Alig pár éve volt, amikor először szóvá tettem egy iskolában: miért kell reggel 10 percen át egyenes sorokba felsorakoztatni 90 SNI gyereket addig, amíg egyszerre nem mondják:„Jó reggelt kívánok!” Aztán nem értettem azt sem, miért az az asztal kapja délben a leghamarabb a levest, ahol a gyerekek hátra tett kézzel, síri csendben ülnek… A szakemberek azt válaszolták, én nem értek hozzá, nem tudhatom, hogy nekik nagyon fontos a szabálytudat kialakítása. Megértettem, csak az volt a fura, hogy nálunk, a művészetiben e nélkül is működtek a gyerekek…
Most több általános iskola mindennapjaiba is beleláthatok. Az egyikben különösen sok a durva, agresszív gyerek. Sok a HHH-s, és a cigány is. Amint elmegyek az elsős tanterem előtt, hallom, ahogy a tanító néni épp betereli a kicsiket. Hangosan, kiabálva, bántó hanghordozással utasít: „Na most befogod a szád, leülsz, és hátrateszed a kezed! Azonnal!”
Valami furcsa borzongás fut végig rajtam: Valóban így kell? Csak így lehet?
Sokat küzdünk mi is az órákon. Főleg, mert a halk, gyengéd mondatokat meg sem hallják.
Ugyanezek a gyerekek pár órával később jönnek hozzám órára. Az egyik fiúnak könnyes a szeme, kérdezem, mi történt. Szipogva mondja, hogy egy osztálytársa nekilökte a radiátornak, és nagyon megütötte a karját. Megnyugtatom, leülünk, rajzolunk.
Óra végére néhány szülő is megjön. A kisfiú anyukája is. Megmutatjuk a napi termést, a szép rajzokat, örülünk. Közben ejtek egy mondatot az óra eleji könnyekről is. A fiúcska neki is elmondja, mi történt. Az anyja üvöltve rárivall: „És mit mondtam, mit csinálj, ha bánt? Hogy rúgjál bele, ahogy csak bírsz. A hasába…”
Úristen! Próbálom csitítani, hogy talán nem így kellene. Értetlenül néz rám: „Miért, hát hagyja magát? Itt máshogy nem lehet. Meg kell védenie magát.”
Ja, persze, védje meg magát. De ne úgy…És az eszement gyűlölet, ahogy a szavakat kimondja, nem elviselhető. De talán ebben a rendszerben tényleg nem lehet másképp. Ahol kiabál a tanár, ott a gyerek, és a szülő is ezt teszi.
Ma egy másik iskolában voltam. Egy fiú testvérpár verekedett össze. Sírásig. Próbálok mindkettővel beszélni. Főleg a nagyobbal, aki agresszívebb. Félrevonom, magamhoz húzom. Lassan megnyílik. Óvatos kérdésekkel közelítek. Aztán már mondja. Hogy otthon a mostohaapja mindennap megveri Gyakran szíjjal. De ő kibírja. Nem is fáj annyira…és gyűlöli a másikat. Aki nem kap ki. Semmiért.
Ebben a helyzetben szocializálódik. Aztán az agressziót továbbadja. Ha teheti a testvérének. Ha nem, akkor bárkinek. Mi lesz ennek a vége?
A kommunikációnkban mintákat adunk a gyerekeknek. Pedagógusok, szülők, felnőttek, mindig, mindenhol. A túl hangos, értelmetlen, hatalomfitogtató, idomító szabályok, az agresszív megnyilvánulások nem adhatnak jó mintát a kommunikációra. Nem adhatnak jó mintát a helyes emberi viszonyokra.
Miért van, hogy mégis évtizedek óta jelen van? És főleg azokban az iskolákban, ahol a szülő sosem nehezményez, hiszen ő is ugyanezt alkalmazza a családban, tehát természetesnek veszi.
