Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2013. augusztus 24. szombat, 15:49

41. esélyegyenlőségi napló

Egy héttel az iskolakezdés előtt

Már sokszor gondoltam arra, hogy rossz döntés volt a közoktatás területén elhelyezkedni. Alapítványi fenntartás, művészetoktatás, integráció….nem a legígéretesebb fogalmak manapság. Lassan mazochistának érzem magam. És ez az érzés csak fokozódik, ha a szeptemberi iskolakezdésre gondolok.

Persze bizonytalanság volt eddig is, leginkább a pénzhiány miatt, de a helyzetet nehezíti most az új rendszerhez való alkalmazkodás. Amit egyre képtelenebbnek látok. Persze közben meg hallom a beszédeket, hogy minden rendben. Nincs probléma sehol. Olyan érzésem van, mintha a háztető csinosítgatásával lennének elfoglalva a döntéshozók, miközben az alap is inog, és a tartófalak is hiányoznak.

Nem egyszerű most egyetlen intézményvezetőnek sem, azoknak sem, akik már tavaly hozzáigazíttattak az új rendszerhez. Ők sem tudnak túl sokat a jövőről. Ám az alapítványi iskoláknál, ha az még művészeti iskola is, sőt, ahol sok a hátrányos helyzetű gyerek, nos, azt hiszem, a helyzet még kacifántosabb.

Nem látom pl. a finanszírozásunkat. A támogatásunkról októberre lesz döntés, a szeptemberben kezdődő iskolaévben. A hátrányos helyzetű gyerekek térítési díj hiánya miatt keletkező költségvetési rés pótlása nálunk, az Igazgyöngyben ugyan egyedi támogatással megoldódott, de sok, hasonló iskola nem fogja majd felvenni a HH gyerekeket, mert nem tudnak fizetni. Egyenlő hozzáférés? Esélyegyenlőség? Már nem részei az új köznevelési fogalomtárnak.

Hallani azt is, hogy bértámogatást kapunk mi is. Ez jó lenne, mert így feltehetően az életpályamodell is érintene bennünket, de nem látok eddigi tapasztalatom alapján olyan sablont, ami egységesen alkalmazható lenne a művészetoktatás szerteágazó tanszaki és települési meghatározói esetében. Mert a kistelepüléseken nem lehet létszámot maximalizálni, ott öttel kevesebb gyerekkel is indítani kell a képzést, és akkor még nem beszéltünk a tanszakválasztásokról. Nálunk a rendszer, épp a korábban megszigorított szaktanári képzettségek előírásai miatt sem olyan átjárható, mint ahogy azt gondolnák.

Nincs külön szabályozás a mi sajátos iskolatípusunkra, egy kalap alatt vagyunk az általános iskolákkal. Ez eddig is számtalan illeszkedési zavart okozott, ami most még bonyolódik. Nem tudni például,. hogy mit csinálunk majd 32 órában a művészeti iskolában. A művészeti iskolák zöme egy székhellyel, és több telephellyel rendelkezik, így fedünk le kis falvakat is, elérhetővé téve a képzést minden gyerek számára. A 32 órás bent tartózkodás ránk is vonatkozik. Az eredeti cél ezzel az volt, hogy a gyerekek az egész napos iskolarendszerben végig felügyelet alatt legyenek, ám a mi gyerekeink már „foglaltak”, az általános iskolában. Az ottani tanárok tanórákon túli felügyeletével. Tehát, ha egy telephelyen külön iskolaépülete van a művészeti sulinak, kimehetnek oda a tanárok, de ott, ugye, akkor nincsenek gyerek, hiszen ők a saját általános iskolájukban vannak. Viccesebb, ha az általános iskola épületeiben van a művészeti képzés, mert akkor bekérezkedhetnek az óráik teljesítése fölötti óraszámra az alapítványi művészetis tanárok oda, hiszen ott vannak a gyerekek, és osztozhatnak velük az általános iskolás tanárokkal. Az, hogy ez mi alapján, hogyan történik majd, azt nem tudja senki. Vagy, mondjuk, az is lehetőség, hogy bent maradnak a tanárok ezekre az órákra a székhelyen, és gyerek nélküli adminisztrációs feladatokat végeznek. Ennek meg mi értelme van? De bent lenni muszáj lesz, hallom, már megvannak az ellenőrök is, akik majd ellenőrzik.

