2006. május 9. kedd, 16:26
Die West Side Geschichte, avagy miről is szólhat ma a multikulturális nevelés?
Nem véletlenül adja Fischer Eszter az ÉS-ben megjelent írásának a
West Side Geschichte címet, hiszen ezúttal Berlin potenciális Romeói és Júliái juthatnak nagy eséllyel a Shakespeare-drámából ismert helyzetbe. Persze más ezen a témán a színházban elandalodni, és más érzékelni a körülöttünk lévő közeget, amelyben gyerekek sorsát határozza meg, hogy milyen perspektívákat kínál nekik az a társadalom, amelybe beleszülettek, illetve ahová kivándoroltak.
Közvetlenül a 2001-es terrortámadás után Szávai Ilona és munkatársai egy négy kérdésből álló kérdőívet küldtek szét hazai és határon túli magyar iskolákba. Az évforduló apropóján most a gyerekek válaszaiból mutatunk be egy ma is beszédes összeállítást. 
Amikor a határontúli magyarságot emlegetjük, leginkább Erdélyre gondolunk, esetleg a Felvidékre, az utóbbi időben előforduló erőszakos megnyilvánulások óta a Vajdaságra, de Kárpátalja általában a háttérben marad. Még ma is viszonylag kevesen tudják, hogy létezik ott egy színmagyar falu, Szelmenc, amelyen sajátos módon léptek át a 20. században több alkalommal is az országhatárok.
„Párizs lángjai címmel jelent meg Váncsa István írása az ÉS 2005. november 11-i számának címoldalán. Ha jól értem a szerzőt, a franciaországi zavargások nyomán valami olyasmi mellett próbál érvelni, hogy meg kellene már végre regulázni az autókat gyújtogató, túlnyomórészt fiatalokból álló csőcseléket, nem pedig azon vacakolni, hogy nevezhetők-e bevándorlóknak, feketéknek vagy araboknak.” – Ligeti György írása.
A magyar közvéleményt időben egyszerre, egymással párhuzamosan foglalkoztatja az iszlám jelene és múltja, illetve az uniós alkotmány vitája. Mi az iszlám válságának viszonya a nemzetközi terrorizmushoz? Helyes-e, vagy sem az uniós Európa történeti-kulturális hagyományának összetevői közül csak a kereszténységet megjeleníteni a közirat elvi bevezetőjében? Ilyen kérdéseket újabban a középiskolások is fel szoktak tenni. Pedagógiai szempontból ritka alkalom, hogy a diákok politikai jelenségek történeti hátterére kíváncsiak, s rá lehet vezetni őket, hogy a múlt és jelen kapcsolatának világkulturális jelenségekben találjuk magyarázatát.
Hahner Péter történész „Hol élnek maguk?" címmel nyílt levelet intéz az Oktatási Minisztériumhoz az Élet és Irodalom november 14-i számában. A minisztérium ugyanis azt fontolgatja, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok számára az egyetemi felvételihez elég lesz a nyolcvanszázalékos teljesítmény is. A terv akaratlanul is felidézheti a több évtizede a pedagóguspályán működő kollégák fejében a fizikai dolgozók gyermekeinek megjelölését avval a bizonyos „F” betűvel, amely a felsőoktatásba történő bekerülésnél előnybe juttathatta őket, és már a hetvenes, nyolcvanas években is megkérdőjelezhető módon, adminisztratív eszközökkel emelt ki egy tanulói réteget a többiek közül. Egyetértve Hahner Péterrel valóban az érintett fiataloknak „lesz problémájuk, hiszen hiába nyújtanak bárhol is százötven százalékos teljesítményt, azt fogják a szemükre vetni, hogy kizárólag a pozitív diszkriminációnak köszönhetik sikereiket.”