Mert őt is így nevelték otthon, és az iskolában is. Ezekben az iskolákban, családokban nem fejlesztés, hanem átörökítés folyik. Valamié, amit már nem kellene átörökíteni. De megtörténik, ma is ugyanúgy, mint évtizedekkel ezelőtt.
Csak közben úgy teszünk, mintha egy modern világban élnénk.
Elolvastam. A rövidebb, és a hosszabb változatot is. A cikkíró szerintem is inkább irónikusan használta a fogalmat. De ettől függetlenül a helyzet kétségbeejtő. És még ezt is próbálják a jótékony köntösbe bújtatva, hogy jobb lesz a szülőnek, mert nem kell utaznia…
Az is eszembe jutott, hogy fog majd ezzel a csodás elképzeléssel színelni az óvodák-iskolák települési létszámbiznisze…Ahogy visszatartanak, vagy küldenek attól függően, hogy jön ki az éppen megfelelő létszám az első osztályban. Tegnap is néztem két aprót: ikrek. Az egyik 9 kg, a másik 10 volt szeptemberben, most sem hiszem, hogy több. Hatévesek, de jöttek, mert jönniük kellett, felsőbb érdekek miatt. Ezeket vajon hogy kezeli majd ez a "mindig a gyerek érdekeit szem előtt tartó" rendszer. Feltehetően életszerűbb lesz így látni a gyerekeket, otthon. Persze, egy cseppet sem illetődnek majd meg, mikor a csöppnyi szobába bemegy az a pár szakember. Biztosan tele lesznek bizalommal. És vajon megjelenik a busz a gazdagoknál is? Mert problémás gyerek ott is van…Elképzelem a diagnosztikai buszt a Rózsadombon….
És még sok bajom van a törvénytervezettel. De gondolom, nem vagyok egyedül. Mit gondoltok, hány olyan szember lehetett abban a titokzatos tervezet előkészítő csoportban, akik láttak már HHH, vagy SNI gyereket? Úgy érzem, ezek az elgondolások olyan emberektől származnak, akiket bizonyára a jó szándék vezényel, de szívesen kivinném őket egy-egy élelmiszerosztásra, vagy ahhoz a családhoz, ahol épp most derült ki a 14 éves lány előrehaladott terhessége. Az apára több tippje is van. Vagy ahová most sikerült kerti wc-t vinnünk. Mert eddig nem volt a hétgyerekes családnál. Ahol a víz sincs bevezetve. Ahol nemrég sikerült visszakapcsoltatnunk a villanyt…Jajj, nem ragozom. Úgy is értitek, miről van szó. Ti értitek.
De már ez is jó a mai világban. Hogy legalább mi értjük egymást.
Nóra! Értjük! Itt ezen a szinten igen:
Nincs új a nap alatt! Te is tudod a létszámmal már régóta, a normatívával (SNI – Zöldbéka után) jó pár éve játszanak a fejünk fölött. A gyermek mindenek felett való érdeke, már az első képviselő-testületi üléseken megbukott, amikor költségvetési rendeletalkotáskor meghatározták a következő tanév indítható pedagógus létszámát és utána az indítható osztályok számát. A társulások korában meg ez már könyékből ment: először lecsökkentették a következő tanév pedagógus-létszámát, majd amikor szólt a közig hivatal, hogy a társult önkormányzatoknak is kell a beleegyezésük (határozatuk) a leépítéshez: senki, de senki a testületek tagjai közül meg nem kérdezte, hogy kik ők? csak a kezüket emelték föl azokra a pedagógusokra, akik egy fél évvel még hozzájuk tartoztak. (igazgató is ült közöttük) Lesz tanulószoba, napközi, iskolaotthon minden iskolában? Hurrá? És melyik költségvetési sor szól erről a költségvetési rendeletben majd a költségvetési törvény alapján, amit mindjárt elfogadnak?
Mennyit jelent időben az e-onnál a villany visszakapcsoltatása? minimum félév! Addig a feladott házi feladatot napközi, tanulószoba, sőt asztal és szék nélkül négy óra után sötétben, hogyan is oldja meg a gyermek, szülői segítséggel. A szülő partner: hallgattam ezt 1999-től, sőt: ébresszem rá, hogy szülő!
