2015. szeptember 6. vasárnap, 20:38
MI 32 (Egy osztályfőnök feljegyzései)
Szerda, pótvizsga. R. a németet "simán" abszolválja. Kémiából semmit nem tud. Sebaj, kismama tanár néni, aki csak ezért jött be, simizgeti a pociját, és közli: okosabb nem lesz, menjen tovább. Pontosan tudja, hogy a kölyök egy percet sem tanult, de ez nem zavarja. Elismeri azt is, hogy nem tud semmit. Magyaráznám neki, hogy ez egy nagyon rossz üzenet, mert miért kéne a többieknek a tanévet végig gürizni, megizzadni egy-egy jobb jegyért, nota bene a kettesért, ha így is lehet? (DZS)
Az új NAT és az új tankönyvek sokkja már-már szinte megszokott lett az elmúlt években, a beletörődés demoralizáló légköre lengi be a tervezés időszakát. Nem irigylem azokat a kollégákat, akik szakmai meggyőződésük ellenére kénytelenek tanterveket írni, de azokat sem, akiknek már szakmai véleményük sincs, csak túlélni akarnak. És azokat a keveseket sem, akik még értelmiségiként élik meg a pedagógus hivatást. No és a gyerekeket és a szülőket meg pláne nem. Ebben a rendszerben mindenki szenved és kínlódik. (Gyulai Zsuzsa)
Persze bizonytalanság volt eddig is, leginkább a pénzhiány miatt, de a helyzetet nehezíti most az új rendszerhez való alkalmazkodás. Amit egyre képtelenebbnek látok. Persze közben meg hallom a beszédeket, hogy minden rendben. Nincs probléma sehol. Olyan érzésem van, mintha a háztető csinosítgatásával lennének elfoglalva a döntéshozók, miközben az alap is inog, és a tartófalak is hiányoznak (L. Ritók Nóra).