Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2012. május 22. kedd, 20:55

14. Soha nem tanítok unalmasan! Legyen élmény tanulni!


„Az élményekkel járó benyomások lassanként eltűnnek emlékezetünkből, de nem tűnnek el gyümölcseik. Nem emlékezünk már összes gyermekkori élményünkre, amikor írni és olvasni tanultunk. Nem tudnánk azonban írni és olvasni, ha ezeket az élményeket nem éltük volna át, és ha eredményük képességek formájában nem maradt volna meg.”
Rudolf Steiner

Már hallom is, ahogyan pedagógusok kérdeznek vissza: matekot tanítok, azt hogyan lehet élménnyé tenni? Oh, nagyon sokféleképpen! Mennyivel érdekesebb a tízes átlépést dobókockákkal, társasjátékot játszva gyakorolni (persze ehhez el kell készítenünk azt a játékmezőt, ami a céljainkat a legjobban szolgálja – megint csak pluszmunka!), vagy kártyákkal, esetleg különféle kellékekkel, eszközökkel! Magam is kedves kollégámtól tanultam el egy élménypedagógiai tréningen, hogyan lehet a francia kártyákkal lefegyverzően motiváló játékokat játszani – ezerféleképpen! Még nekünk, felnőtt embereknek is akkora élmény volt, hogy napokig beszélgettünk róla és azonnal ki akartuk próbálni tanítványainkkal. Hatalmas élmény volt! A gyerekek élvezték, észrevétlenül tanultak, játszottak.

Valamelyik filmben az osztály tanítója úgy vezeti be a gyerekeket a projekttémájába, hogy kiviszi őket az iskola kertjébe, ahol korábban csontokat ásott el, és kiássák a leleteket, az „őslénycsontokat”. Ezzel indítja a témát – roppant hatásosan, motiválóan, élményszerűen.


Amit hallok – elfelejtem.
Amit látok – megismerem.
Amit csinálok – megtanulom

Milyen igaz ez az ősi bölcsesség! Ha a gyerekekkel tevékenykedtetünk, cselekedtetünk, ha olyan élményeket kínálunk, melyek felkeltik érdeklődésüket, akkor megfogtuk őket. Egy hétvégi kiránduláson a hegyek között bármilyen ismeret átadható és sokkal nagyobb eredményességgel marad meg, mint egyszerű ismeretátadás vagy bármilyen jó szemléltetés mellett a padban ülve.

Édes minden órája egy nagy egyvelege volt a zenének, a kézművességnek, a száraz elméletnek, a mesélő zsongásnak, a művészeteknek, az irodalomnak. Persze neki tényleg könnyebb volt, mert alsó tagozaton sokkal nagyobb a pedagógus szabadsága és sokkal kisebb a tananyag mennyisége – de nem a fontossága, hiszen az alapozás időszaka ez. Ha itt megfogjuk a gyereket, akkor a felsőben, a középiskolában már csak meg kellene tartaniuk a kollégáknak. Hogy miért nem így van, nagy rejtély. Míg a szülők többnyire elégedettek az alsós tanító nénik munkájával, a gyerekek szeretnek iskolába menni, várják a napokat, sokszor és sokan még délután se nagyon akarnak hazamenni, addig felsőben valami elromlik. Talán úgy gondolják a pedagógusok, mint a gondoskodó szülők többsége, hogy a gyerek már „nagy”, nem igényel annyi törődést, nem igényel annyi szeretet. Ekkor kezdenek a srácok egyedül menni a suliba, akkor nem nézi már meg a szülő a gyerek iskolai munkáját, sokan még az ellenőrzőjét sem. Ugyanazokat a szülőket, akik alsóban még ott voltak minden értekezleten és ezer kérdésük volt, évekkel később szinte lehetetlen becsalogatni az iskolába. A pedagógusok is elfelejtenek énekelni, rajzolni, játszani – tisztelet a kivételnek. Itt már kevésbé élmény a tanulás, pedig bármelyikük akár Öveges professzor is lehet(ne)!

