2014. december 10. szerda, 9:12
MI – 4. (Egy ofő naplójából)
A WC ügyelet komoly probléma, mert ha szemét van, nekik kell összesöprögetni, ha összefirkálták a tükröt rúzzsal, zsírkrétával, bármivel, nekik kell letörölni. És bár tiltjuk, de ettől még dohányoznak is a gyerekek. A csikkek pedig gyakran a nagy magyar közösben, azaz a földön végzik. Ha sikerül megfogni valamelyiket, akkor vagyunk igazán bajban, ha azonnal igazgató intőt kap, akkor mit csinálunk egész évben? Felfüggeszteni, eltanácsolni, kirúgni nem lehet (és nem is biztos, hogy kell), mert tanköteles. Szóval, nehéz dió, próbálkozunk, próbálkozunk, de... (DZS)
A hálózathoz tartozó pedagógusok, szülők, támogatók – mint a társadalmat alkotó egyének – emberek: azaz sokfélék, esendők. Ezért, ha valamiről a nyilvánosság előtt véleményt akarnak formálni, szakértőket keresnek hozzá, és munkacsoportot hoznak létre.Ezzel szemben Kocsis Máté, aki nem jó szándékú civil, hanem hivatalnok, a köz szolgája, megengedi magának, hogy javaslatot tegyen olyasvalamivel kapcsolatban, amihez nem ért.
Mindig az a félelmünk, hogyha nem osztályozzuk azonnal a gyerekeket, akkor nem foglalkoznak majd a feladattal, az én tapasztalatom viszont az, hogy így sokkal többet dolgoznak, még ha nem is mindig a kezdetektől. Ennek a rendszernek az egyik nagyon fontos pozitívuma, hogy a negatív értékelést sikerült szinte teljesen kiszorítani, és ez nem ment a munkamorál rovására. A másik, hogy a diáknak sokkal nagyobb szabadsága van abban, hogy ő mit és hogyan szeretne csinálni. Joga van például néha nem tudni dolgokat, viszont bármikor, bármit hozzátehet a munkájához. (Prievara Tibor)
Már több éve annak, hogy az Elveszett gyerekek országa megjelent. Nem vagyok büszke rá. Dühből írtam, keserűségből, indulatból, nem sokat gondolkodtam azon, hogy valami több legyen egy egyszerű beszámolónál, kordokumentumnál. Ennek ellenére az enyém, felvállalom ma is minden gondolatát, megjegyzését, kritikáját. Meg kellett írnom, mert már akkor nagyon világosan látszott, hogy mi folyik a közoktatásban, az iskolák zárt kapuja mögött. (Leiner Károly)
A 17 éves Lore négy testvérével marad egyedül a 2. világháborút elvesztő, romjaiban álló Németországban. A fiatal lány egyik pillanatról másikra válik felnőtté, és a menekülés viszontagságai között szembesül szüleinek a nemzetiszocialista múltjával. (Vincze Beatrix)