Van vészkijárat!

1. Sebek

A sorozat első írásában az egyik legkényesebb és az utóbbi 6-8 évben – sajnos – az egyik legáltalánosabbá vált problémával szeretnék foglalkozni: az önbántalmazással, önsebzéssel, autoagresszióval, azaz a falcolással. Feltételezhetően nincs olyan iskola, de még az is lehet, hogy nincs olyan osztály 7-8. évfolyamtól fölfelé, ahol egy vagy több diáknál valamilyen módon ne bukkanna fel ez a jelenség.

Egyre több tudományos és kevésbé tudományos írás olvasható az interneten is a témában. Egyetértés mutatkozik abban, hogy az önsebzés – általában rejtőzködő jelenségként – a szorongás oldásának módszere. Ennek a szorongásnak számos eredője lehet, a fizikai sebek már „csak” tünetek. Mégpedig nagyon érzékeny tünetek, amelyekre nem lehet, vagy legalábbis nem tanácsos közvetlenül rákérdezni. A pszichoforyou.hu oldalán megjelent legfrissebb adat szerint az önsebzés életprevalenciája, (az illető életében már csinált-e ilyet) a serdülőknél 15-46%. Felnőtteknél ez az érték 4%. A fiataloknál tapasztalható nagyobb arányú előfordulás fiziológiai oka, hogy a frontális lebeny éretlensége következtében a serdülők kevésbé képesek kontrollálni a bennük felgyülemlő indulatokat, így – mivel más úton nem képesek ezeket levezetni – maguk ellen fordíthatják. Szociálpszichológiai aspektusból közelítve a témát elmondható, hogy az önagresszió a figyelemfelkeltés, segítségkérés jele lehet. Figyelemre méltó paradoxon, hogy ezúttal a figyelemfelkeltés igénye rejtőzködéssel és erős szégyenérzettel jár.

E téma feldolgozására alkalmas Eve Ainsworth Sebek című regénye¹.

Ha az osztályfőnök érzékeli osztályában a probléma jelenlétét, nem tanácsos a jelenség megnevezésével indítani. Ahogy Csekeő Borbála pszichológus, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője is megfogalmazta a későbbiekben is hivatkozott cikkben: „Önmagában a „miért csinálod ezt?” – nem jó kérdés (általában a miért / miért nem kérdésekkel érdemes óvatosan bánni, ha nem elijeszteni akarjuk a másikat).” Ezért ajánljuk, hogy áttételesen, egy irodalmi műbe eltávolítva közelítsük meg a problémát. Magát a könyvet sem biztos, hogy azonnal a diákok kezébe kellene adni, hiszen címe, borítója lehet, hogy inkább elzárkózást vált ki az éppen érintett fiatalokból. Tapasztalatunk szerint tehát érdemesebb egyes szövegrészek szakaszos olvasásával és irányított kérdésekkel elkezdeni a foglalkozást. Célravezető a kiscsoportos forma. (Egy csoportba legfeljebb 10 fő kerüljön.) Ennél az igen érzékeny témánál sokat jelenthet külső szakértő (például iskolapszichológus, esetleg valamely lelki segélyszervezet önkéntes munkatársa) bevonása a munkába. Ahogy a sorozatot elindító cikkünkben is jeleztük, az itt megjelenő feldolgozási ajánlatok hátterében már áll gyakorlati tapasztalat, ennek fedezetével merjük állítani, hogy ez a megközelítés igazán mély, problémaérzékeny és empatikus beszélgetésekhez vezetett.

A pedagógus válassza ki a regényből azt a részletet (azokat a részleteket), amelyek a számára a legszemléletesebben ábrázolják a problémát. A kiválasztott szemelvényt vagy felolvassa, vagy fénymásolatukat kiosztja a diákoknak. Mielőtt a fel-, illetve elolvasásra sor kerül, adjunk megfigyelési szempontokat, illetve fogalmazzunk meg célzott kérdéseket.

A megfigyelési szempontok (célzott kérdések) megfogalmazásához jól használható a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány munkatársával, Csekeő Borbálával készült, korábban már röviden hivatkozott beszélgetésünk a regényről.

Ide klikkelve érhető el egy javaslat a téma lehetséges feldolgozására PDF formátumban.

Vinczellér Katalin

¹A regény magyarul 2017-ben jelent meg a Vészkijárat-sorozatban