet szerezni. Ám az ajándékozás és az ajándék elfogadása ennél sokkal bonyolultabb: meg kell tanulni ajándékozni és ajándékot elfogadni is. (Török Ildikó óraterve 11-13 éveseknek.)

„Ha a tanár nem tudja feldolgozni saját belső feszültségeit, nem boldogul a személyközi konfliktusokkal sem. Hányszor találkoztam alacsony önértékelésű kolléganővel, aki diákjaiban saját életének a megrontóit látta, vagy nyugdíj előtt álló kollégával, akinek nincs már türelme sem a tanulókhoz, sem a szülőkhöz, de még a munkatársaihoz sem.” (Kováts Nóra írása.)