2009. február 11. szerda, 5:24
Komoly gondok a felszín alatt
„Az a képzetem, hogy olyan a mi iskolánk, mint egy elhízott, lomha testű pacni, amit nem tudunk kimozdítani tehetetlenségéből, de mivel érezzük, hogy valamit mégiscsak kell tennünk, pántlikákat (»liberális iskola«), masnikat (»gyermekközpontú iskola«) kötözgetünk a hájas testére, majd megdicsőülve nézegetjük, hogy milyen szép is a mi gyermekünk.” (Federmayer Katalin)
„Jószerével mindegy volt, hogy a gyerek mennyit tanult meg, és amit bevésett, milyen mobilitással elevenítette fel, ugyanis egy másik íratlan elv az volt, hogy márpedig senki sem bukhat meg. Ez a »didaktikai elv« gyanúsan egybehangzott a senki sem lóghat ki a sorból irányvonallal, mely az egész társadalmat áthatotta.” Ady András írása a forradalom előtti és utáni romániai nevelési elvekről.
„A gyerek, a diák épp olyan gyarló, egoista, boldogságát nem-legitim módokon is előmozdító ember, mint a felnőtt, a tanár. Ezt kéne elhinni és elfogadni a tanároknak, és ezt kéne elfogadni és tudni a diákoknak. És ez az elfogadás és tudás mindjárt paradox módon kezdene működni: felszabadulna az egymástól való félelem, egymáshoz való bizalmatlanság – és a bántásokra, a legitimációs hiányokra hirtelen már nem is volna annyira szükség –, mert tudnánk, hogy egy húron pendülünk.” (Veszprémi Attila válasza 
„Mit változtat a helyzeten, hogy a tanárodról van szó? Nincs fórum és lehetőség arra, hogy elmondd neki a véleményedet? Dehogy nincs! Csak valószínűleg többnyire egymás között beszélitek meg az efféle dolgokat, vagy kissé torzított formában a szülőkhöz jut el, és senkinek nincs bátorsága ahhoz, hogy az osztály nevében kiállva elmondja!” (Vatai Éva válasza 
„Néha az osztály véleménye megoszlik egy-egy tanárról, de van, amikor egytől egyig mindenki ugyanazt érzi. Ezt többnyire nem a tanításának minősége befolyásolja, hanem a gyerekekkel való bánásmódja. Egyes eseteknél elgondolkozom: vajon néhány egyén azért megy pedagógusnak, hogy olyan embereket alázzon meg egész életében, akiknek nem áll módjukban kifejteni a véleményüket?”
12 éves pedagógiai munka és eredménye lesz látható 2008. február 18-án 15.05-kor az MTV2, február 20-án 12.20-kor az MTV1 Sorstársak című műsorában. A riportfilm a Zöld Béka Baráti Körről szól, és arról a tevékenységről, mely ebben a formában szinte egyedülálló a civil és hivatalos szervezetek között.
A serdülők már korai kapcsolataikban is hosszú távra – évekre vagy hónapokra – terveznek, ez az arány azonban meglepő módon a 17-18 évesek körében alacsonyabb, mint a 13-14 évesek körében. A fiatalok többsége középiskolás korban vagy csak ezután veszíti el a szüzességét – derül ki többek között Szenczi Beáta friss kutatásából.
„Úgy tapasztalom, hogy az utóbbi időben a tanulók és tanárok között nem csupán újjá éled, hanem felerősödik az ellenséges, olykor háborús hangulat. Pedig igazán régen volt, pontosan 1942-ben, amikor a nagy pedagógus, Karácsony Sándor, a nyolcéves háború színtereként emlegette az iskolát.” (Szekszárdi Júlia írása.)
Az osztályfőnöki munka szempontjából rendkívül fontos változás a közösségek szerepének elhalványulása, az egyéni érdekek előtérbe kerülése. Az ún. közösségi nevelés jelentősége, tartalma, eszköztára részben elavult, részben méltatlanul elfelejtődött. Egyáltalán beszélhetünk-e ma az iskolában közösségi nevelésről? Vagy maga a kifejezés is lomtárba való?