Élelmiszer osztás, ruha-játék adomány, karácsonyi betlehemezés a faluban. Igen, miért is mondom én ezeket, velük vagyok!
A 20 éves lányom utazott a vonaton Budapesttől Tiszafüredig, egy nagy számú cigány család körül ürült ki a vagon, azt vette észre, hogy a laptopjával és a családdal egyedül maradt a kocsiban. El kezdett játszani, majd a gyermekek köré gyűltek, majd az apuka és az anyuka is mögé könyökölt a háttámlán: mindent megtudott az esküvőjükről, a halott siratásról, az elhálásról. Anya csak Ennyi! gesztus kellett: egy játék a gépen: és kommunikáltunk. Megkérdezték búcsúzóul: a férje a cigány? Öreg és régi gyógypedagógus barátném Tiszaburáról, rég nyugdíjas. Még mindig aktív, utazó gyógypedagógus, járja a megye településeinek iskoláit. Miért is van még mindig rá szükség? Ki fog tanítani ebben a foglalkoztatási formában? Ezekben az osztályokban? Hol van ennyi képzett gyp-s? Vagy csak valakinek az iránymutatásával végzik az eddigi pedagógusok az osztályokban a munkát? Akkor? Mit is fogunk elérni?
2021.03.03. Hiánypótló mesterségesintelligencia-oktatás indul
A gazdaság minden szegmensében használják már a mesterséges intelligenciát (MI), vagyis a munkaerőpiacra kerülőknek tisztában kell lenniük az új technológia mibenlétével. Azonban erre... (Forrás: Magyar Nemzet)
--
2021.03.03. A Nemzeti Pedagógus Kar győri elnöke a differenciált döntések híve
A járványhelyzettől függetlenül is abban hiszek, hogy a szükséges teendőket helyben, de legalábbis a lokális viszonyok ismeretében érdemes meghozni. Jelenleg az általános iskolákban hagyom... (Forrás: Kis Alföld)
--
2021.03.03. Akiknek már idegen a tekenő – Zárszó a „Jókai-riadalomhoz”
Tanulhatunk-e valamit a Jókai-riadalomból? Talán annyit, hogy még sincs akkora baj. Nagyon is él a hagyomány, s bizony sokkal nagyobb a kötőereje, mint az előbb kifejtettem: éppen úgy feszü... (Forrás: válasz online)
Nóra, itt megtalálod: http://www.eduline.hu/kozoktatas/ 20101122_hoffmann_rozsa_interju.aspx
Elolvastam. A rövidebb, és a hosszabb változatot is. A cikkíró szerintem is inkább irónikusan használta a fogalmat. De ettől függetlenül a helyzet kétségbeejtő. És még ezt is próbálják a jótékony köntösbe bújtatva, hogy jobb lesz a szülőnek, mert nem kell utaznia…
Az is eszembe jutott, hogy fog majd ezzel a csodás elképzeléssel színelni az óvodák-iskolák települési létszámbiznisze…Ahogy visszatartanak, vagy küldenek attól függően, hogy jön ki az éppen megfelelő létszám az első osztályban. Tegnap is néztem két aprót: ikrek. Az egyik 9 kg, a másik 10 volt szeptemberben, most sem hiszem, hogy több. Hatévesek, de jöttek, mert jönniük kellett, felsőbb érdekek miatt. Ezeket vajon hogy kezeli majd ez a "mindig a gyerek érdekeit szem előtt tartó" rendszer. Feltehetően életszerűbb lesz így látni a gyerekeket, otthon. Persze, egy cseppet sem illetődnek majd meg, mikor a csöppnyi szobába bemegy az a pár szakember. Biztosan tele lesznek bizalommal. És vajon megjelenik a busz a gazdagoknál is? Mert problémás gyerek ott is van…Elképzelem a diagnosztikai buszt a Rózsadombon….