Az utóbbi években mintha… Mintha mozdulna valami a kompetencia alapú oktatás erőltetése kapcsán. Mintha (újra) felfedezné magában a felsős kolléga is az alsós tanítót. A gyerekek kezdenek újra tapasztalni, tevékenykedni, cselekedni. És ez nagyon jó!

Az osztály rettenetesen nehezen tanulta az idegen nyelvet, Nem is csoda: értelmi fogyatékkal élőknek az anyanyelv elsajátítása is problémát okoz, nem hogy egy teljesen idegen és furcsa nyelv! Valamit muszáj volt lépni, azt a kezdetek kezdetén is tudtam. Mikor kiderült, hogy én fogom az angolt tanítani ezeknek a gyerekeknek, el kellett gondolkodnom, hogy hogyan tegyem. Nyilvánvaló volt, hogy ha nem próbálom meg játékosan, akkor eredménytelenség vár a srácokra és kudarc rájuk és rám is. Elkezdtem gyártani a memória-kártyákat a különböző témaköröknek megfelelően a társasjátékokat, a szabadtanulásos játékokat. Elkészítettem az én, mi feladatlapjainkat – játékos formában, sok rajzzal és énekkel. Beszereztem barátaimtól az összes média anyagot a Disney, angolt oktató, rajzfilmjeitől a diafilmekig. Azt akartam, hogy a gyerekek élménykénk éljék meg a sok „furcsaságot”, ugyanakkor meg is tanulják, elsajátítsák az alapokat: szókincset és egyszerű mondatokat.

Tíz év után elmondhatom, hogy a sok munka meghozta gyümölcsét. Sikerrel vettük az akadályokat, a gyerekek megállták helyüket a középiskolájukban is.

Élményeken keresztül sokkal könnyebb ismereteket összekapcsolni, megláttatni a gyerekekkel az összefüggéseket az egyes tudományterületek, ismereteik között. Erre találódott ki a „projekt-módszer” is, ahol a gyerekek egy-egy projektmunka készítése során rengeteg élménnyel gazdagodhatnak. Természetesen ez nem új „módszer”, én nem is nevezném annak, reformnak meg még kevésbé, hiszen mindig is létezett. Alsó tagozaton a négy projekt az évszakokhoz kapcsolódott, ami átívelt szinte minden évfolyamon teljes tanéven keresztül: mindig bővült egy-egy újabb témakörrel, ismerettel, de tulajdonképpen a csontváz ugyanaz maradt. Sosem feledem azt a hosszú projektet, amikor egy teljes házat hoztunk létre: előkészítettük (történelem, zene, irodalom-nyelvtan, természetismeret) megterveztük (matek, rajz, technika), felépítettük alapjaitól a tetőig és a projekt végén ténylegesen elkészült mindenkinek, minden csoportnak a ház-makettje. Szerepjátékokat játszottunk köztük és bennük – apró katonákkal, műanyag emberkékkel. Mindezt tevékenykedtetve, élménydúsan.

Most kémiát és fizikát is tanítok középiskolában. Próbálom – eszközök híján – az élményeket a legegyszerűbb, otthon is elvégezhető kísérletekkel megadni a tanítványaimnak, szimulációkkal, netről leszedett mozgóképekkel, animációkkal – kötve a hétköznapokhoz, a valósághoz. Még nem tudom, hogy eredményes lesz-e, elérem-e az általam elvárt célokat, osztályom a kívánt mértékkel, eredményekkel és tempóval halad-e, de azt érzékelem, hogy szeretik, várják az órákat, és ennyi most elég.

