2014. december 3. szerda, 8:04
MI – 3. (Egy ofő naplójából)
Hát...ez egyszerűen zseniális volt! Véresen komolyan vették, óriási lelkesedéssel dolgoztak a feladatok megoldásán, százszor annyi energiát feccöltek bele, mint amennyit egy intenzív két órai tanulással elérhettünk volna. Két biológia óra ment el erre, de megérte! Annyira jól sikerült, hogy R. néni megígérte nekik, ha továbbra is úgy működnek az óráin, mint ahogy eddig, akkor gyakran találhatják szembe magukat hasonló számonkéréssel. Így azért ki lehet bírni! Úgy beszéltek erről a dologról, mintha valami élvezetes szakköri foglalkozáson vettek volna részt. Élménypedagógia? Mindegy minek becézzük, a lényeg, hogy műűűűűűűűűűűűűűködik!!!!! (DZS)
Manapság, amikor a pedagógus- és segítő kollégákban munkálkodik a felgyülemlett keserűség, a tanulók leterheltsége is egyre nő, a tantestületek sorra hívják fel a figyelmet, milyen feszültséget keltő utasításoknak kell eleget tenni az iskolákban, úgy érzem, meg kell osztanom veletek egy kedves kis történetet, hogy ne csak a negatívumokat soroljuk nap, mint nap. (Szabó Andrea)
Az ez év májusában induló projektet a program ötletgazdája és megvalósítója, Prievara Tibor diákjaival együtt mutatja be a szekcióban. A program lényege, hogy a kórházba kerülő diák a kórházpedagógus segítségével kapcsolatba kerül egy középiskolai csapattal (szaktanár, diákok), akik kifejezetten az ő számára fejlesztenek online, interaktív tananyagot.
Vezetői pályám elején még találkoztam az iskolában kiabálással a tanár részéről, mára azonban ez teljesen megszűnt. Egyetlen pedagógus sem kiabál. Miért? Mert én sem kiabálok. A probléma rendezése még a legsúlyosabb rendbontás esetén is azzal kezdődik, hogy a diák bejön az irodámba, leültetem, egészen másról elbeszélgetünk, és utána térünk rá a konkrét esetre. Felderítetlen, ki nem vizsgált ügyek nincsenek. A kollégák eltanulták és maguk is alkalmazzák ezt a stratégiát, és nem gondolják, hogy egy gyereket hozzám kellene behozni, vagy hogy minden ügyben nekem kellene igazságot tenni. (K. Nagy Emese)
Mindig az a félelmünk, hogyha nem osztályozzuk azonnal a gyerekeket, akkor nem foglalkoznak majd a feladattal, az én tapasztalatom viszont az, hogy így sokkal többet dolgoznak, még ha nem is mindig a kezdetektől. Ennek a rendszernek az egyik nagyon fontos pozitívuma, hogy a negatív értékelést sikerült szinte teljesen kiszorítani, és ez nem ment a munkamorál rovására. A másik, hogy a diáknak sokkal nagyobb szabadsága van abban, hogy ő mit és hogyan szeretne csinálni. Joga van például néha nem tudni dolgokat, viszont bármikor, bármit hozzátehet a munkájához. (Prievara Tibor)