2012. június 12. kedd, 8:12
„Mentés másként”, avagy mi kerüljön a jövő digitális iskolatáskájába? 3.
A "digitális pedagógus" egy nyilvánvaló metafora, egy érzékletes, a figyelemfelkeltés mai kultúrájában kellően provokatív kép. A pedagógusnak mindazonáltal, úgy hiszem, nem "digitálissá", hanem megint paidagógosszá kellene változnia, gyermekvezető "rabszolgává", aki elkíséri a fiatalságot a Tudás Házába, mint a szó eredeti hellén értelmében. Szerencsére sok ilyen "paidagógosz" van, akik ráadásul egyre inkább otthonosan mozognak már a digitális világban is, félelem nélkül, derűsen. (Bodrogi Ferenc Máté)
A gyerekek most már rákérdeznek, hogy az a tudás, amit ha kell, öt perc alatt megszerzek, mire jó nekem, jó-e nekem egyáltalán valamire. Az iskola által közvetített tudás visz-e engem előbbre? Ha erre csak azt tudom mondani, hogy sajnos nem, de azért tanuld meg, mert jegyet fogsz rá kapni, az hiteltelen válasz. Ebben látom a lényeget. Keresztre feszülhet a digitális pedagógus, hogyha olyan tananyagot kell átadnia, ami nem veszi figyelembe a kornak a változását.
Tele vannak a napjaink KELLekkel. Kit érdekel eközben a sok robotszerű, nyolcra érkező, feladatlapokat kitöltő, osztályátlagot felhúzó gyerek valódi közérzete? Kit érdekel, hogy őt mi érdekli? Hogy ki utálja, kit irigyel, min jár az esze, míg a tanár magyaráz? Vagy a hasfájása, a fejfájása, amelyek iskolás korban járványszerűen elterjedt pszichoszomatikus tünetek, az egészséges lélek tiltakozásai? És milyen lehet évekig teljesíteni egy utált, igazságtalan tanár követelményeit, eljátszani, hogy érdekel, amit mond? (Gerle Éva)
Érdekes és elgondolkodtató kérdés, hogy a felelősség milyen arányban oszlik meg a gyermeknevelés három fő résztvevője között. Ez a szülők (család), közoktatás (iskola) és társadalmi környezet háromszög folyamatosan arra törekszik, hogy a másikra hárítsa a felelősséget. Közben pedig elvész a gyermek. A krétakörben akár szét is szakadhatnak gyermeki sorsok, s mi olykor tudomást se nagyon akarunk venni róla. (Leiner Károly)