És még sok bajom van a törvénytervezettel. De gondolom, nem vagyok egyedül. Mit gondoltok, hány olyan szember lehetett abban a titokzatos tervezet előkészítő csoportban, akik láttak már HHH, vagy SNI gyereket? Úgy érzem, ezek az elgondolások olyan emberektől származnak, akiket bizonyára a jó szándék vezényel, de szívesen kivinném őket egy-egy élelmiszerosztásra, vagy ahhoz a családhoz, ahol épp most derült ki a 14 éves lány előrehaladott terhessége. Az apára több tippje is van. Vagy ahová most sikerült kerti wc-t vinnünk. Mert eddig nem volt a hétgyerekes családnál. Ahol a víz sincs bevezetve. Ahol nemrég sikerült visszakapcsoltatnunk a villanyt…Jajj, nem ragozom. Úgy is értitek, miről van szó. Ti értitek.
De már ez is jó a mai világban. Hogy legalább mi értjük egymást.
Nóra! Értjük! Itt ezen a szinten igen:
Nincs új a nap alatt! Te is tudod a létszámmal már régóta, a normatívával (SNI – Zöldbéka után) jó pár éve játszanak a fejünk fölött. A gyermek mindenek felett való érdeke, már az első képviselő-testületi üléseken megbukott, amikor költségvetési rendeletalkotáskor meghatározták a következő tanév indítható pedagógus létszámát és utána az indítható osztályok számát. A társulások korában meg ez már könyékből ment: először lecsökkentették a következő tanév pedagógus-létszámát, majd amikor szólt a közig hivatal, hogy a társult önkormányzatoknak is kell a beleegyezésük (határozatuk) a leépítéshez: senki, de senki a testületek tagjai közül meg nem kérdezte, hogy kik ők? csak a kezüket emelték föl azokra a pedagógusokra, akik egy fél évvel még hozzájuk tartoztak. (igazgató is ült közöttük) Lesz tanulószoba, napközi, iskolaotthon minden iskolában? Hurrá? És melyik költségvetési sor szól erről a költségvetési rendeletben majd a költségvetési törvény alapján, amit mindjárt elfogadnak?
Mennyit jelent időben az e-onnál a villany visszakapcsoltatása? minimum félév! Addig a feladott házi feladatot napközi, tanulószoba, sőt asztal és szék nélkül négy óra után sötétben, hogyan is oldja meg a gyermek, szülői segítséggel. A szülő partner: hallgattam ezt 1999-től, sőt: ébresszem rá, hogy szülő!
Élelmiszer osztás, ruha-játék adomány, karácsonyi betlehemezés a faluban. Igen, miért is mondom én ezeket, velük vagyok!
A 20 éves lányom utazott a vonaton Budapesttől Tiszafüredig, egy nagy számú cigány család körül ürült ki a vagon, azt vette észre, hogy a laptopjával és a családdal egyedül maradt a kocsiban. El kezdett játszani, majd a gyermekek köré gyűltek, majd az apuka és az anyuka is mögé könyökölt a háttámlán: mindent megtudott az esküvőjükről, a halott siratásról, az elhálásról. Anya csak Ennyi! gesztus kellett: egy játék a gépen: és kommunikáltunk. Megkérdezték búcsúzóul: a férje a cigány? Öreg és régi gyógypedagógus barátném Tiszaburáról, rég nyugdíjas. Még mindig aktív, utazó gyógypedagógus, járja a megye településeinek iskoláit. Miért is van még mindig rá szükség? Ki fog tanítani ebben a foglalkoztatási formában? Ezekben az osztályokban? Hol van ennyi képzett gyp-s? Vagy csak valakinek az iránymutatásával végzik az eddigi pedagógusok az osztályokban a munkát? Akkor? Mit is fogunk elérni?
"És az eszement gyűlölet"
Jééé, csak nem őt is megszivatták annakidején? Isten hozott a klubban!