2005. július 31. vasárnap, 23:59
Egy elmérgesedett konfliktus
Szinte valamennyiünknek akadt már olyan tanítványa, aki miatt nehezebben boldogult a tanórán, akivel több gond adódott, mint a többiekkel, akivel feloldhatatlan konfliktushelyzetekbe bonyolódott, és tehetetlennek bizonyult. Nem ritka, hogy az ilyen esetben az összecsapások állóháborúvá fajulnak, amiből nehéz eljutni a tűzszünetig. Szükségszerű, hogy éveken át háborúzzon tanár és diák? A következő írásban egy a maga idejében „problémás” gyerek huszonéves pszichológushallgatóként gondol vissza az osztályfőnökével kialakult egyre jobban elmélyülő konfliktussorozatra, ami végső soron meghatározta egész iskolai pályafutását. Visszaemlékezése azért is különösen tanulságos, mert érett felnőttként világosan látja a konfliktusok gyökereit, elemzi ezek „természetrajzát”, felveti mindkét fél felelősségét a helyzet kedvezőtlen alakulásában.
„Arra panaszkodunk, hogy a diákok egyre többet engednek meg maguknak erkölcsi és magatartási szempontból is, túl sokat emlegetik a jogaikat, de a kötelezettségeiket, a jómodort, a fegyelmet meg elfelejtik stb. Ez az eset azonban azt bizonyította számomra, hogy még mindig egy gyerek a kiszolgáltatottabb a tanár jó- vagy rosszindulatának.” Török Ildikó fordulatos írása a pozícióból fakadó hatalom különös logikájáról.
Szükségszerű-e, hogy tanár és diák kölcsönösen ellenfélnek tekintse egymást? Vajon ma is elkülönül, „kettős színpadként” működik-e a pedagógusok és a tanulók világa? Karácsony Sándor írása 1942-ből származik; vajon mi változott azóta? Van-e esély a békekötésre? Az erről folytatott beszélgetésre ad alkalmat a következő szöveg. 