2016. március 18. péntek, 16:52
Ma már nem lehet úgy tanítani, hogy nem differenciálunk. Legyen szó akár fogyatékkal élőkről, akár ép gyerekekről. Hogyan valósítható meg a differenciálás például a matematika órán? Hogy lehetünk hatékonyak egy olyan csoportban, ahol az egyik gyerek önállóan tud már számolni a 20-as számkörben, amíg a társa még az ujjai segítségével sem boldogul? Ahol a tanulók képtelenek megérteni a mínusz fogalmát? Az alábbi filmrészletben gyakorlati tanácsokat, bevált módszereket ismerhetünk meg, és egy az – interneten szabadon elérhető – kipróbált gyakorlatgyűjteményről is hírt kapunk.
Részlet Leiner Károly Az én gyerekeim című könyvéből2
Kitaláltam, kifejlesztettem több száz játékot, gyakorlatot, taneszközt, feladattípust, szemléltető eszközöket. Ha meg akarnám írni őket könyvekben, az több év lenne – csak az origami könyvemen annak idején jó két évet dolgoztam, hogy minden gyereknek örömet okozzon és sikerrel lapozza, ne kudarccal. No, ebből se lett semmi, végül feltettem a netre, mint a többit, vigye, aki használni akarja. És ez okozott boldogságot, nem a könyv a polcon a nevemmel. Hivatás. Általában fontosabb a családnál is. Ennek ellenére jó apa akartam lenni, ebben is maximalista voltam: délután a sajátjaim, éjszaka, hajnalig az iskolai gyerekeim. Csodálatos harminc év adatott eddig! Meddig még? Annyi dolgom lenne! Hivatás. Mit jelent ez a szó, ez a kifejezés? Nem tudom, nem tudom megmagyarázni. Azt hiszem, hogy Út, melyen menni kell, mert arra születtél. És a pedagógus hivatásra is születni kell! Technikailag megtanulhatod a fogásait – hogy fognak-e működni ezek a fogások vagy sem, az egy másik kérdés. Hiszen ezen a pályán nem módszerekkel, eljárásokkal kell dolgoznod, azok csak segítő eszközeid, hanem saját magaddal, egyéniségeddel, személyiségeddel. A legjobb kivetített illusztráció az órádhoz nem ér annyit, mint a hozzátett személyiséged egy-egy darabja: mit mesélsz róla, milyen történettel leped meg a kölyköket, milyen darabkát adsz nekik magadból.
Kedves Károly! Nagyon köszönöm a videót és a könyvtippet is, várólistára tettem, hamarosan sort is kerítek rá. 🙂 Érdekelne a szabadtanulásos feladatgyűjtemény is, ami a videóban szerepelt, mint elérhető jógyakorlat. Próbáltam megkeresni a hálón, de nem találtam. 🙁 Segítene nekem abban, hogy hol találhatnék rá? Köszönettel, H. Zsuzsa
Kedves Zsuzsa,
szívesen elküldöm privát üzenetben, ha email címed megírod nekem, így a legegyszerűbb. Igazából nekem is keresgélnem kellene, hogy hova került, mert TÁMOP pályázatba lett "leadva", én meg elengedtem, megváltam tőle, hiszen egyetlen kiadónak sem kellett…
Kedves Károly,
Nagyon tetszett a videó és az ötletek is. Sajnos nem találtam meg sehol sem a feladatgyűjteményt. Esetleg ha lehetséges, akkor nekem is elküldené? Előre is köszönöm.
Természetesen. Örömmel.
Kedves Karoly!
Halas vagyok ezert a videoert, jolesik latni, hogy nem vagyok csak egy fecske 🙂 Halas lennek, ha nekem is atkuldene a feladatgyujtemenyt.
Elore is koszonom, kellemes tavaszt, tovabbi jo munkat!
Kedves Beáta!
Próbáltam utána nyomozni és kiderült számomra, hogy 3 évig elérhetőek csak ezek a Jó gyakorlatok. Nem is értem. Ezért küldöm természetesen.
A fecskéknek nagyon örülök és minden erőmmel támogatom őket, hiszen a kihalás szélén állnak 🙂