Jövő héten a hőjelenségekkel foglalkozunk. A témát egy egyszerű kísérlettel fogjuk indítani: a kólás üveg nyakának tetejét benedvesítjük, rá fémérmét helyezünk, majd kezünk melegével a levegőt felmelegítve arra „késztetjük, hogy megemelkedjen, majd visszazuhanjon. Sérült gyerekeimnek bizonyára sikeres és érdekes játék lesz, a következtetéseket is le tudják valószínűleg vonni anélkül, hogy nekem kellene segítő kérdéseket feltennem, mert látják, teszik, tapasztalják. Közben dolgoznak a saját választott projekttémájukon. Van, ki Mohamed koporsója lebegésének titkát kutatja és modellezi, (ha sikerül), egy másik gyerek a Forma I-es versenyautók gyorsaságának magyarázatával foglalkozik, és olyan is van, aki a sókristály készítésének mechanizmusát szeretné megérteni. Azt gondolom, hogy munka közben szereznek annyi élményt, a bemutatáskor annyi motivációt, hogy kedves tantárgyaik közé fogják sorolni a kémiát és a fizikát.

Adj élményeket a gyerekeknek, és nem felejtenek!


„Az igazi élmény az ember számára tehát elsőrendűen ennyi: önmagának megismerése. A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás. Rómában vagy az Északi Sarkon járni nem olyan érdekes, mint megtudni valami valóságosat jellemünkről, tehát hajlamaink igazi természetéről, a világhoz, a jóhoz és rosszhoz, az emberekhez, a szenvedélyekhez való viszonyunkról. Mikor értelmem eléggé megérett erre, már csak ezt az élményt kerestem az életben.”
Márai Sándor

14 üzenet

  1. rianas szerint:

    Pedagógusként gyönyörűséggel olvasom… De mit tehetek, ha a 9 éves fiam tanító nénije a tulipán tanításakor még egy virágot se visz be a tanterembe???

  2. Dóri szerint:

    Hogy mit tehetnél? Küldjél be a kisfiaddal a következő órára egy gyökeres tulipánt.
    Így megvan az élmény, a tanár néni meg hátha….
    (Én ezt megtettem, a bogarak tanításánál. Beküldtem egy kémcsőnyi bodobácsot (és egy nagyítót). Igaz, hogy a tanító néni majdnem frászt kapott, de a gyerekek nagyon élvezték.

  3. Leiner Károly szerint:

    Egyetértek. Vagy lehetne hajtogatott tulipán, vagy egy mondóka, versike, dal a tulipánról, egy szép rajz, fotó, montázs stb., amit a fiúcska elmondhatna, megmutathatna stb. Ha nem megy magától….

  4. kérdezősködöm szerint:

    Tényleg tök jó ötlet, hogy vigyen be a tanító néni tulipánt. Tényleg. De ha ezt rendszeresen szeretné megtenni, akkor mégis miből? Ha van az iskolában tulipán (nincs), akkor oké, elvárható. Elvárható, hogy használja azokat az eszközöket, amelyeket az iskola biztosítani tud. De amit nem biztosít az iskola, azt a saját fizetéséből szerezze be???

  5. Dóri szerint:

    Nem feltétlen.
    Találja ki, rajzolja le, tervezze meg, hajtogassa meg, rakja össze, stb.
    Ja, és legyen rá ideje, érdekelje, készítse elő stb….
    Tudom, nagy a rés a feladat és a fizetség között.
    De a gyerek hálája, mosolya, öröme mindent megér.
    Nekem legalább is.

  6. leiner károly szerint:

    Teljesen igaz: az elmúlt évtizedek kormányai mindig is a lelkiismeretünkre, az áldozatvállalásunkra, a hivatástudatunkra játszottak – csak így maradt működtethető az oktatás. Ennek egyszer véget kell(ene) érnie és az oktatást is, a művelőit is vissza kellene emelni arra a helyre, ahova való, ahonnan száműzetett. (Ehhez kell(ene), hogy elgyertek a jún.3.-i tüntetésre, mert azt gondolom, hogy hosszú időre ez lesz az utolsó alkalom, hogy véleményünket elmondjuk és képviseljük)
    De. mindez nem jelentheti azt, hogy ha (még) megtehetem, akkor ne a legmagasabb szinten gyakoroljam ezt a hivatást és ne tegyek meg mindent ennek érdekében. Ha nem így lenne, akkor már nem lennének táborok, külső programok, nem lennének szabadidős foglalkozások, éjszaka gyártott szemléltető eszközök és feladatlapok, IKT programok stb.
    A gyerekek mosolya szép "szlogen", megélni nem lehet belőle – élni meg a jól végzett munka öröme nélkül (és ehhez társul gyakran a gyerekek ki nem mondott szeretete és hálája) nem lehet. A 22-es csapdája…

