„Most épp ott tartunk, hogy a tanárok egy része (tíz vagy tízezer tanár?! – noha egy is sok volna) nem tudja, nem tudhatja két héttel az iskolakezdet előtt, hogy lesz állása vagy sem. A minisztérium az önkormányzatokra mutogat, azok meg a minisztériumra, az iskolák meg az ujjukat sem merik mozdítani, nemhogy mutogatnának.” Takács Géza írása.

„Amikor négy hónappal ezelőtt először értekezett »teljesítmény-csoportunk«, még nem sejtettük, mi vár ránk. Naivan azt gondoltuk, hogy lazán kirázzuk a kisujjunkból ezt a pedagógus-teljesítményértékelési szempont- és pontrendszer izét, amiről csak azt tudtuk, minden iskolának el kell készítenie… Mi is elkészítettük, és a tantestület megszavazta. Hurrá! Megcsináltuk…!” – Török Ildikó írása.

Mára mintha mérséklődött volna a kétszintű érettségit övező korábbi félelem és bizonytalanság. Sok tavaly és idén érettségizett fiatallal beszélgetve egyre erősebb az a meggyőződésem, hogy itt mintha megfeledkeztek volna egy deklaráltan fontos kérdésről: a hátrányos helyzetről.

A köz- és felsőoktatás aktuális problémáit tekintette át kolléganőnk, Botos Réka a Szocháló aktuális heti témái között. Mivel a téma közérdekű, és gondolatiságával tökéletesen azonosulni tudunk, ennek az írásnak az óraszámnöveléssel foglalkozó részletét itt közöljük. Már csak azért is, mert a témáról ők is megkérdeztek bennünket.

„Miközben viszonylag egyszerűnek látszik az iskolai büfék megregulázása, a parlament 2004 decemberében a Költségvetési Törvény tárgyalásába csomagolva megváltoztatta a Közoktatási Törvényt, és a korábban kötelező iskolai gyermekvédelmi felelősök foglalkoztatását szabadon választhatóvá tette. Ennek következtében lehet, hogy a büfében nem lesznek az egészségre káros élelmiszerek, de akár sok százezer különféle okból veszélyeztetett gyerek számára még az a szerény esély is elvész, hogy legalább valamiféle segítségre számíthasson, ha szegénység, bántalmazás, személyes problémák okán támaszra, szakember segítségére lenne szüksége.”

„A közoktatás legfontosabb mutatója az elmúlt évtizedekben a gyereklétszám csökkenése lett. Ez a legtöbb problémát okozó – a finanszírozást meghatározó – mutatószám azonban csal. Az, hogy egy pedagógusra átlagosan egyre kevesebb gyerek jut, elhomályosítja azt, hogy mennyit változtak a gyerekek (és a körülmények) ebben az időszakban.” Bán Mihály elgondolkodtató írásában a pedagógusi munka napi gyakorlatának – mindannyiunkat mélyen érintő – problémáit veszi számba. A gondolatokat kísérő (illusztráló, alátámasztó, mélyebb összefüggésbe helyező) újságcikk- és könyvrészletek megdöbbentő érzékletességgel közvetítik az ismerősnek tetsző tapasztalatokat. Az írást három részletben közöljük – abban a reményben, hogy megállapításai termékeny vita alapjául szolgálnak majd.

„A magyar, miként a civilizációs társadalmak oktatási rendszerének alapvető dilemmája, hogy az egyértelmű döntés hiányának következményeit szenvedik. Miközben az oktatás – a gazdasági-technológiai rendszerek egyre nyomasztóbb igényeinek megfelelően – fokozódó mértékben áruvá és szolgáltatássá válik, erősödik a felismerés, hogy az oktatási rendszerek hamis úton járnak, ha egyetlen feladatuknak a gazdasági-technológiai struktúrák munkaerő szükségletének kielégítését tartják. Az oktatás ugyanis nem áru és nem szolgáltatás, hanem elsősorban közjó, tehát alapvetően nem piaci, hanem társadalmi érték.” A szerző Bán Mihály „Egy szeg miatt a patkó elveszett” című írására reflektál.