2014. május 22. csütörtök, 7:59
Az elavult és félelmetes kisködmön
"Egy ilyen bárgyú név mögött egy bosszantóan depis regény rejtőzik. Aki 2-szer elolvassa, az 8 évig antidepresszáns szert szed, vagy ha ezt nem csinálja, akkor felakasztja magát." Többek között ez olvasható egy alsótagozatos gyerek Kincskereső kisködmönről szóló fogalmazásában. Az írást sokan olvassák, lájkolják, a többség egyetért a véleménnyel. Valóban Mórától kell féltenünk, megóvnunk a gyerekeinket? – kérdezi a jelenségre reflektálva Szabó Anna.
Egy évtizede jelent meg a honlapunkon az osztályfőnöki
és etika órákon folyó beszélgetéseket segíteni szándékozó sorozat. A kilenc ajánló közül itt a gyermekszegénységgel foglalkozót emeljük ki, de a cikk végén megtalálhatók a többi, szám szerint nyolc anyagra mutató linkek is. A szegények, a koldusok látványa a nagyvárosok utcáin már annyira hozzátartozik mindennapjainkhoz, hogy hajlamosak vagyunk észre sem venni őket. Nagyon nehéz ugyanis közvetlenül szembesülni azzal, hogy a szegénység egyre nagyobb méreteket ölt, a kapcsolódó statisztikai adatok riasztóak. Ugyanakkor érzékelhetően csökkenő tendenciát mutat a társadalmi szolidaritás, a segítőkészség, a felelősségvállalás a leszakadók sorsáért. (Szekszárdi Júlia)
Anyád szoptat. Te szopsz. Aztán üvöltesz. Mellre tesz újra. Szívsz néhányat, aztán elölről kezded. Mi ütött ebbe a kölökbe, csak üvölt... Éhes. Enne. Ennie kellene, pihennie az anyjának is. Olyan szépen, ahogy a néprajzi leírásokban olvasható. Komatálak és látogatások. Koma van, a tálak mindenütt üresek. Üres az anyád gyomra, s igen, gyorsan ürül a melle is. Sosem laksz jól (Szabó Anna).
Azon törtem az agyam, hogy gyermeknapon, amikor mindenki a lufit szorongató rózsaszín és tejszagú csöppségekre koncentrál, vajon illik-e megszólalnom. Mert nekem a rózsaszín mellett azért elég sötét színek is eszembe jutottak (Pfeifer Erzsébet).