  7. anarchista szerint:

    Van-e még visszatenni a polcra?
    Szerintem nincs. A pedagógusokról megvan a véleményem, de nem sz… bele abba a fészekbe, amiben élek. Mindenesetre "halottról jót, vagy semmit".
    A gyerekekről is megvan, összehasonlítgattam régebben őket a 20 évvel ezelőttiekkel és azt kell mondanom, hogy meglátszik rajtuk ez a háborodott világ.
    Az oktatásról is megvan, a hozzá nem értő oktatáspolitikusok akkora károkat okoztak az elmúlt évtizedekben, hogy aligha lehet helyreállítani a normális állapotokat.
    Akkor mit is tegyünk a polcra vissza? Szerintem szét kell törni még a polcot is!

  8. Katalin szerint:

    Sok mindennel egyet lehet érteni, amit anarchista ír: a pedagógus társadalom felhigult, egyre kevesebben művelik jól ezt a hivatást és igaz, hogy egyre kevesebbért, egyre rosszabb körülményekkel. Ugyanakkor Dórinak és a szerzőnek meg abban van igaza, hogy lehet ezt másképp is, nem csak pocsékul, csak egy kis akarat, sok-sok kitartás, áldozat kell hozzá. Hogy elvárható-e a pedagógustól?

    Erről rengeteg cikk volt már itt a honlapon is. Szerintem nem várható el, a közösségnek egész egyszerűen nincs joga semmit elvárni azoktól, akiket a legkevébé sem becsül meg! De magamtól elvárhatom és el is várom, hogy a kezem közül rossz munka ne menjen ki. Ez elsősorban lelkiismereti kérdéssé vált és a szerző jól mondja: "az elmúlt évtizedek kormányai mindig is a lelkiismeretünkre, az áldozatvállalásunkra, a hivatástudatunkra játszottak – csak így maradt működtethető az oktatás."

    A nagy kérdés az, hogy meddig mehet ez így? Hogy meddig dolgoznak még és maradnak meg a pályán azok a nagyszerű tanárok, akikből már olyan kevés maradt?!

    Hiszem, hogy az oktatásban akkora bajok vannak, hogy az a következő 20 évre is rányomja majd a bélyegét. Még akkor is, ha valami csoda folytán minden gyökeresen megváltozna a gyerekek, a pedagógusok, az ország érdekében.
    Addig is nagyon kell ez az "útmutató", amit itt olvahatunk, hogy erőt adjon, hogy meg tudjunk maradni a helyes úton.

    Megjegyzés: a polcot már régen széttörték!

  9. anarchista szerint:

    Nos, kinek van igaza?
    Ma tüntetés volt. Alig néhány ezren próbáltuk meg képviselni a másfél milliónyi kisdiákot és szüleiket, a 120 ezernyi pedagógust.Hol voltak a "kollégák"???
    Minden jó így? Ugye, nincs mit visszatenni arra a polcra?
    Szégyeljétek magatokat kollégák! Minden jó így, ahogy van?
    Milyen gyerekeket neveltek így? Milyen arccal tudtok belenézni a tükörbe? Mi vagyunk az értelmiség? A lámpás?
    Ugyan már.

  10. Leiner Károly szerint:

    Ott voltam magam is, érzéseim hasonlóak.

  11. Zsuzsi szerint:

    Bánom, és szégyellem is, hogy nem voltam ott! Viszont úgy látom, nem volt nagy hírverése előzetesen. Én vasárnap délben olvastam róla az újságban. (Ezért nem voltam ott.) Azok a kollégáim sem tudtak róla, akik szintén jöttek volna. Tennünk kellene a jobb tájékoztatásért, egymás lelkesítéséért.