Persze azt sem látom, milyen órarendet tudunk majd illeszteni az általános iskolákhoz. Alkalmazkodnunk kell az ő óraszervezéseikhez, hiszen mi csak a szabad sávra tervezhetünk. De jelenleg még az iskolák sem tudják, milyen órarendjük lesz. Így nem látjuk, mihez kell alkalmazkodnunk, pedig a tanévkezdésünk időpontja azonos. És persze azt már tudjuk, hogy a szabad sávból is csak szülői engedéllyel lehet elvinni a gyereket. Aki azonban ezt nem érti, nem látja, és nincs érdekérvényesítő képessége sem, az marad az iskolában. Nem kell sokat gondolkodnunk, hogy rájöjjünk, melyik társadalmi csoport gyerekei maradnak majd ott, és ki a plusz lehetőségekből.

Sok gyerekünk hosszabbította meg a tanulói jogviszonyát az előző tanév végén. Most nem tudunk mit mondani nekik.

Azt hiszem, a most érvényben levő határidők tarthatatlanok lesznek. Vagy hazudnunk kell. Mert a jelenlegi szabályoknak képtelenség megfelelni. Az olyan törvény azonban rossz, amiről eleve tudjuk, hogy csak hazugsággal lehet betartani. Ezekre az alapokra csakis hazug építmény emelhető.

Hát így állunk ezzel a „soha nem látott biztonsággal”, amit a minisztérium nemrégiben vizionált az alapítványi szférának. „Csak” azt nem tudjuk, mikor, hol és mennyiből fogunk dolgozni.

És a gyerek ott áll ebben a kuszaságban. Igaz, ő semmit sem ért az egészből. Csak várja, hogy jó dolgok történjenek vele. Mert azt hallotta, az iskola jó hely.

A baj, hogy ebben már ő a legkevésbé fontos. Pedig állítólag érte van az egész.

Nem történhetett volna ez másképp?

L. Ritók Nóra

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.07.12.
Horn Gábor: Az erősek, a bosszúállók, a kicsinyesek világa
A vasalódeszkás tanár esete is mutatja, hogy a NER oktatáspolitikája megalázza, elsöpri, kiiktatja azt, aki bárhogyan is eltér a sorvezetőtől. Ráadásul az ellenállásnak legjobb szándé...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.07.11.
Pygmalion-effektus vagy fejlesztés? Adalékok és értelmezési lehetőségek az iskolarendszer alulteljesítésének és méltányossági mutatóinak összefüggésrendszerében. Asztalos György írása
Jelen dolgozat egy konkrét, mégis tipikusnak tekinthető intézmény országos kompetenciamérési eredményeire épülő esettanulmány. Ugyanakkor segédletnek is felfogható, ha valaki saját iskol...
(Forrás: tani-tani online)
--
2020.07.11.
A BM, az Emmi és az ORFK sem adott választ arra, hogy valós-e az iskolaőrök véletlenül kiderült fizetése
A kormány az iskolai erőszak megfékezésére bevezeti az iskolaőrséget, amely külön rendészeti szervként jön létre, az őrök pedig gázspray-t, rendőrbotot és bilincset is használhatnak...
(Forrás: 168 óra)
--
2020.07.10.
Maruzsa: Sikeres volt az idei tanév, hatalmasat csökkent a bukások száma
Sikeresnek értékelte a koronavírus-járvány miatt tantermen kívüli, digitális munkarendben befejezett elmúlt tanév lezárását a köznevelésért felelős államtitkár csütörtökön sajtó...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.07.09.
SZAKKÉPZÉS – TE MÁR MEGKAPTAD A VÉGKIELÉGÍTÉSEDET?
Mivel a továbbfoglalkoztatást nem vállaló közalkalmazottak jogviszonya 2020. július 1. napjával, automatikusan megszűnik, így a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a...
(Forrás: Ne dolgozz ingyen!)
--
2020.07.09.
Klebelsberg Központ: álhír, hogy fejenként 1000 forintos jutalmat kaptak a pedagógusok, mert az intézmények 1000/fő pluszjuttatást kaptak
Fejenként kerek ezer forinttal honorálta pedagógusai egy jelentősebb csoportját a veszprémi tankerület pedagógusnap alkalmából, szemléztük mi is tegnap a magyarnarancs.hu cikkét. Bár a Narancs...
(Forrás: 444.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep