2017. január 3. kedd, 17:23
PSZICHOháttér 22. – Krízisben
A krízis még nem vészhelyzet, és nem is feltétlenül baj. Lehet akár a természetes fejlődés része is, és mint ilyen, inkább lehetőségként, mint zavarként érdemes azonosítani. Abban a szemléleti keretben azonban, amelyben a problémát is bajnak tekintik, miközben csupán feladatot jelent, a krízisből is jó eséllyel vészhelyzetet lehet generálni. A krízis ugyanis feladatok megoldását kívánja, kihívást jelent, amihez igen komoly lelki és szellemi erőket kell mozgósítani. Éppen ezért nem népszerű műfaj, általában igyekszünk is elkerülni, és ezzel csak még nagyobb válságot, akár komoly bajokat idézhetünk elő (Gyarmathy Éva).
Minden érdeklődőt szeretettel vár a Dyslexiás Gyermekekért Egyesület január 25-én a Villányi úti Konferenciaközpontban tartandó rendezvényére. Előadó: Dr. Taskó Tünde Anna. Az előadás során bemutatott KATT kérdőív segítséget jelenthet abban, hogy a pedagógusok felfigyeljenek az alulteljesítő tanulókra, és képet kapjanak azokról a területekről, amelyek a fejlesztés alapját szolgálhatják.
Most, hogy a civilek vegzálása úgy tűnik kormányzati stratégia lett, talán érdemes kihangosítani, mit tudnak a kiátkozott civilek hozzátenni azoknak a problémáknak a megoldásához, amelyekről az állam nem hajlandó tudomást venni. Ilyen – többek között – a gyerekszegénység, egyáltalán a generációkon átörökített szegénység, ami egyre több település, egyre több család, gyerek jövőképét határozza meg jóvátehetetlenül (L. Ritók Nóra).
Tegnap tapasztaltam meg éppen, hogy diákjaink ismerik híres elődeink neveit, de arról már fogalmuk nincs, ki mit követett el azért, hogy a neve fennmaradjon az utókor számára. Kölcsey, Széchenyi, Petőfi, Ady, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth... Csak egy halmaz részei, akiknek a nevét illik hibátlanul leírni. Szóval József Attila. Kedvenc költőm. Mit mondjak róla, hogy a név mögött meglássák az embert is? (Pfeifer Erzsébet)
H.Róbert egy félévvel ezelőtt azzal a kéréssel keresett meg bennünket , hogy valamilyen formában megoszthassa állami gondozásban eltöltött évei tapasztalatait és az azt követő időszak nehézségeit, kihívásait. "Ezzel az a legfőbb célom – írta –, hogy példát mutathassak azok számára, akik hasonló helyzetbe kerültek, vagy épp már kikerültek az állami gondozásból". Mivel a témát és a célt magunk is fontosnak tartjuk, úgy döntöttünk, hogy közre adjuk a történetét.
A hatékonyság e szembeszökő hiányának nyilván nagyon sok oka van. Egyet emelnék ki, mert kulcsfontosságúnak tartom: a fiatalok nem szeretnek az iskolában lenni, túlélésre játszanak, életük súlypontja az iskolán kívül található. Ezt közönségesen a motiváció hiányaként szoktuk emlegetni. Az iskola kényszer, kellemetlen kényszer, márpedig a kényszer nem kedvez a tanulásnak. Az iskola nem jó hely. És megfordítva: azzal tehetnénk a legtöbbet az iskoláért, ha jobb hellyé tudnánk tenni, ha a gyerekek ott jobban éreznék magukat. Többet érne ez minden módszertani megújulásnál (Knausz Imre).