2017. január 7. szombat, 17:54
Lehet-e „jó hely” az iskola?
A hatékonyság e szembeszökő hiányának nyilván nagyon sok oka van. Egyet emelnék ki, mert kulcsfontosságúnak tartom: a fiatalok nem szeretnek az iskolában lenni, túlélésre játszanak, életük súlypontja az iskolán kívül található. Ezt közönségesen a motiváció hiányaként szoktuk emlegetni. Az iskola kényszer, kellemetlen kényszer, márpedig a kényszer nem kedvez a tanulásnak. Az iskola nem jó hely. És megfordítva: azzal tehetnénk a legtöbbet az iskoláért, ha jobb hellyé tudnánk tenni, ha a gyerekek ott jobban éreznék magukat. Többet érne ez minden módszertani megújulásnál (Knausz Imre).
Ez másféle járvány. Reggel belépve az iskola kapuján eléd áll a portás, emeli a spricnit, te meg tartsd a markod! Vagy inkább a tenyered! Elmagyarázták: az iskolaorvos írta elő, mert a gyerekek busszal jönnek. Nem vitatkozol. Nem mondod, hogy más iskolákba is sokan érkeznek tömegközlekedéssel, és ott nem. Összedörzsölöd a két tenyered, hogy jusson belőle a másikra is: már nem emlékszel, melyik kézzel kapaszkodtál (Szabó Anna).
Cirkusz az iskolában. Egyik szakiskolás leány órám elején megemelt hangon közölte, nem fog tanulni, fáj a feje, elege van mindenkiből, csapkodni kezdett, stb. Kérdeztem van-e konkrét oka, hogy így kikelt magából. Kiderült, hogy előző órai szünetben a tornaterem előtt várakozva nyakon vágta egy nyolcadikos srác. Kérdeztem szólt-e a testnevelő tanárnak vagy az osztályfőnökének. Vállát rángatta, minek, úgyis kiiratkozik, dögöljön meg mindenki, ez a rákos iskola is (Pfeifer Erzsébet).
Eddig nyolc osztályom volt. A második osztályommal ránk jutott néhány iskolai műsor. Ekkor döbbentem rá, micsoda ereje van a színpadnak osztályfőnöki szempontból is. Egyik darabunk fesztiválokon is sikeres lett, ekkor kezdtem igazából tanulni a szakmát. Utolsó öt osztályomban órarendi keretben négy éven keresztül heti két óra drámára volt lehetőség (Achs Károly). 
Mostanában József Attila és Radnóti verseit tanítom. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. Tudom, rég volt, amikor Attila a Duna partján ülve figyelte az elúszó dinnyehéjat, és hallgatta hogy locsog a felszín és hallgat a mély. Rég volt, hogy egy fiatal ember sort-sor alá tapogatva írt a pokol bugyrairól, de mégis megdöbbentett az a tudatlanság, közöny, amit tapasztaltam ma. Nem csupán a gyerekek részéről (Pfeifer Erzsébet). 
Minden érdeklődőt szeretettel vár a Dyslexiás Gyermekekért Egyesület január 25-én a Villányi úti Konferenciaközpontban tartandó rendezvényére. Előadó: Dr. Taskó Tünde Anna. Az előadás során bemutatott KATT kérdőív segítséget jelenthet abban, hogy a pedagógusok felfigyeljenek az alulteljesítő tanulókra, és képet kapjanak azokról a területekről, amelyek a fejlesztés alapját szolgálhatják.
Szégyellem, hogy Lázár pont az én városomban, édesapám egykori szószéke mellett fogalmazta meg kormánya álláspontját arról, kiket tart az oktatás legfontosabb szereplőinek. Nem tett mást, csak definiálta a mindenki által ismert gyakorlatot. Egy olyan iskolában, ahol nem először járt, ahol megfordult már Balog Zoltán, Czunyiné Bertalan Judit, talán még Orbán Viktor is. Elgondolkoztató, hogy egyiküknek sem jutott eszébe száz métert sétálni, hogy állami főpapként, lévitaként legalább egy pillantást vessen hulló vakolatú állami iskolámra... (Achs Károly)
Egy 16 éves fiú mesélte nekem az alábbi történeteket az elmúlt másfél év során. Lassan és fájdalmasan törtek elő belőle a vallomások, amelyekből kirajzolódott az a kegyetlen gyerekkor, ami olyanná tette, amilyen. Már 16 éves, a felnőttkor küszöbén (törvényeink szerint nem is tanköteles). De még csak 16 éves, előtte az élet, de vajon milyen élet? (Gyulai Zsuzsa)