Furcsa és lenyűgöző az újabb két díjazott novella. Az egyikben egy magányos kisfiú, a másikban egy magányos öregember áll a mű középpontjában. A Feri rágja a térdét címűnek lírai a hangvétele, Béla bá története inkább groteszk. Rónási Márton és Bárdi István írásának közös jellemzője a sorokból áradó feltétel nélküli szeretet és elfogadás. Igazi karácsonyhoz illő mesék.
Rónási Márton – Feri rágja a térdét
Feri rágja a térdét.
Tavasz volt, amikor beköltöztünk abba a házba, ahol kamaszkoromat éltem meg, abba a házba, ahol a legjobb barátom lett Láncos, a hatalmas fekete kutya, akit tíz éve temettem el a kis erdőben a város szélén. Ez volt az a ház, ahol először táncoltam Petrával, a lánnyal a szomszéd utcából, akit nyolc perccel a tánc után megcsókoltam. Még mindig emlékszem, hogy mennyire féltünk ettől mind a ketten, mert még nem csináltunk ilyet, de meg kellett tennünk. Nincs rá magyarázat, hogy mi okunk volt rá, de abban a pillanatban mindketten éreztük, hogy ha most nem történik meg a dolog, akkor azt örökké bánni fogjuk. Két nappal később áthelyezték az apját egy másik városba, és nem találkoztunk többé. És ez volt az a ház, ahol húsz éve megismertem a kis Ferit, aki akkor még csak három és fél éves volt – éppen tizenegy évvel és 128 nappal fiatalabb nálam – de már akkor is rágta a térdét. Látszott rajta, hogy ezt több éves rutinnal csinálja, mestere volt a térdrágásnak. Öröm volt nézni, hogy milyen ügyesen mélyíti bele a fogait a térdkalács melletti mélyedésekbe, de mindezt úgy tette, hogy soha nem kezdett el vérezni, még csak a fogainak a nyomai sem jelentek meg a bőrén. Általában a bal térdét rágta. Most éppen a jobb térdét harapdálja, de biztosra veszem, hogy hamarosan visszatér a balhoz.
Béla bá egy aprócska faluban lakik, egy olyan isten háta mögötti helyen, ahol még a madár se jár, csak a veréb, de néha-néha arra téved egy ufó. A falu turisztikai látványosságai közé tartozik Béla bá kertje, ahol elhaladva a kokalevelek mellett, a dohányültetvény végén találhatunk egy gabonakört a kukoricásban. Mióta az ufók elvitték Béla bá házőrző-kutyáját, Bodrit, azóta Béla bá vigyáz a kertre egy karosszékben ülve. Az egyik kezében ott a kedvenc söre, másik kezében a kedvenc gépfegyvere, és azzal múlatja az időt, hogy visszagondol: milyen jókat nevetett Bodrin, ahogy elkapja a tolvajokat. Emlékszik, egyszer egy öregember jött lopni, de Bodri úgy seggbeharapta, hogy a vénembernek kiesett a műfogsora.
Béla bá napjai egyhangúan teltek. Reggel megvacsorázott, majd vigyázott a kertre, végigkísérte a kínai turistákat a kertjén, és este beült a kedvenc kocsmájába, ahonnan a komája – Pista bácsi – segített neki hazamenni. Pista bácsi esküszik rá, hogy egyszer egy este, mikor hazafele biciklizett, látta a Béla bá kertjében leszálló ufókat, és azt is állítja, hogy az ufó fényes volt és elütötte Pista bácsit. Másnap reggel kiderült, hogy a fény a Gyuri szomszéd kocsijának lámpája volt. Ez abból lett kikövetkeztetve, hogy a Gyuri Suzukiján egy bicikli alakú horpadás volt.
Egy nap Béla bá napi rutinja megszakadt, mert elfelejtette beállítani az ébresztőórát a kamerás mobiltelefonján, amit az unokájától kapott.
