2005. július 31. vasárnap, 23:59
Osztályfőnöki óra a halálról és az életről
Foglalkozzon-e, foglalkozhat-e, tud-e foglalkozni a halál problémájával az iskola? Nagyon nehéz erre a kérdésre válaszolni. Az iskolában tanító pedagógusok döntő hányada is olyan korszakban vált felnőtté, amely a fentebb leírt ambivalens viszonyok megoldására, ha úgy tetszik, kezelésére, a „halál nélküli” élet illúzióját találta ki. Épp ezért könnyebb azzal elhárítani a problémát, miszerint: a halál problémája nem gyereknek való, a halálhoz tapadó – sokszor misztikus – félelmek még a harmonikusan fejlett személyiségű, egészségesen szocializált gyermekeket is megterhelik...
Most, amikor annyi jogos kritika éri a pedagógusképzést, az iskolai nevelőmunkára történő felkészítés elégtelenségét, érdemes lenne tanulni a múlt örökségéből. Mintha nagy- és dédanyáink korában egy sereg olyan, máig is érvényes dolgot tudtak volna már a „pedagógusmesterségről", ami már elhalványult, elfelejtődött, illetve ha hellyel-közzel létezik is, nincs meg a jogos becsülete. Középiskoláról van szó, pontosabban középfokú tanítóképzőről. Az itt közreadott képzési program segíthet a saját iskolai nevelési terv kialakításánál is. A XXI. században fejlesztendő „kompetenciák" közül talán csak az informatika hiányzik belőle...
„Jelenleg 25. évemet taposom ezen a pályán. (...) Ebből a negyedszázadból 20 évet »osztályfőnökösködtem«. Két évig, amíg főiskolás voltam, addig nem kaphattam osztályt, »csak« napközis lehettem, egy évig pihentem, most pedig két éve tudatosan nem vállaltam osztályt. Ennek okait boncolgatom ebben az írásban, talán azért is, mert magamnak is szükségem van magyarázatra, miért húzódozom mostanában az osztályfőnöki munkától.”
A szerző egy olyan, nem mindennapi és tanulságos konfliktus elemzésére vállalkozik, amelynek középiskolai tanulmányai során lehetett szemtanúja. Elsődleges elemzési szempontja az érintettség megállapítása, amely különösen nagy jelentőséggel bír akkor, ha a kialakult konfliktus több embert érint, és idővel még többen sodródnak bele (pedagógus, tanuló, osztálytársak, szülő, pedagógus kollégák).
Szili Edit írásából egy 11. évfolyamos gimnazista, Zsolti történetét ismerhetjük meg, aki családi körülményeinek megváltozása miatt kerül súlyos lelki válságba. Az eset nem egyedi, olyannyira nem, hogy szinte bármelyik osztályban találhatunk hasonló problémával küszködő kamaszt. A kérdés csupán az, vajon osztályfőnökként képesek vagyunk-e diákunk krízisének olyan pontos regisztrálására, mint ahogy azt a szerző teszi.