2014. december 10. szerda, 9:12
MI – 4. (Egy ofő naplójából)
A WC ügyelet komoly probléma, mert ha szemét van, nekik kell összesöprögetni, ha összefirkálták a tükröt rúzzsal, zsírkrétával, bármivel, nekik kell letörölni. És bár tiltjuk, de ettől még dohányoznak is a gyerekek. A csikkek pedig gyakran a nagy magyar közösben, azaz a földön végzik. Ha sikerül megfogni valamelyiket, akkor vagyunk igazán bajban, ha azonnal igazgató intőt kap, akkor mit csinálunk egész évben? Felfüggeszteni, eltanácsolni, kirúgni nem lehet (és nem is biztos, hogy kell), mert tanköteles. Szóval, nehéz dió, próbálkozunk, próbálkozunk, de... (DZS)
Miközben el kell fogadnunk, hogy a mobiltelefon ma már a napi működés alapvető eszköze, olyan tárgy, amelyet mindig magunknál tartunk, mint a zsebkendőt, úgy tűnik, a mobilkommunikáció etikai és viselkedésbeli szabályai, íratlan normarendszere ma még nem gyökeresedett meg a köztudatban. Pedig nagyon ideje lenne. Mit tehet ennek érdekében az iskola?
A konfliktusok az iskolai élet természetes részei, számuk napjainkban érzékelhetően megsokszorozódott. Igen sok feszültséggel jár – többek között – a szabályok betartatása a gyerekekkel. Kérdéses, hogy mennyi energiát érdemes befektetni csupán azért, hogy kivegyék a piercinget, ne fessék magukat az iskolában, hagyják a hajukat a maga természetes színében, vagy tekintsenek el a műköröm használatától.
A mobilhasználat tiltása után a hordozható médialejátszókat is kiparancsolnák az iskolákból Bajorországban, mondván: ezek a készülékek is alkalmasak pornográf és erőszakos tartalmak tárolására, lejátszására. A tervvel szembeni legfontosabb ellenérv, hogy a készülékek kitiltása semmiféle pedagógiai célt nem segít megvalósítani.