2011. március 7. hétfő, 6:05
„Mert hogy az iskolaügy végtelen dimenziós”
Achs kollégánk írása kommentként érkezett a Kinek kellenek? című naplórészlethez. De terjedelme és tartalma miatt úgy véltük: önálló írásként (vitairatként?) jobban hat majd. „Na hát akkor lehet, hogy most zárom ki magamat a pedagógiai közéletből – írja –, de már sajna abból is kezd elegem lenni, meg mindenből...”
Olykor a legreménytelenebbnek tűnő helyzeten is úrrá lehet lenni egy-egy kreatív ötlettel. Ilyenkor esély nyílhat arra, hogy a gyerek végre ráérezzen: köze van a tanárához, sőt részese és felelőse mindannak, ami az iskolában, az osztályteremben zajlik. Ezt példázza Benedekné Fekete Hajnalka története.
A Szabad Iskolákért Alapítvány 2010. februárjában adta ki pedagógusoknak szóló szakkönyv sorozata (SZIA-könyvek) újabb kötetét:
"Szabályok az iskolában - Magatartáskezelés, fegyelem, biztonságos tanulási környezet" címmel.
Fura, amikor az ember, a pedagógus, aki a gyermekközpontúság elkötelezett híve, szembesül egy másfajta pedagógiai kultúrával. Ami persze ismerős, hiszen ötvenévesként még én sem felejtettem el saját általános iskolai éveimet. (L. Ritók Nóra)