  12. Katka szerint:

    Talán hiányzik az érdeklődés a hivatásunk után, mert nem nagyon van erő erre. Persze ez is szégyen. De elég megélni a napokat, a bajokat, csak a bajokat, mert más már nem nagyon maradt nekünk. Pedagógusnap. Sztrájkkal. Én is ott voltam. Azon gondolkodtam utána, hogy kinek, kiknek kellene összefogni a pedagógusokat. Mert a szakszervezetek nem nagyon tudják megtenni. A szakszervezetnek még mindig rossz szájíze van.
    Már újság, folyóirat sincs, ami meg mégis, az az egy, az meg nem éppen pártatlan. Kellene egy civil szervezet, egy igazi pedagógus szervezet.

  13. Leiner Károly szerint:

    "Én úgy gondolom, hogy autonóm személyiség az az ember, aki nem hagyja magát megalázni. Katasztrófa, mikor egy pedagógus hagyja magát megalázni. Pedig van, amikor ez egyszerűen az információ hiánya miatt történik, ha nem megy az információ után, sok mindenben könnyebb megalázni. Akit megaláznak, az pedig szolga, és egy szolga csak szolgát tud nevelni. És akkor mi lesz itt a jövőben?" Galambos Márta
    http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=436

  14. anarchista szerint:

    Azt gondolom, hogy ez a sorozat nagyon jó arra, hogy szembenézzünk saját magunkkal. És ez a szembenézés többnyire rossz érzéseket kelt. Arról szól, hogy talán így kellene, de nem így van. Persze nem jó szapulni magunkat, de esetleg most van itt az idő. Meg kell tisztulnia a szakmának. El kell ismerni a gyakorló pedagógusokat is, nem csak az elméletben dolgozókat. Lehetetlen állapot, hogy sosem tanítók írják elő, hogy mit csináljunk és hogyan. Lehetetlen állapot, hogy olyanok tanítanak a pedagógusképzésben (elnézést a kivételektől), akik sosem álltak a gyerekek előtt az osztályban. Meg kell reformálni a tanárképzést. Meg kell fizetni a jó munkát. És így tovább.

Hozzászólás a(z) Dóri bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2020.10.25.
Milyen hatásai lehetnek a digitális és a normál oktatás váltakozásának? – az iskolapszichológus válaszol
Szerencsére vannak általános irányelvek, amelyek a változó körülményektől kevésbé függenek. Minden korosztálynak nagy az igénye a rendszerre, így a rendszer (órarend, világos követelm...
(Forrás: eduline)
--
2020.10.22.
Egyre nagyobb teret hódít a szórakoztatva tanítás az oktatásban
A digitális generációk tanulási stratégiái és ezzel párhuzamosan az eredményes oktatásuk új módszereket és a hagyományostól eltérő eszközöket igényel. Kutatási eredmények már felt...
(Forrás: magyar nemzet)
--
2020.10.22.
Iskolaőrök bevetésen: általános iskolai verekedésbe kellett beavatkozni
A polgári általános iskolában 2020. október 21-én 12 óra körül arra lett figyelmes az iskolaőr, hogy két fiatal fiú összeverekedett az épület aulájában. Azonnal odasietett hozzájuk,...
(Forrás: police.hu)
--
2020.10.22.
Ezek a legjobb egyházi iskolák: itt a 2021-es rangsor
Az egyházi gimnáziumok rangsorát az idén is a budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium vezeti, a második helyet pedig az előző évhez hasonlóan szintén a budapesti Piarista Gimnázium foglalja...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.10.19.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium előtt tüntetnek az SZFE hallgatói
Azért az ITM előtt tüntetnek, mert szerintük a kormánynak kellene feloldania az új kuratóriummal kialakult patthelyzetet, hiszen 2022. január 1-ig még a minisztériumnál vannak az alapítói...
(Forrás: 444.hu)
--
2020.10.19.
Olaszországban kötelezővé tennék a genderideológia oktatását
Olaszországban büntetnék azokat a szülőket, akik nem engednék el gyermekeiket az iskolákban tartott gender-programokra. Egy új törvényjavaslat értelmében még az is bűncselekmény lehet,...
(Forrás: Magyar Nemzet)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus óraterv ünnep